• slide00.jpg
  • slide01.jpg
  • slide02.jpg
  • slide03.jpg
  • slide04.jpg
  • slide05.jpg
  • slide06.jpg
  • slide07.jpg
  • slide08.jpg
  • slide09.jpg
  • slide10.jpg
  • slide11.jpg
  • slide12.jpg
  • slide13.jpg
  • slide14.jpg
  • slide15.jpg

 

.

Régen fölgyulladt már bennem a vágyakozás, hogy elmélkedjek törvényeiden, és megvalljam neked ezen a területen is: mennyit tudok és mennyit nem tudok. Valljam világosságod első nyomait és sötétségem maradék zugait, amíg erőd majd meg nem szünteti gyöngeségemet.

Augustinus, Vallomások

 





Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér,
Csak titkon érző lelke ohajtva sejt:
Léted világít, mint az égő
Nap, de szemünk bele nem tekinthet.

(Berzsenyi Dániel: Fohászkodás, részlet)

 

 

A Theologiai Szemle "lektorált folyóirat"-ként került regisztrálásra.


A Theologiai Szemle 2012. szeptember 14-től a Magyar Tudományos Művek Tárában "lektorált folyóirat"-ként kerül regisztrálásra.
Ez a szakfolyóiratunknak egyrészt a tekintélyét fejezi ki, másrészt pedig azzal a következménnyel jár, hogy a tanulmányi rovatban megjelenő írások a tudományos fokozat megszerzésének folyamán kredit pontokat nyernek. A Szemle rovatainak a tartalmi természetéből is következik, hogy a lektorálási kötelezettség és az ezzel járó előnyök csak a tanulmányi rovatban megjelenő írásokra vonatkoznak.

Régi indokolt elvárásnak tesz eleget ez a regisztráció.

 

 

A főszerkesztő jegyzete 2024/01

Repertórium készül: 2017–2023

Felgyorsultan változó világunkban, önmagában is nagy dolog, ha valami túléli a megszüntetés és változtatás korszakát és annak nem kis lendületét. Főszerkesztőként talán nem szerénytelenül hiszem, hogy a Theologiai Szemle zökkenőmentes megjelenése – papíron való terjesztése különösen is – azzal indokolja túlélését, hogy életszerű. A teológia örök tudományát az újabb és újabb felfedezések, felismerések frissességével szemlézi és adja tovább. Ennek eredményeként gondolhatunk vissza az elmúlt hat esztendőre is, amely időszak repertóriumának első lapjain köszöntöm a kutatókat, e helyt pedig e lapszám olvasóit. Hasonlóképpen a szerzőket, továbbá minden érdeklődőt, aki ilyen vagy olyan rendszerességgel kapcsolatba kerül az immáron 99 esztendős Theologiai Szemlével.
A szerkesztőség ebben az intervallumban is megszerkesztette évente a négy lapszámot, sikerrel szervezte az évenkénti egy belföldi, egy külföldi konferenciáját. Legutóbb Pozsonyban a Liszt Intézetben, számos civil szer vezet bevonásával vizsgálta a migrációnak, a kisebbségi sorsnak és a békes ségnek bibliai aspektusát. Mint talán ismeretes, a lapgazda Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa is immáron civil szervezetként folytatja tevékenységét. Ami önmagában is inspirálja szerkesztőségünket arra, hogy a Szemle – a korábbi hagyományát még intenzívebben gyakorolva – ne csak a teológusok „elefántcsonttornya” legyen. Ne csak a teológusok kérdéseivel szembesüljön, már csak azért se, mert végső soron minden kérdésnek van teológiai aspektusa, sőt sokan úgy véljük, hogy minden immanens kérdésre a végső válasz transzcendens.
Örvendetes tényként ismétlem és újdonságként jelzem, hogy folyóiratunk immáron digitálisan elérhető a lapgazda MEÖT honlapján és az Arcanumnál is. A nóvum pedig az, hogy az MTA Könyvtár és Információs Központ éppen ezekben a napokban digitalizálja a Szemlét, persze úgy, ahogy azt a másik két forrás is teszi: az utolsó néhány évfolyamot visszatartva.
A digitalizált anyag azonban akkor lesz igazán kutatható forrássá, ha annak tartalmára és szerzői sorára tekintettel naprakész repertórium áll a rendelkezésünkre. Ennek jegyében említjük hálával azt a tényt, hogy a repertóriumok 1925–2017-ig digitálisan elérhetőek, 2023 végéig pedig hamarosan elérhetők lesznek. E munkát bizonyos szakaszolással és nem folyamatosan végeztük, végezzük, mint Isten „evangélium szerint reformált egyházának szolgái” az Ő dicsőségére, népének javára, s nem utolsó sorban a szent – és olykor profán – tudományok ápolására.
A Theologiai Szemle – mint a mai napig egyetlen magyar nyelvű ökumenikus szakfolyóirat –, ebben a szolgálatban áll. Továbbá ennek felelősségével, örömével és méltóságával készül alapításának 100 éves évfordulójára és nyilván az Úr kegyelmét kérve így kész a munka folytatására.

Bóna Zoltán

 

 

 

 

 

TARTALOMJEGYZÉK 2024/01

 

A FŐSZERKESZTŐ JEGYZETE

BÓNA ZOLTÁN: Repertórium készül: 2017–2023 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2

SZÓLJ, URAM!

KHALED A. LÁSZLÓ: Legyünk békekövetek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 3

TANÍTS MINKET, URUNK!

SZAKÁCS TAMÁS: Teodiceai útkeresések, theologia crucis és véletlen . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4
TEISZLER ÁDÁM: A reformáció terjedése a török hódoltság területén a 16. században . . . . . . . . . . . . . . . 15
CSANÁDI VIKTOR: A betegségdémonok rejtett megjelenési formái és a népi exorcizmus alapú gyógyítás
teológiai összefüggései a hazai narratív népi emlékezetben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 19
MÉSZÁROS MÁRTA: Teológiai tényből gyűlöletkeltés? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 32
PARODA ZSOLT: A NATO különleges helyzete az Oroszországgal határos tagállamokban . . . . . . . . . . . 40

KITEKINTÉS

TÓTH KRISZTIÁN: Az akarat 4 féle állapota az egyik legősibb baptista hitvallás alapján . . . . . . . . . . . . 47

ÖKUMENIKUS SZEMLE

LEVÉL IZRAEL NAGYKÖVETÉHEZ . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 49
MAGYAR BALÁZS DÁVID: Nemzetközi Kálvin-konferencia Grand Rapidsben 50 Európa kritikus kérdései bibliai-teológiai reflexiókkal . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 50
KORÁNYI ANDRÁS: Köszöntő . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 52
ÖTVÖS CSABA: Ortodox keresztény értelmezések békéről és háborúról. Teológia- és hagyománytörténeti lábjegyzetek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53

KÖNYVSZEMLE

ÉLES ÉVA: Kókai Nagy Viktor (szerkesztő): Heródes . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 59
KUN ÁGNES ANNA: Szécsi József (sorozatszerkesztő): Keresztény-Zsidó Teológiai Évkönyv 2023 . . . 61
VERES ÁBEL: David Bentley Hart The New Testament: A Translation . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 62

 

 

 

 

Absztraktok 2024/01


Szakács Tamás
Teodiceai útkeresések, theologia crucis és véletlen

Korábbi tanulmányunk azzal zárult, hogy a teodicea kérdésének filozófiai válaszkísérletei nem kielégítőek, miközben teológiai lehetőségek kivezethetnek e zsákutcából. Mostani írásunk főként a lutheri teológia, a theologia crucis kínálta választ kutatja. Rávilágítunk, hogy a reformátor teológiáját átszövő paradoxonok tulajdonképpen Krisztus kettős természetéből eredően a komplementaritás jegyeit hordozzák. Olyan alapvető kettősségeket tartalmaznak, amelyekben az egymással ellentétes pólusok mégis alapvető és szoros egységet alkotnak, egyik sem játszható ki a másik ellen. Kiderül az is, hogy a teodicea által felvetett problémáik is e kettősséget mutatják – hiszen a kettős természetű Krisztus kereszthalálával és feltámadásával függenek össze.
Így hát megvizsgáljuk a komplementaritás kínálta válaszlehetőségeket, valamint a komplementaritásból fakadó véletleneket és általuk egyfajta akauzalitást tartalmazó lehetőségeket a teodicea vonatkozásában. Rámutatunk Jób ok nélküli kegyességén és szenvedésén keresztül az ok nélkül szenvedő Jézusra. Így nyerünk a theologia crucis és a komplementaritás révén egy a filozófiai lehetőségektől alapvetően eltérő választ a teodicea kérdéseire. Azt a választ, amelyet Isten a kereszten értünk áldozott Fia által adott.

A previous study from us concluded that philosophical attempts to answer the question of theodicy are unsatisfactory, while theological possibilities can lead us out of this impasse. Our present paper mainly explores the answer offered by Lutheran theology, the theologia crucis. We will show that the paradoxes that pervade the Reformer’s theology actually bear the traits of complementarity, stemming from the dual nature of Christ, and that they contain fundamental dichotomies in which opposing poles nevertheless form a fundamental and close unity, neither one being played off against the other. It also turns out that the problems posed by theodicy also show this duality – since they are linked to the crucifixion and resurrection of the dual nature of Christ. Thus, we examine the possibilities of response offered by complementarity, as well as the contingencies that arise from complementarity, and through them a kind of acausality, will be explored in relation to theodicy. Through Job’s piety and suffering without cause we point to Jesus suffering without cause. In this way, through the theologia crucis and complementarity, we gain an answer to the questions of theodicy that is fundamentally different from the philosophical possibilities. It is the answer given by God through His Son, sacrificed for us on the cross.

 

Teiszler Ádám
A reformáció terjedése a török hódoltság területén a 16. században

A 16. századi Oszmán Birodalomban a zsidóknak és a keresztyéneknek is különböző jogokat, kiváltságokat biztosítottak a törökök. Így történt Buda 1541-es elfoglalását követően a hódoltság területén is. A kor protestáns teológusai sok esetben pozitív véleménnyel voltak az oszmánok keresztyénekhez, különösen a protestánsokhoz fűződő viszonyáról. A hódítók közül sokan szimpatizáltak a protestánsokkal, azonban többen felismerték a keresztyénekhez és a reformációhoz fűződő viszonyuk mögött meghúzódó valós szándékot. A törökök a hatalom megtartására, a béke fenntartására és az adók megfizettetésére törekedtek. Elsősorban saját érdekeiket nézték, de ezen hozzáállásuk és politikájuk is hozzájárult ahhoz, hogy a reformáció erősödni és terjedni tudott a hódoltság területén is.

In the Ottoman Empire in the 16th century, the Turks granted various rights and privileges to Jews and Christians. This was also the case in the occupied Hungarian territories after 1541. The Protestant theologians
of the time often gave a positive assessment of Ottoman attitudes towards Christians, especially Protestants. Many of the conquerors sympathised with the Protestants, but many recognised the real intentions behind their
attitude towards Christians and the Reformation. The Turks sought to maintain power, keep the peace and collect taxes. They were primarily concerned with their own interests, but this attitude and policy also contributed to the growth and spread of the Reformation in the conquered territories.

 

Csanádi Viktor
A betegségdémonok rejtett megjelenési formái és a népi exorcizmus alapú gyógyítás teológiai összefüggései a hazai narratív népi emlékezetben

Tanulmányomban bemutatom a magyarországi népi narratív emlékekben megbúvó, de ma már ki nem mondott betegségdémon megjelenések feltárásának lehetőségeit, valamint a hozzájuk fűződő exorcista módszerek teológiai összefüggéseinek feltérképezését. A kapcsolódó népi hitvilág gyökerei kimutathatóan az ókori kultúrákból erednek, a belőlük fakadó népszokások pedig számos közvetítő csatornán keresztül alakultak mai formájukra. Ezekben a folyamatokban tetten érhető az egyháztól való öröklés, valamint az oda való transzformált beszivárgás, egy szoros és kölcsönös viszonyon keresztül. A betegségdémon képzetekhez fűződő jelenségeknek és mai megnyilvánulásaiknak megértése kevéssé vizsgált, ám igazolhatóan releváns, nem csak elméleti, hanem a kistelepülési gyülekezetek pásztorolásának szempontjából is.

In my study, I present the exploration of the disease-demonic manifestations hidden in Hungarian folk narrative memories, but no longer uttered, and the theological context of the exorcist methods associated with
them. The roots of the associated folk beliefs can be traced back to ancient cultures, and the folk customs that
emerged from them have evolved into their present form through a number of mediating channels. In these processes, there is an eruption from the church and a transformed infiltration into it, through a close and reciprocal relationship. Understanding these phenomena and their manifestations today, linked to the disease
demon images, is of little studied but verifiable importance in the pastoral care of small town churches.

 

Mészáros Márta
Teológiai tényből gyűlöletkeltés?

Veszélyes dolog manapság a véleménynyilvánítás. Ha nem vigyázunk könnyen a vádlottak padján találhatjuk magunkat. De van-e értelme folyton a hátunk mögé nézni és azon gondolkodni, ki hogyan forgathatná ki szávainkat? Beszélhetünk-e szólásszabadságról egy olyan világban, ahol kötéltáncot járunk az aktuális társadalmi elvárások és önmagunk felvállalása között? A cikk apropóját Päivi Räsänen, finn ex-belügyminiszter pere szolgáltatta. A finn ügyészség Räsänent a Biblia tanításairól szóló közösségi médiában megjelent nyilatkozatai és gondolatai alapján az LMBTQ+ közösség elleni gyűlöletbeszéddel és csoport elleni felbujtással vádolta. A tanulmány sorba veszi a Räsänen által kinyilatkoztatott tartalmakat, amelyekkel párhuzamban bemutatásra kerül a kánonjog és protestáns egyház témába vágó tanítása. A tanulmány a krisztusi értékek méltatása mellett és a finn jogászok és a finn evangélikus közösség állásfoglalásán túl kitekintést kíván nyújtani a gyűlöletbeszéd és felbujtás büntetőjogi kategóriájának tartalmi követelményeiről azzal az elvi éllel, hogy felhívja az önkritika nélküli világ figyelmét: nem lehet a büntetőjogi eszközöket öncélúan alkalmazni. A cikk másik célja, hogy teológiai alapon bizonyítsa, miért nem beszélhetünk azonos neműek közötti házasságról.

Deliverance is a dangerous thing nowadays. If we are not careful enough, we can easily end up on the bench of the accused. But is it worth turning back all the time and thinking who can misinterpret our words. Can we talk about freedom of speech in a world where we are forced to balance between social expectations and our self-identity? The reason for this article is the case of the former Finnish Home Secretary, Päivi Räsänen. She was accused of hate speech and incitement against LMBTQ community based on her tweets and contents that contain Bible quotes. The article discusses all the contents made by Päivi Räsänen. In a paralel way the canon law and protestant teology statements are also discussed, reflecting to Päivi Räsänen’s tweets and studies. Beside appreciating Christian values and presenting the point of view of the Finnish jurist community and Finnish Evangelical community, this study wants to explain in what circumstances we can talk of a hate speech and incitement. The purpose of this study is to call the attention of the world that has no self criticism to the fact that penalty law cannot be used for its own sake.The other purpose of the article is to show that based on Christian teology we cannot speak of same sex marriages.

 

Parada Zsolt
A NATO különleges helyzete az Oroszországgal határos tagállamokban

Oroszország 2022 februári katonai művelete Ukrajnával szemben megerősítette Észtország, Lettország és Litvánia félelmét egy lehetséges Baltikum elleni agresszióval kapcsolatban. Noha a három kis balti állam már 2004 óta NATO tagállam, a Szovjetunió szelleme, a megszállás és Moszkva közelségének hosszúra nyúlt évtizedei a hidegháború végeztével sem tűntek el. A hidegháború végeztével minden kínálkozó lehetőséget megragadtak a NATO csatlakozás érdekében, de még így, az észak-atlanti szövetség részeként sem múlt el a kétely Moszkva expanziós politikáját illetően. A balti térségben – a három kis államhoz képest – olyan jelentős államok is megjelennek tényezőként, mint Finnország és Svédország, amelyek sokáig a semlegesség politikáját követték, így a hidegháború végeztével sem közeledtek formálisan a NATO-hoz, kisebb és védtelenek déli szomszédiakkal ellentétben. A két, tágabb értelemben vett skandináv ország jóval fejlettebb gazdasága a politikai attitűddel párosulva sokkal nagyobb, erősebb és potensebb hadsereg fenntartását is lehetővé tett számukra. A NATO-hoz való vezető út is másképp alakult a balti és a ‚skandináv’ országokat illetően. A tanulmány célja a különbségek és adott esetben a hasonlóságok feltárása. Miért volt szövetségeshez vezető út rögös a kis országok számára, és miért nem kellett ugyanezért megküzdeniük az északi államoknak? 2022 után egyértelmű, hogy a NATO észak-keleti szárnyának megerősítése értelemszerű volt, és tudatoson tervezett lépésekben zajlott le. Részben arra a kérdésre keresi a választ a cikk, hogy mennyire tűnt egyértelműnek 1990 után ez a feltevés. A tanulmány további célja az említett országokhelyzetének feltárása mellett és NATO státuszának megvizsgálása az Oroszországgal határos államokban.

Russia’s military operation against Ukraine in February 2022 has endorsed Estonia, Latvia and Lithuania’s fears of a possible aggression against the Baltic States. Although the three small Baltic states have been members of NATO since 2004, the spirit of the Soviet Union, the long decades of occupation and proximity to Moscow, has not disappeared after the end of the Cold War. After the end of the Cold War, every opportunity to join NATO was seized, but even so, as part of the North Atlantic Alliance, doubts about Moscow’s expansionist politics have not gone away. In the Baltic region, compared to the three small states,there are also significant players such as Finland and Sweden, which have long pursued a policy of neutrality and have not formally approached NATO since the end of the Cold War, unlike their smaller and defenceless neighbours to the south. The much more advanced economies of the two Scandinavian countries in the broader sense, combined with their political attitudes, also allowed them to maintain a much larger, stronger and more potent military. The path to NATO differed for the Baltic and Nordic countries. This study aims to explore the differences and, where relevant, the similarities. Why was the road to alliance bumpy for the small countries, and why did the Nordic countries not have to fight for the same? After 2022, it is clear that the strengthening of NATO’s north-eastern wing made sense and was a consciously planned step. Part of the article’s question is how clear this assumption seemed after 1990. The paper also aims to explore these
countries’ situation and examine the status of NATO in the states bordering Russia.


ÖKUMENIKUS SZEMLE
Levél Izrael nagykövetéhez

Az alábbi levelet 2023 novemberében írtuk alá és adtuk át az Evangéliumi Szövetség (Aliansz) nevében, személyesen az izraeli nagykövetnek. Az aláírók, több mint százan, evangéliumi lelkészek és szolgálattevők, elkötelezett keresztyének.
A levél hitünket és együttérzésünket kifejezve a Zsidók Jézusért misszió kezdeményezésére szüle
tett, amikor az Izráel elleni terrortámadás ezres nagyságrendben jelentette zsidó férfiak és nők, gyermekek és idősek életének kegyetlen kioltását, továbbá legalább 240 ember túszként való elhurcolását.
Mit is takar a Zsidók Jézusért – Jews for Jesus – nevű misszió Magyarországon? Ez egy 200 főből álló Messiás-hitű szervezet, akik zsidó származásúak és azt az üzenetet kívánják átadni, hogy Jézus (Jesua), Izrael Messiása. Ezalatt azt értik, hogy „egyetlen ember sem képes igazán teljes életet élni, amíg figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az ember bűnös és így a szent Istentől elszakadva él. Ezt a szakadást egyedűl Isten tudja orvosolni azzal, hogy Josua által kegyelmet gyakorol.” (Kozma Ferenc) Az üzenetük azonban, ahogy ezt nevük is kifejezi, nemcsak a zsidókhoz szól, hanem a zsidók által mindenkihez. Úgy, ahogy ezt Pál apostol is írja: „Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten hatalma az minden hívőnek üdvösségére, először a zsidóknak, majd pedig a görögöknek.” (Róm 1,16) Nem mondanak le zsidó örökségükről, de keresik mit jelent zsidó identitással Jézus követője lenni. Úgy gondolkodnak, hogy Jézus tanítványai először szinte mind zsidók voltak, és az évezredek folyamán mindig is voltak olyan zsidók, akik hittek Jézusban. Így hitük szerint közel 2000 éves elkötelezettségnekfolytatói.
Az Evangéliumi Szövetséggel (Aliansz) való kapcsolatuk evangéliumi elkötelezettségük és a missziós gondolkodásuk alapján magától értetődő. Az egymást megértő kapcsolatunknak sok példája közül az egyik, hogy képviselőjük rendszerint részt vesz a Szilágyi Dezső téri református gyülekezet termében zajló hónapkezdő, elsősorban evangéliumi ébredésért történő imádságon és az azt követő szeretetvendégségen.
Élő, krisztusi kapcsolatunk okán az Aliansz szívesen csatlakozott e levél megírásához, aláírásához és a nagykövetségre való eljuttatásához. Ezúton pedig a Theologiai Szemle olvasóinak imádságát kérjük mind a krisztusi misszió, mint pedig a szentföldi béketörekvések sikeréért.

(Szuhánszky Gábor szerkesztőbizottsági tag)

Tisztelt Nagykövet Úr!

Tisztelettel és szeretettel köszöntjük Önt, aki hazánkban Izrael államát képviseli. Levelünkkel magyarországi evangéliumi keresztényként fordulunk Önhöz. Mindenekelőtt, szeretnénk kifejezni mélységes megrendülésünket az Önök országát és annak békés polgárait ért brutális terrortámadás miatt, melyet a Hamász vitt véghez október 7. reggelén. Megdöbbenve láttuk az emberi méltóság meggyalázását és az emberi élet szentségének lábbal tiprását azokon a képsorokon, melyekkel maguk az elkövetők büszkélkedtek a közösségi média oldalain. Kérjük, fogadja szívbéli együttérzésünket.
Imádkozunk, hogy az Örökkévaló vigasztalásában részesüljenek a gyászolók, hogy az azóta is ezrével kilőtt rakéták és öngyilkos drónok célt tévesszenek és megsemmisüljenek. Imádkozunk a terroristák által elrabolt és fogva tartott 240 polgári személy testi-lelki épségéért és szabadulásáért.
Imádkozunk Jeruzsálem békességéért. Hisszük, hogy a zsidó nép joggal tekintheti hazájának Izrael földjét, elsősorban az Örökkévaló szövetségi ígéretei alapján, melyeket Ábrahámnak adott. Ezt erősíti meg az egész világ számára, 4000 éves múltra visszatekintő történelme is. Keresztényként hálásak vagyunk a zsidó népért, a Szentírásért továbbá Ábrahám, Izsák és Jákób Istenéért, akit a zsidó nép tanúskodásán és a zsidó Messiáson, Jesuán keresztül ismerhettünk meg. Hálásak vagyunk az ő kiválasztottságukért, melyet az Örökkévaló soha nem vont vissza, s amely a nemzetek, így a magyar nemzet áldását is szolgálja.
A zsidó nép sorsa fontos nekünk: szeretnénk melléjük állni a nehéz napokban: vigasztalni és bátorítani őket, imádkozni értük, és jó testvérhez illően cselekedni. Az ő fájdalmuk a mienk is, az ő veszteségüket mi is gyászoljuk. Egyetértünk a magyar kormány Izrael melletti kiállásával. Mi is úgy gondoljuk velük együtt, hogy Izraelnek joga van megvédeni magát. Ha nem tenné, nemcsak az Önök országa kerülhetne végveszélybe, hanem az egész zsidó-keresztény civilizáció.
A Szentírás szavaiból merítve bátorítást kívánunk Önöknek sok erőt és reménységet az elkövetkező napokban:

“Halljátok az ÚR igéjét, ti, népek,
hirdessétek a távoli szigeteken, és mondjátok:
Aki szétszórta Izráelt, össze is gyűjti,
és őrzi, mint pásztor a nyáját.” (Jeremiás 31,10)

Budapest 2023. november 5.

 

 

 

 

Joomla templates by a4joomla