• slide00.jpg
  • slide01.jpg
  • slide02.jpg
  • slide03.jpg
  • slide04.jpg
  • slide05.jpg
  • slide06.jpg
  • slide07.jpg
  • slide08.jpg
  • slide09.jpg
  • slide10.jpg
  • slide11.jpg
  • slide12.jpg
  • slide13.jpg

 

A migráció vallási aspektusai

Horváth-Sántha Hanga előadása

A Vallásközi Dialógus Bizottság idei, április 16-i nyílt ülésének vendége Horváth-Sántha Hanga, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója volt. Zilahon született, 1989-2015 között Svédországban élt, Stockholmban és Fribourgban, Svájcban végezte jogi tanulmányait, 2005-2009 között. Utána 2015-ig a svéd igazságügy-minisztériumban és országos rendőr-főkapitányságon foglalkozott a bevándorlók problémáival. 2015 óta él Magyarországon és dolgozik az intézetben. Fő szakterülete az iszlám radikalizmus, elsősorban Európában.

Az előadás tartalmának rövid felvázolásában említette, hogy szinte minden témához fűződik egy-egy komolyabb terepkutatás: az elmúlt két évben végeztek Speidl Bianka kolléganőjével több kutatást, többek között Bécsben vizsgálták a másodgenerációs bevándorlók identitását, Németországban a keresztény menedékkérők helyzetét. Emellett végigjárták a balkáni útvonalat is, az „embercsempész-főváros” Izmirtől (Szmirna, Törökország) Idomenén, Görögországon és Belgrádon át.

A migráció vallási aspektusaival kapcsolatban a hangsúly napjaink egyik égető kérdésén volt: a muzulmán többségű országokból történő bevándorlás, illetve annak az európai társadalmakra gyakorolt hatása. A reguláris (és az irreguláris, illegális) migráció nem mostanában kezdődött, hanem a hatvanas-hetvenes években. Törökországból és Észak-Afrikából hívtak vendégmunkásokat a gazdasági fellendülést tapasztaló nyugat-európai országok, azzal a mögöttes szándékkal, hogy a munka elvégzése után hazatérnek. Az 1973-as olajválság után viszont sok vendégmunkás vált munkanélkülivé, de még így is jobb volt maradniuk Európában, később pedig az adott kormányok a családegyesítésüket is engedélyezték. Jellemzően a nagyvárosok peremén telepedtek le családjukkal együtt. Így keletkezett az a bizonyos első muzulmán generáció (ha nem vesszük számításba a 9. századot), akiknek ma nő fel a második és harmadik generációja. A második-harmadik generáció esetében jelentkeznek igazán a problémák, többek között az „identitás-vákuum” miatt. Ha beszélik is az adott ország nyelvét (az anyanyelvüket már talán nem), a kulturális-vallás szokások esetleg még jelen vannak hétköznapjaikban, és nincsenek igazán otthon, az identitásuk összes komponense nem tud egy koherens én-képpé alakulni,. A nyugat-európai integrációs politika pedig nem (volt) képes arra, hogy egyértelműen ösztönzően hasson a konstruktív identitás és beilleszkedés irányba.

Az amerikai székhelyű kutatóintézet, a Pew Research adatai szerint jelenleg 24-25 millió, 4,9 százalék a muszlimok száma, aránya az Európai Unióban. Három lehetséges forgatókönyvet vázolnak fel 2050-re: ha megállna a bevándorlás, 7,4; ha a jelenlegi szinten maradna, akkor 11; ha fokozódna, elsősorban a családegyesítések miatt, akkor pedig 14 százalékra növekedne. A kutatóintézet szerint két érdekes tény állapítható meg az európai muszlimokról: átlagéletkoruk sokkal kisebb (32 év), mint az őslakos európaiaké (42), illetve a demográfiai jellegzetességekre való tekintettel ez a népcsoport nő a leggyorsabban.

Az identitás témájához fűződően mesélt a kutató egy Bécsben végzett kutatásról, melynek során 2016-ban az osztrák főváros egy X. kerületi iskolájában készítettek mélyinterjúkat 30 diákkal. Az iskolára többek között azért esett a választás, mert ide járt két fiatal bosnyák származású lány, akik az Iszlám Államhoz csatlakoztak. A tanulók 98 százaléka bevándorló, 90 százalék muszlim, főleg török és csecsen. Arra a kérdésre, hogy minek tartják magukat, döntően a vallási identitást adták meg, amely „hihetetlen öntudattal és büszkeséggel ruházta fel őket”.

Az elmúlt évben az EU-ban 707 ezer menedékkérelmet adtak be, ez 43 százalékkal kevesebb mint 2016-ban, viszont emellett további 500 ezer menedékkérelem vár még elbírálásra, a jelentősen meghosszabbodott ügyintézés miatt (egyes német és svéd városokban 12-15 hónapig is elhúzódhatnak az elbírálások). A legtöbben Szíriából, Afganisztánból, Nigériából, Pakisztánból és Irakból jönnek, és bár vallási hovatartozásukról nincs pontos adat – hiszen ezt önkéntes alapon lehet megadni a menedékkérelem benyújtásakor, de nem kötelező – feltehetően 90-95 százalékuk szunnita. Ha a pozitív elbírálás után azonnal nem kezdődik meg az alapos, hatékony integráció, akkor a tapasztalat azt mutatja, hogy jelentős nehézségekkel kell megküzdenie az adott befogadó társadalomnak.

Az előadó a 2016-ban Berlinben, Bonnban és Wiesbadenben a keresztény menedékkérők között végzett kutatásából két példát emelt ki: több afgánnak, akik útközben tértek át, és mély személyes hitről tettek bizonyságot, súlyos hátrányokat, bántalmazásokat és fenyegetéseket kellett elszenvedniük társaiktól. A befogadó létesítményekhez felvett, arab nyelvtudásukért alkalmazott biztonsági őrök sem védték meg őket, hanem sok esetben szemet hunytak az említettek felett, illetve ők maguk is követtek el hasonlókat a keresztényekkel szemben. A német egyházak még nem beszélnek kellőképpen nyíltan erről a helyzetről, illetve a menedékkérők vallási alapú elkülönítésének szükségességéről, hiszen ez – az ő értelmezésükben – azt sugallhatná a külvilág felé, hogy Németországban „nem érvényesül a vallásszabadság”. Egy afgán menedékkérő a Google-fordító segítségével közölte, hogy „az iszlám erőszakos, a keresztény vallás nem erőszak”. A keresztény menedékkérők az üres templomok láttán azt kérdezték: „Hol van a gyülekezet?”

Az európai tapasztalatok után a vendég rátért napjaink egyik legfájóbb kérdésére: a közel-keleti keresztény közösségek helyzetére. A közel-keleti keresztény menekültek többsége a térségben marad, és minél előbb szeretne hazatérni. 2011-ben Irakban 700 ezer, Szíriában 1 millió 250 ezer keresztény élt, 2016-ban ez a szám 275 ezer, illetve és 500 ezerre csökkent, ma már valószínűleg még kevesebb. Az adott térségben a diktátorok többé-kevésbé megvédték a keresztényeket; pragmatikus (illetve a keresztény kisebbségek szemszögéből nézve kényszerű, de valamelyest biztonságot és kollektív jogokat garantáló) szerződést kötöttek velük, ami bizonyos jogokat tudott nekik biztosítani. Az amerikai megszállással „kezdődött a pokol”; a Szaddam bukása után keletkezett hatalmi vákuumban elszabadultak a radikális iszlamista indulatok, a nyugati megszállásért pedig ezek az erők a keresztény közösségeket okolták, ők lettek a bűnbakok. Az Iszlám Állam, bár szárazföldi területen jelentősen visszaszorította őket a nemzetközi koalíció, továbbra is hatásosan terjeszti propagandáját, többek között online magazinjain és videofilmjein keresztül. A „Dabiq” címet viselő online propaganda-magazin egyik száma kifejezetten a keresztényellenességet, illetve annak mögöttes okait fejti ki: „Break the Cross”, törd össze a keresztet. A korábbiakkal ellentétben az Iszlám Állam már nem arra próbálja ösztönözni híveit, hogy a közel-keleti hadszíntéren csatlakozzanak hozzájuk, hanem hogy inkább Európában maradva kövessenek el merényleteket. A civilek elleni merényleteknek megvan a maguk világosan levezetett, részben vallásjoggal érvelő, kegyetlen logikája, miszerint akár gyerekek is legitim célpontok lehetnek. Ezt példázza a tavalyi merénylet Manchesterben, amikor a merénylő egy gyerekekkel és fiatalokkal teli popkoncerten robbantott. Bin Laden ezt az arányosság elvének nevezte: ha a Közel-Keleten a nyugati beavatkozás civil (és gyerek…) életeket követel, akkor ugyanezt legitim elkövetni a nyugati társadalmakban is. Ezt az érvelést vitte tovább és tette magáévá az Iszlám Állam is.

Kérdésekkel kapcsolatban az előadó említette, hogy már 2005-ben a londoni metrórobbantást elkövető, ott született, egyetemet végzett pakisztáni származású merénylő is érdekes példája a dzsihádista erők identitás-teremtő erejére, aki arra hivatkozott a merénylet előtt, hogy a nyugatiak is „ezt csinálják az ő testvéreivel”. Ez azért érdekes, mert az iraki beavatkozásra célzott, pedig ő maga pakisztáni létére nem járt Irakban és nem beszélt arabul.
A németországi török integrációval kapcsolatos kérdésre a kutató említette, hogy a jelenlegi kutatások szerint a törökök közül az alaviták jellemzően jobban beilleszkedtek munka, nyelv és tanulmányok szempontjából, mint a szunniták. A török származású német állampolgárok – identitásukra való tekintettel – még a harmadik generációsok körében is töröknek tartják magukat, nemrég készült felmérések szerint 60-65 százalékuk Erdogan híve. A németországi török mecsetekbe az imámok Törökországból érkeznek, ami bizony szintén jelentős gondokat okozhat az integráció szempontjából, vagyis hogyan tudjon tanácsot adni egy újonnan érkezett imám annak, akinek a családja már hosszú évtizedek óta ott tartózkodik, és aki többek között arra a kérdésre szeretne választ kapni, hogy miként lehet vallásos muszlimként élni egy szekuláris, liberális európai társadalomban.

Az integráció kétoldalú folyamat. Az asszimilációt Európában várják el a legkevésbé. Viszont, ha a befogadó társadalom nem nyújt kapaszkodót, ha nem várunk el semmit, akkor – jogosan – azt mondják rólunk, hogy mi sem tiszteljük saját magunkat. A szegregáció a szélsőségeseknek kedvez. Egy szomáliai mondta el, hogy odahaza tevéket tartottak, és a száraz évszakban nagyon keményen kellett dolgozniuk értük, a megélhetésért, az esős évszakban azonban minden adott volt. Európában úgy élhet, mintha itt állandóan esős évszak lenne. Magyarországon persze nem olyan bőkezű a szociális támogatások rendszere mint Nyugat- és Észak-Európában. Egy tizenhét éves török fiú a bécsi kutatás során pedig ezt kérdezte: „Miért tiszteljünk benneteket? Nem jártok templomba, nem ismeritek a Bibliát. Jézus békés, és azt mondja, hogy szeresd az ellenségeidet. Nem véd meg.”

Egy kérdésre válaszolva a kutató elmondta, hogy a csendes többség az európai muszlimok kétharmadát teszi ki, a maradék egyharmad a tapasztalatok szerint érdekelt a polarizált társadalom kialakításában, ahol a muszlim enklávéban önkéntes elkülönülésben élhetnek. Közülük kerülnek ki a szélsőségesek is általában, akik másokat toboroznak merényletek elkövetésére. Szintén az egyharmad az a kategória, akik általában az össz-muszlim közösség jogos képviselőinek kiáltják ki, és próbálják magukat mint egyedüli legitim tárgyalópartnert feltüntetni az adott kormány részére. A csendes kétharmad pedig gyakran válik a szélsőségesebbek lekötelezettjeivé, hiszen ez utóbbi sport-, szabadidős és civil szervezeti támogatásban részesíti az előzőt. Erről olvasható egy aktuális tanulmány a Migrációkutató Intézet honlapján, amelyet az intézet marokkói származású munkatársa, Abdessamad Belhaj készített.

*

A sok érdekes – pontosabban jövőnket, a következő nemzedékek életét döntően meghatározó – információ, amint a résztvevők is kifejezték, mindenekelőtt a keresztény menekültek kérdésére irányította figyelmünket: „Hol van a gyülekezet?” Az európai keresztények miért nem büszkék (persze helyesen értve, 1 Kor 1,30-31) kereszténységükre? Miért nem büszkék például arra, hogy az apostolok, ill. az Újszövetség szerzői olyan meggyőződéssel írtak, mint senki más, aki valaha íróeszközt vett a kezébe? Mégpedig azért, mert jó, a legjobb, minden emberi képzeletet felülmúló okuk volt rá.

Szentpétery Péter

Identitásválságban


2018. április 17., kedd

Ki vagyok én? Milyen társadalomból származom? Honnan jövök és hová tartok? Milyen értékek fontosak számomra, amiket a gyermekeimnek is tovább adhatok? Hiszek-e Istenben? Milyen lelki-vallási törvények szerint élem a mindennapjaimat? Csupa olyan kérdés, amelyek alapjaiban határozzák meg énképünket és amelyek az iszlám radikalizmus térhódításában is központi szerepet játszottak – derült ki Horváth-Sántha Hanga, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója előadásából a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) Vallásközi Dialógus Bizottságának április 16-i nyílt ülésén.

 Úton Nyugat-Európában

„A muzulmán vallású európaiak Nyugat-Európába vándorlása nem ma kezdődött, azt a nyugati társadalmakban jelentkező munkaerőhiány indította el a ’60-as és ’70-es években” – ismertette napjaink migrációs folyamatainak előzményeit Horváth-Sántha Hanga migrációkutató a MEÖT székházában tartott előadásán. Az elsősorban Dél-Európából toborzott vendégmunkások adták a bevándorlók első generációját, akikre a befogadó országok is látogatókként tekintettek, akik munkájuk végeztével hazatérnek majd. „Nem foglalkoztak az újonnan érkezők társadalmi integrációjával és családegyesítéssel sem. Azonban a ’70-es évek olajválsága maradásra kényszerítette őket, hiszen származási országukban mélyszegénység várt rájuk, míg új hazájukban »csupán« a városok szegényebb peremvidékeire szorultak” – magyarázta a szakember.

Ma Szíria, Irak, Afganisztán, Nigéria és Pakisztán – muzulmán többségű országok – adják a legtöbb menekültet, azonban 2017-ben csaknem 43 százalékkal csökkent az EU-ba érkező menedékkérők száma. „Ha nem kezdődik meg a letelepedési engedélyek átvételével azonnal a hatékony integráció, a befogadó társadalom képtelen lesz a migrációval érkező etnikai és vallási konfliktusok kezelésére” – fejezte ki aggodalmát a kutató. Hozzátette: a nyugat-európai államokban máig sem született hatékony megoldás a problémakör kezelésére, miközben ezek az ellentétek már a befogadóállomásokon is érzékelhetők.

A radikális iszlám mozgatórugói

A szélsőséges mozgalmak ezért is gyűjtenek híveket nagy sikerrel a sokszor hosszú hónapokig várakozók közül. „A kísérő nélkül érkező kiskorúak még sebezhetőbb célpontok, hiszen egyedül vannak egy idegen országban, családjaik és közösségeik nélkül. Ezért is hatékony toborzási narratíva a családhoz, közösséghez tartozás ígérete, a nemes célok kitűzése” – mondta Horváth- Sántha Hanga. Azt is hozzáfűzte: a dzsihadista mozgalmak világképe szerint ma is háború zajlik az iszlám világ és a nyugat között, amelyben a muzulmánok megalázott, eltiport népek, ezért híveiket áldozati szerepvállalásra és bosszúállásra buzdítják. A kutató a radikális iszlám egyik legveszélyesebb aspektusára is figyelmeztetett: a közel-keleti diktátorok eltűnésével hatalmi vákuum alakult ki az országok vezetésében, amelyben könnyedén teret hódítottak az elszabadult szélsőséges iszlamista erők, a térség őshonos keresztyéneit pedig a nyugati erőkkel azonosították.

A radikális iszlám derékhadát Nyugat-Európában azok az identitásválságba került másod- és harmadgenerációs fiatalok adják, akiknek felmenői még vendégmunkásként érkeztek. „Már nem kötődnek származási országukhoz, talán már nem is beszélik azt a nyelvet és hitüket sem gyakorolják, mégsem érzik magukat teljesen otthon új országukban. Nem tudják hovatartozásukat, vallásukat, kultúrájukat és gyökereiket koherens énképpé szervezni, amibe kapaszkodhatnának, és ebben a nyugat-európai integrációs politika vajmi kevés ösztönző erő” – hangsúlyozta a szakember, aki Bécsben is kutatta a másodgenerációsok identitásának alapmotívumait. Amikor a diákokat énképükről kérdezte, 90 százalékuk nem valamilyen nemzetiségként, hanem muzulmánként definiálta önmagát. „Ez volt az identitásuk legerőteljesebb eleme, ami hatalmas önbecsüléssel és hihetetlen büszkeséggel ruházta fel őket” – avatta be hallgatóságát. Az előadó újra nyomatékosította, hogy a radikális iszlám toborzási narratívája éppen erre épít.

Milyen alapelvekre hivatkozva jogosítják fel tagjaikat a gyilkolásra? Horváth-Sántha Hanga szerint a vallásjogi legitimáció eszközével élnek, azt vallják: ha a nyugati beavatkozás a Közel-Keleten vétlen felnőttek és gyermekek életébe kerül, akkor az európai színtéren is kiontható ártatlanok vére. Ugyanakkor hozzátette: sokan elítélik az erőszakosságot és személyes meggyőződésből térnek át a keresztyén hitre, vállalva ezzel az iszlám szélsőségek vérbosszúját is. Ők is azt hirdetik, hogy a keresztyénség, szemben az iszlámmal, béketűrő és a szeretetre épül.

Üres templomok és jövőkép

A migrációkutató szerint fontos megértenünk, hogy az iszlám egy teljes rendszer, ami egyben gazdasági, társadalmi, politikai rend is saját jogi- és családstruktúrával. Ezzel szemben a keresztyénség nem szövi át ilyen szinten a hétköznapokat, az egyre szekularizáltabb nyugati világban pedig méginkább veszít jelentőségéből. „Megdöbbentő látni, ahogy a közel-keleti keresztyéneket hitük miatt üldözik, míg Európába érkezve, a keresztyénség fellegvárában üres templomokat találnak és arról kérdezősködnek, hogy hol vannak a gyülekezetek” – osztotta meg élményét a szakember.

 

Horváth-Sántha Hanga szerint az elmúlt évek menekültválságára a kezünkben van a megoldás. „Tiszteljük önmagunkat, kultúránkat és tápláljuk hitünket, hogy egyetlen muszlim fiatal se vethesse a szemünkre, hogy nem éljük meg keresztyénségünket, hiszen nem járunk templomba, nem tudunk imádkozni és a Bibliát sem ismerjük. A mi példamutatásunkon múlik, milyen jövőjük lesz a gyermekeinknek.”
Szoták Orsolya, Fotó: Vargosz

Forrás: http://reformatus.hu/

Plakát letöltése: pdf

 

Látogatás Mohácson

 


A Vallásközi Dialógus Bizottság képviseletében Szentpétery Péter bizottsági elnök, Fischl Vilmos ökumenikus főtitkár és Pataky Albert, a Magyar Pünkösdi egyház elnöke szeptember 22-én felkeresték a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyet. A látogatás gondolata dr. Hóvári János turkológus, korábbi tel-avivi, kuvaiti és ankarai nagykövet, a jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend főtisztje, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem megbízott óraadója és a Károli Gáspár Református Egyetem docense, valamint a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. főigazgatója előadásának kapcsán merült fel, aki a Bizottság április 19-i nyílt ülésének vendége volt. (Ld. alább az erről szóló beszámolót.) Ő volt az elmúlt évben a „Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566” Emlékév elnöke. Nyilvánvaló volt, hogy Szigetvár előtt az előzményt, azaz Mohácsot kellene felkeresni. A látogatók az evangélikus parókián találkoztak Cairns-Lengyel Henriett mohács-siklós-magyarbólyi evangélikus és Kovács József pécs-mohács-szekszárd-őcsényi pünkösdi lelkésszel, akik az emlékhelyre is velük tartottak. A résztvevők a Bizottság képviseletében koszorút helyeztek el a „hősvértől pirosult gyásztéren”.


A Magyarországi Bahá’í Közösség képviselőinek látogatása

A Magyarországi Bahá’í Közösség képviseletében Koczóh Péter, az Országos Szellemi Tanács tagja és Koczóhné Járay Erzsébet vallásközi referens június 11-én látogatást tett a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsánál. Az alkalom a Vallásközi Dialógus Bizottság majdnem pontosan egy évvel ezelőtti, 2017. június 12-i látogatásának folytatása volt. A vendégek elmondták, hogy tavaly ősszel ünnepelték Bahá’u’lláh születésének 200. évfordulóját. Tíz helyen tartottak megemlékezést: Budapesten öt helyszínen, Szentendrén, Gödöllőn, Szegeden, Sárváron és Nagykovácsiban, amely alkalmak nagymértékben hozzájárultak a közösségi élet megélénküléséhez. Idén áprilisban kilenc napos gyűlés keretében választották meg Haifában a 166 országból érkezett küldöttek öt évre az Igazságosság Egyetemes Háza, a bahá’í világközösség vezető testületének tagjait.
Kérdésre válaszolva elmondták, hogy tagjaik nagy része középosztálybeli, ők a legaktívabbak. Ha valaki be akar lépni, akkor „kijelenti magát”, hogy tag akar lenni. El kell ismernie, hogy Bahá’u’lláh Isten küldötte. A rokonságtól, korábbi barátoktól, hagyományoktól nem kell elzárkózniuk. Minden vallásalapítót egyenrangúnak fogadnak el. Más vallásúakkal is köthetnek házasságot. Sok más közösséghez hasonlóan náluk is van fluktuáció, de a kilépőket, ha nincs akadálya, hajlandók visszafogadni.

Ez alkalommal is előkerült a vallásüldözés kérdése, főleg a muszlim országokban. Indonéziában az utóbbi időben nincs különösebb probléma, de a vallásalapító hazájában, Iránban és például Jemenben azóta is szomorú a helyzetük.

Az Ökumenikus Tanácsról, tagegyházairól és programjairól Fischl Vilmos főtitkár adott tájékoztatást.
A vendégek és a vendéglátók a tavalyihoz hasonlóan jó hangulatú beszélgetés során egyetértettek abban, hogy az elvallástalanodás, a hitbeli és erkölcsi kérdések elől való bezárkózás nincs jó hatással a társadalomra. Jobban meg kellene szólítani az embereket.

 

Szentpétery Péter
Vallásközi Dialógus Bizottság elnöke

Joomla templates by a4joomla