• slide00.jpg
  • slide01.jpg
  • slide02.jpg
  • slide03.jpg
  • slide04.jpg
  • slide05.jpg
  • slide06.jpg
  • slide07.jpg
  • slide08.jpg
  • slide09.jpg
  • slide10.jpg
  • slide11.jpg
  • slide12.jpg
  • slide13.jpg

 

A migráció és Európa jövője
A Vallásközi Dialógus Bizottság nyílt ülése

Április 15-én, a Vallásközi Dialógus Bizottság idei nyílt ülésén fenti címmel, a bevándorlás és kontinensünk viszonyáról tartott előadást Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, a Migrációkutató Intézet korábbi igazgatója. A tavalyi évben az ülés vendége Horváth-Sánta Hanga, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója volt, akinek előadását a résztvevők nagy tetszéssel fogadták, így kézenfekvő volt, hogy az idei évben az intézet alapítóját hívjuk meg. Orbán Balázs a Migrációkutató Intézet létrehozatalának körülményeiről elmondta, az Intézet 2015-ben „fantasztikus kollégákkal”, de a hazánkra nehezedő migrációs nyomás miatt „a legsötétebb órákban” alakult meg. Mindez pedig nem volt egyszerű folyamat, hiszen a migráció összefüggéseinek, tudományos kutatásának közegét Magyarországon korábban még senki nem alakította ki. Az Intézet létrejötte óta elért eredményeiket így foglalta össze: „Minden, amit feltételeztünk, amit mondtunk, és amit tagadtak, bejött; a valóság rárúgta az ajtót a hagymázas ideológiára.”

Az Intézet létrehozásának szükségességét az adja, hogy megváltozott az a történelmi környezet, amelyben elődeink éltek. Napjainkban tömeges népvándorlás zajlik, az elmúlt két évszázadban, 6-7 nemzedékre visszatekintve nem találkoztunk hasonlóval. Ma az emberiség több mint 3 százaléka, vagyis körülbelül 260 millió ember él máshol – akár legálisan, akár illegálisan –, mint ahol született. Ez a szám az elmúlt tizenöt évben drasztikus mértékben növekedett – hiszen ezeknek az embereknek a száma megkétszereződött –, így beszélhetünk ma ilyen arányról, annak ellenére, hogy az ENSZ becslése szerint ennek a szintnek az elérése 2050-re lett volna várható. Ekkorra viszont ma már 500 millió fővel számolnak azok tekintetében, akik máshol élnek, mint ahol születtek, de a korábbiak fényében könnyen elképzelhető, hogy majd erről a becslésről is kiderül, hogy hibás előrejelzés volt. Jelenleg világszerte 25 millió elismert menekült van.
Ha ennek a folyamatnak a területi megoszlását nézzük, elmondhatjuk, hogy Európa az egyik leginkább érintett kontinens a népvándorlásban, mivel a 260 millió bevándorló egyharmada itt él – ebben persze az Európai Unió más tagállamaiba költözött magyarok is benne vannak. Ha aktuálpolitikai kérdéseket szemlélünk, láthatjuk, hogy a Brexit is hazug módon ekörül forgott, mivel az ottani politikusok nem tettek különbséget a közép-kelet-európaiak és az Európán kívüliek között, holott teljesen más társadalmi beágyazódottságról beszélhetünk esetükben.

Ha a különböző kritikus hangokra figyelünk, mondhatnánk, hogy a zöldhatáron át menekülők felkarolása morális kötelezettségünk, de be kell látni, hogy 2015-ben – amikor 106 országból érkeztek hazánkba –, a többség a legliberálisabb felfogás szerint sem volt valódi menekült. Ehhez hasonlóan a jelenlegi migránsok 70-90 százaléka sem tekinthető valódi menekültnek, csupán illegális bevándorlónak.
A jelenleg irányadó, azaz még 20. századi szabályozás idejétmúlt, így az európai jog elavult elvek alapján tesz különbséget e két kategória között. Sőt, Nyugat-Európa láthatóan nem is akar különbséget tenni, hanem úgy tűnik, hogy „érdekelt az álszent magatartásban”, amelyet az utóbbi évek migrációs politikájában folytatott.

Vegyünk példaként három várost, Kabult (Afganisztán), Damaszkuszt (Szíria) és Kadunát (Nigéria). A szírek menedékkérelmét az Európai Unióban átlagosan még ma is magasabb arányban fogadják el, mint az afgánokét vagy a nigériaiakét, miközben minden háborús szenvedés ellenére Damaszkusz még mindig messze a legélhetőbb város az említettek közül. Be kell látni, hogy például Afganisztánból (is) fiatal, erős férfiak jönnek Európába, akik valahonnan összegyűjtik az embercsempészeknek fizetendő pénzt. Az EU álszent magatartása abban is megnyilvánul, hogy aki erre nem képes – például az illető nagyszülei –, azzal nem foglalkoznak. Ha pedig ilyen ellenérvek mentén a morális érvelés már nem tartható, akkor a migrációpártiak érvrendszere átvált gazdasági területre, eszerint szükség van a munkaerőre az Európai Unió határain belül. Ez az állítás ugyan önmagában igaz, azonban mégsem állja ki a valóság próbáját, hiszen ezen bevándorlók képzettsége, munkaerő-piaci alkalmassága sokkal alacsonyabb, mint a kelet-közép-európaiaké, ráadásul az utóbbiak rendszerint nem viszik magukkal a családjukat – így biztosan csak meghatározott ideig maradnak –, valamint az azonos társadalmi-kulturális gyökerek miatt nem is generálnak feszültséget a befogadó államban. A liberálisok és az Európai Unió intézményei is gyakran hivatkoznak arra, hogy a nyitott kapuk politikája növeli a GDP-t, azt azonban nem veszik figyelembe, hogy az államnak anyagilag támogatnia kell a migránsokat, így fogyasztásuk növekedése mögött részükről nincs tényleges gazdasági teljesítmény, ugyanakkor terhelik a szociális ellátórendszer intézményeit. Éppen ezért a német gazdaság idei várható egy százalék körüli növekedése technikai értelemben már recessziónak számít.

Amint arra már korábban kitértünk, a migrációpárti erők azt a mítoszt is terjesztik, hogy kulturális, társadalmi kohézió szempontjából nincs különbség a mai migránsok és a korábbi vendégmunkások között. Ezzel szemben a korábbi évtizedekben érkezők még többé-kevésbé nyitottak voltak a befogadó állam iránt, nem volt erős csoporttudatuk, tisztában voltak vele, hogy a fennálló rendhez kell alkalmazkodniuk. Éppen ezért teljesen félrevezető az ötvenhatos magyarokkal való mai összehasonlítás, hiszen ők egyénileg és legális úton érkeztek meg külföldre, kivárva a befogadó országok engedélyét. Visszatérve a bevándorlókra, elmondható, hogy bár néhány évtizeddel ezelőtt még sikeresnek látszott az integráció, azonban a második-harmadik nemzedékkel kapcsolatban hasonló problémák merültek fel, mint az újonnan érkezőkkel. Mivel annakidején a volt gyarmatokról érkezetteknek szociális, társadalmi ugrást és lehetőséget jelentett a bevándorlás, hálásak voltak és lojálisak a befogadó államhoz. A második-harmadik generációs bevándorlók azonban egyre inkább elkülönülnek – az iszlám vallás expanzív jellegének erősödésével összhangban –, és ezzel párhuzamosan felerősödnek a befogadó államot kritizáló hangok a csoporton belül. A most Németországba érkezőknél – saját bevallásuk szerint – két százalék alatti a nyelvtudás, miközben a német gazdaságnak ma elsősorban a szolgáltatások területén van szüksége képzett munkaerőre. Így tehát „az integrációra, asszimilációra rácsukhatjuk az ajtót”.

Konrad Adenauer mondta az európaiakról, hogy ugyanazon égbolt alatt élünk, de más a horizontunk. Nyugat-Európa kérdése a migrációval kapcsolatban az, hogy miként kezeljük, hogyan oldjuk meg? Mi ezzel ellentétben pedig azt mondjuk, hogy nem akarunk ugyanoda jutni, mint ők. Ebben sohasem lesz egység, de az álláspontok kölcsönös elismerése lehetséges, és a nyugat-európaiak bármennyire is negatívan viszonyulnak hozzánk, vannak kérdések, amelyekben közös érdekünk lenne az együttműködés, így például az illegális migrációval szembeni zéró toleranciát közös érdekből gyakorolhatnánk.
Ha pedig a valódi megoldási módokról beszélgetünk, a Kormány álláspontja világos, a migrációs kérdésben felmerülő morális kötelezettség azt jelenti, hogy a segítséget kell helybe vinni, mivel ott tízszer-hússzor annyit ér, miközben az senkinek sem jó, ha a problémát hozzuk ide. Ugyanakkor azt látnunk kell, hogy a nemzetközi szervezetek és a nyugati államok egy része által folytatott segélyezés sokszor gazdasági érdekből történt és történik. Éppen ezért meg kellene állítani a segélyek általi piacszerzést és politikai befolyásolást, hiszen ezzel nem növelik az adott ország népességmegtartó képességét, így nem érhetik el a segélyezés eredeti célját sem.

Előadását követően Orbán Balázs kérdésekre válaszolva elmondta, hogy akárkinek is érdeke a tömeges migráció, még szervezettség nélkül is tapasztalható az azzal összefüggő nyomás, és gazdasági, környezeti okokból évtizedekre biztosított az utánpótlás. A Gallup Intézet kutatása szerint jelenleg 710 millió ember tervezi elhagyni a lakóhelyét, többségük pedig a szubszaharai Afrikában él, ahol néhány évtized múlva a népesség megduplázódik. Minél távolabb vannak az indulók Európától, annál kevésbé szervezettek, de előbb-utóbb kialakulnak a lehetőségek arra, hogy csoportban vagy migránskaravánná szerveződve próbáljanak belépni az Európai Unióba. A Szaharán való átkelés a helyi hadurak kezében van, korábban a fegyver- és drogkereskedelem volt a legjövedelmezőbb, manapság azonban az embercsempészet vált az elsődleges illegális bevételi forrássá. Miközben a görög- és törökországi migránskaravánok szervezésében a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) is érdekeltek, a magyar, úgynevezett Stop Soros-törvény értelmében az illegális migráció szervezése, támogatása hazánkban bűncselekmény. Ha Görögországban is ez lenne a helyzet, akkor Thesszalonikiben nem lett volna szükség rendőri beavatkozásra.
Azonban az Európai Unióban továbbra is a bevándorláspárti irányzat érvényesül. Ennek példája volt a svéd miniszterelnök nyilatkozata, amely szerint Magyarországtól uniós forrásokat kellene elvenni, mivel fellép az illegális migráció ellen. Azonban a birodalmi „leviatán” logikájának érvényesülésével, diktálásával veszélybe kerülnek az EU alapvetői vívmányai. Az EU alapító atyái is megosztottak voltak abban, hogy a 20. századi világégésekért a nacionalizmus-e a felelős vagy pedig a nemzetek feletti, birodalmi ideológiák. Ma azonban az EU vezetésének többsége birodalompárti, a harmadik világbeli migráció pedig tipikusan ennek a birodalomépítésnek az eszköze. Miközben az már világosan látszik, hogy az illegális migráció ellen a nemzetállamok tudnak hatékonyan fellépni, nem pedig a brüsszeli intézmények; ez utóbbiak éppen ezért akarják elvenni a hatásköröket nemzetállami szintről. Mindennek ellenére, a magyarok túlnyomó többsége elkötelezett az EU mellett – amire büszkék lehetünk –, de kritikusak vagyunk a mostani vezetéssel szemben, amely aláássa a tagállamok közötti bizalmat is.

A migrációs nyomásra visszatérve az előadó elmondta, hogy 2015 óta a Közel-Keleten, Afrikában és Európában végigjárta a migrációs útvonalak fontosabb állomásait, és látta, hogy az érkezők többsége milyen körülmények közt él. Nyilvánvaló, hogy humánusan kell kezelni a helyzetet, de minél vonzóbb az ellátás a befogadó államokban, annál inkább erősödik a migráció. Ezért is fontos – ahogyan azt korábban említette – a helyben valós segítség, a magyar Kormány éppen ezért indította el a Hungary Helps programot, illetve alapította meg azóta a hasonló nevet viselő ügynökséget a helyi közösségek vezetői, illetve államközi kapcsolatok révén.

Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy hívő emberekben sokszor visszatetszést kelt, amikor indulatokat gerjesztve „a” migránsról, mint fenyegetésről beszélnek, pedig az egyház tanításában hangsúlyos az egyén méltósága, a vendég rámutatott: római katolikusként talán még inkább tapasztalja ez utóbbi hangsúlyozását. A társadalmi jelenségek vizsgálatát azonban nem csak mikroszinten, de makroszinten is el kell végezni. Például a házasság és a gyermek nem vállalása egyénileg érthető, de az állam akkor is azt mondja, hogy az a jó, ha a lehető legtöbb ember él családban. Saját magunkban kell helyretenni a problémát. Az állam az ország népéért felelős, az egyes ember pedig magáért, családjáért, nemzetéért is. Ami a migránsokat illeti: nyilván nem minden egyes egyénről mondható az el, hogy befogadása károsan hatna az adott társadalomra, de makroszinten maga a migrációs jelenség annál inkább káros. Ehhez kapcsolódóan pedig arra vonatkozóan, hogy nem túlzott-e az ijesztgetés, válaszképpen a saját nemzedéke felől közelítette meg a kérdést: hangsúlyozta, hogy a politikai döntések megváltoztathatatlanná, visszafordíthatatlanná teszik a jövőt. Németországban a ma zajló vitákat már a hetvenes években kellett volna lefolytatni. Nekünk most kell – nekünk most még van lehetőségünk – megtenni ezt, méghozzá a 2015-ös tapasztalatok alapján. A migráció létező probléma, amellyel a nyugati civilizáció minden tagja találkozik. Akkor is, ha Kazincbarcikán (még) nem probléma, de Birminghamben már igen.

Arra reagálva, hogy a volt gyarmattartók kiemelten felelősek lennének korábbi gyarmataik népeiért, utalt rá, hogy számukra is mintaszerű lehetne a Hungary Helps program tevékenysége. A segélyezés, mint már az előadásban is említette, csapda, hiszen a helyi ipart elsorvaszthatják, az állam pedig a multicégek által kerül kiszolgáltatott helyzetbe. Arra a felvetésre, hogy az EU nem egyszerűen a nemzetállam versus birodalom elve alapján működik, hiszen a nyugati, különösen a nagy államok mindig tudják érvényesíteni a saját érdekeiket, példaként említette két német lehetséges racionális vitáját. Meg tudják vitatni, hogy mi a jobb: szabad, egyenlő nemzetek közössége, vagy Európai Egyesült Államok, abból kiindulva, hogy mi a német érdek. Két magyar nem tud ilyesmiről vitatkozni, hiszen az Európai Egyesült Államok mellett nincsenek magyar érvek. Egy birodalomnak mindig van centruma és perifériája, mi pedig nem akarunk a perifériára kerülni.
A Brexit is azt mutatja, hogy az emberek többsége nem azért támogatta a kilépést, mert buta, hanem mert érzi, hogy van oka félteni a szuverenitását. A magyar kormány megértette, hogy mit vár tőle a nemzet. Éppen ezért tette egyértelművé azt az álláspontot, hogy aki illegálisan jön ide, addig nem léphet be Magyarországra, illetve az EU-ba, amíg a helyzete nem tisztázódik, ebben elengedhetetlenek a tranzitzónák is. Az integrációs befogadó állomások – Bicske, Debrecen – nem szolgálták ezt a célt, Magyarországnak nem érdeke ilyen táborokat fenntartani. Nem az ideérkezők integrációjára, hanem az állampolgáraink védelmére és a helyben segítésre kell koncentrálnunk, ismételte meg befejezésül Orbán Balázs államtitkár.

*

Az előadás idején fogalmunk sem volt a Notre Dame aznap esti, azaz nagyhét hétfői égéséről. Még kevésbé a húsvét vasárnapi, több száz halálos áldozatot követelő, keresztények elleni srí lankai terrortámadásokról. Milyen hatással vannak, lesznek az ilyen események az európaiak, különösen a nyugat-és észak-európaiak – jelenleg a bevándorlók átlagánál jóval lazább – „csoporttudatára”, közöttük az európai keresztényekére? Európának (is) segítenie kell a világ más részein élőket, ez nem vitás. „Csak” az a kérdés, hogy segítségnek együtt kell-e járnia az önfeladás – az előadó kifejezését idézve – „hagymázas ideológiájával”.

 

Szentpétery Péter

 

Fókuszban a migráció


Budapest – A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) meghívására „Migráció és Európa jövője” címmel tartott előadást Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az ökumenikus tanács székházában, április 15-én.

A MEÖT Vallásközi Dialógus Bizottsága szervezésében megrendezésre kerülő nyílt bizottsági ülést Fischl Vilmos MEÖT főtitkár és Szentpétery Péter, a bizottság elnöke nyitotta meg.
Orbán Balázs előadásában a népvándorlás kérdését ismertette. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára elmondta, hogy az ENSZ felmérése alapján ma közel 260 millió ember él és dolgozik hazájától különböző országban. A Migrációkutató Intézet volt igazgatója kifejtette, hogy ebben a számban a legálisan külföldön dolgozó vendégmunkások is benne vannak, azonban meglátása szerint az adat kifejező, hiszen rámutat a gyorsuló társadalmi változásra. Orbán Balázs az átalakulás intenzitását szemléltetve megemlítette, hogy a fenti számot 2000-ben az ENSZ még 2050-re prognosztizálta. Mint kifejtette, mára a világszervezet 2050-re történő előrejelzése szerint a legális és illegális bevándorlók száma 500 millió fő lehet.

 

A parlamenti államtitkár elmondta: „A 2015–16-ban Magyarországra érkezettek többsége nem volt menekültnek tekinthető”. A világ népmozgását tekintve Orbán Balázs megjegyezte: „Ma 70–80 százalék között mozog az a szám, akik jogi értelemben nem tekinthetők menekültnek”. Az államtitkár kitért arra, hogy a menekültekre vonatkozó jogi szabályozás meglátása szerint idejétmúlt, hiszen az a 20. századi kérdésekhez és nem a jelenlegi helyzethez igazított.
„Álszentek is vagyunk, mert nem a legrászorultabbakon segítünk, hanem másokon, azok közül is elsősorban azokon, akik képesek rá, hogy Európába jöjjenek” – fogalmazott Orbán Balázs az európai és más kontinensek humanitárius és szociális alapú akcióival kapcsolatban. A Migrációkutató Intézet volt igazgatója elmondta, hogy 2017-ben indított Hungary Helps Program Magyarország szerepvállalását és segítségnyújtását szervezi a világ migrációs kibocsátó területein. Orbán Balázs hangsúlyozta, hogy programjuk arra irányul, hogy a kibocsátó országokban, az ott megtalálható egyházi és más szervezetekkel történő együttműködés keretében próbáljanak segítséget nyújtani a rászorulóknak.

 

A kulturális és társadalmi kohézió kérdésére kitérve az előadó kifejtette, hogy a népvándorlásszerű migrációs mozgások az előző évtizedekhez képest abban hoztak újdonságot, hogy míg régebben a migráció individuális volt, addig ma csoportos népmozgásról beszélhetünk. „Régen jellemző volt, hogy az érkezők a fogadó ország kulturális, szociális rendszereire nyitottságot mutattak.” A 21. századi migrációs mozgásról Orbán Balázs elmondta, hogy véleménye szerint „ennek az ellenkezője a jellemző. Az érkezők csoportként gondolnak magukra. Nem a fogadó közeg kulturális mintázatait szeretnék átvenni, hanem a saját, meglévő kulturális mintázataiknak szeretnének a fogadó országban helyet csinálni. Ebből következően nagyon komoly kulturális feszültségek láthatóak.”
Orbán Balázs beszélt az Európai Unión belül érzékelhető felfogásbeli megosztottságról is. A parlamenti államtitkár elmondta, hogy míg Nyugat-Európa a maga korábbi integrációs politikájának is köszönhetően az integrációt hirdeti, addig Közép- és Kelet-Európa a határvédelem mellett érvel. A parlamenti államtitkár szerint ebben a közeljövőben nem lesz megegyezés, ezért alapvetően a közös pontokat szükséges keresni. Ilyen az „illegális, kontrollálatlan migrációval szembeni zéró tolerancia”, a helyben történő segítségnyújtás és a humanitárius segélyezés újragondolása.
A MEÖT Vallásközi Dialógus Bizottsága által szervezett nyílt bizottsági ülés hozzászólásokkal, kérdésekkel zárult.

 

Szöveg és fotó: Galambos Ádám
Forrás: https://www.evangelikus.hu/

 

 

Az iszlám modernizációs törekvései

Tüske László előadása

Április 18-án Tüske László orientalista, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója volt a Vallásközi és Dialógus Bizottság mostani ciklusban utolsó nyílt ülésének vendége. Mint mondotta, az iszlám modernizációs folyamataiban alapvető problémát jelent, hogy az iszlám nem vagy csak nagyon nehezen tud összhangot teremteni évszázadokon át őrzött alapjai és a modernitás között. Rámutatott azonban, hogy jelentős ilyen irányú törekvésekkel is találkozhatunk.

Bevezetésül az öt kötelesség, pillér (hitvallás, imádság, böjt, alamizsna, zarándoklat) közül a zarándoklatot emelte ki, annak illusztrálására, hogy milyen alapokkal kell számolni az iszlám megértése tekintetében. A zarándoklat Mekka és Medina szent helyeire irányul, ahol Mohamed próféta, Ibrahím/Ábrahám és Ádám tetteire – az alapító eseményekre – emlékeznek. Mohamed Ibrahim/Ábrahám eredeti vallásának helyreállítását tűzte ki célul, mivel szerinte azt a zsidók és a keresztények meghamisították, és eltérítették eredeti mondanivalójától. Az alapító üzenet abban áll, hogy Ibrahim/Ábrahám a monoteizmus felismerője, megtalálója, és így vele kapcsolatban jelent meg először az iszlám szó, önmaga Allahnak való alárendelése, más szóval, behódolás Allah akaratának jelentésben. Ez arabul a millat (vagy dín) Ibrahim/Ábrahám”, azaz Ibrahim/Ábrahám vallása. Ibrahím/Ábrahám a mekkai Kába építője, aki a gyermeke feláldozására is kész.
Ádám a Paradicsomból való kiűzetés után megbánta bűnét, és bűnbocsánatot nyert a Mekka közelében fekvő Arafát tetőn. Erre emlékezve minden muszlim zarándok a szertartás sorozat adott napján bűnbánatot tart az isteni megbocsátás reményében. Ez az „életgyónás” spirituális megtisztulásként elementáris élményt jelent minden résztvevő számára, s ezzel kapcsolódik össze, hogy mindenki a zarándoklat alatt viselt ruhában (ihrám) kíván eltemetkezni. Az Ádám által elnyert bűnbocsánat az ember eredeti természetének (fitra) felel meg, ami nem fér össze az iszlám oldalán az áteredendő bűn fogalmával (vö.Korán 30,30).
A Korán és a prófétai hagyomány (hadísz) megkérdőjelezhetetlen forrása a muzulmán hívők életvezetésének. Az iszlám első századaiban teológiai viták folytak a Korán (kalám Allah, azaz Allah beszéde) teremtett vagy teremtetlen mivoltáról. Ha feltennénk, hogy öröktől fogva létezik, akkor ezzel azt állítanánk, hogy Allah mellett van egy másik örök létező. Ez ellentétben áll a szigorú monoteizmussal. A mutazila teológiai iskola ezért teremtettnek tekinti a Koránt. Az asarita irányzat képviselői szerint a Korán Allah belső lelki beszéde (kalám nafszi).ami a teremtett hangokban jelenik meg a világ számára, de a „hogyan”-ra nem lehet rákérdezni (bilá kajfa).
Naszr Hámid Abú Zajd huszadik századi egyiptomi irodalomtudós révén újra fellángolt a vita, aki a kommunikációelmélet alkalmazásával elemezte a Koránt. A vallás védelme címén feljelentették, bíróságra került az ügye. A bíróság nem tudott dönteni a racionális kutatás jogának megítélésében, viszont az írásaiban megfogalmazódó nézetek alapján hitét elhagyónak/feladónak (murtadd) tekintették és ezért muzulmán hívő feleségét elválasztották tőle. Manapság a Korán örök volta megkérdőjelezhetetlen. Hasonló véleményt hangoztatott Abdolkarím Szorús iráni tudós is: a Korán értelmezése attól függően szélesebb vagy szűkebb, hogy az emberiség mennyi ismerettel rendelkezik a világ dolgait illetően. Amellett érvel, hogy különbség van a vallás és a történelemben változó vallásismeret között, és az utóbbit nem lehet abszolútnak tekinteni, és nem lehet kisajátítani a síita klérus révén. Hiszen az így létrejövő politikai alakulat (a teokratikus állam) előbb-utóbb diktatúrába fordul.
A mai világban újra szerephez jut az idzstihád, azaz a mindennapi élet problémáinak a Korán szerinti, a vallási felkészültség, értelmezéstörténet ismeretében való tudós értelmezése. A X-XI. század fordulójára az idzstihád kapui bezárultak, nem volt több lehetőség a szabad(abb) értelmezésre. De a XIX. századi Egyiptomban meg kellett nyitni őket, például a dohányzással kapcsolatban. Arról van szó, hogy az iszlám világában a hagyomány részévé próbálják tenni az aktuális újdonságot, és így legitimizálják azt magával a hagyománnyal. Az eljárást az alapokhoz való kapcsolásnak, retradicionalizációnak, „újrahagyományosításnak” nevezzük.
Az iszlám alapvetően ortopraxis, azaz, döntően arról szól, hogyan kell élni, a négy fő szunnita vallásjogi iskola, továbbá a síitáké is ezzel foglalkozik. Fő cél tehát a védelem: a vallásé, az emberi életé, a racionalitásé, a családé, a vagyoné. A muszlim akkor érzi magát biztonságban, ha muszlim főhatalom alatt élhet, azaz, a politikai berendezésben szabadon érvényesülhet az isteni törvény (saría). Ez az oka a világ kettéosztásának iszlám házra és a háború házára. Ezért el kellett költözniük a reconquista sikere után Spanyolországból és Magyarországról is a török hódoltság alóli felszabadítást követően. Manapság azonban változott a helyzet. Nyugat-Európában az első generációs munkavállaló muszlimok még haza készültek. A második generációtól kezdve azonban már komoly vallásjogi problémák adódtak: például hova temessük az elhunytakat, hogyan öltözködjünk vagy kire szavazzunk stb. Ezekre válaszul, a vallásjog céljainak szem előtt tartásával és az iszlám immár globális jellegének figyelembe vételével, valamint a híveket szorító körülmények kényszerét érzékelve kidolgozták a nem muzulmán főhatalom alatt élő muzulmán kisebbségek vallásjogát (fiqh al-aqallijját). Az idzstihád új értelmezése erre is lehetőséget adott.
A kairói Al-Azhar Egyetem a szunnita világ szellemi központja, a középutas mérsékelt iszlám képviselője, nemzetközi tekintélye komoly befolyást biztosít neki távoli országokban is. 2011 óta egyre határozottabban támogatják a modernizációt Egyiptomban. A vallás és a politika szétválasztása mellett állnak, de nem a társadalmat és a vallást akarják elkülöníteni, hanem a politikát és a vallást, így nem a szekuláris, hanem a polgári állam megvalósítását tartják kívánatosnak. 2013-ban a Muzulmán Testvérek hatalmát megbuktató mozgalom mellé álltak.
Az európai iszlám, „euroiszlám” talán legjelentősebb képviselője a svájci születésű, egyiptomi származású Tariq Ramadan oxfordi professzor, akinek nagyapja a Muzulmán Testvériség megalapítója volt. A húsz-harminc éves családosok európai iszlámját vizionálja, akiket le kíván választani az „anyaországok” vagy a szalafista szaúdi befolyásról. Ez nem könnyű, hiszen Európában az európai „Prométheuszok és Faustok” lázadnak, miközben a muzulmánok (ilyen értelemben Ibrahim/Ábrahám követői) alávetik magukat Allah akaratának.

Kérdésekre válaszolva az előadó a modernizációval kapcsolatban többek között elmondta: ma fel lehet függeszteni bizonyos törvényeket, de Mohamed próféta tekintélye akkor is megkérdőjelezhetetlen. Az emberi jogok nyilatkozata kapcsán a muszlimok részéről a vallásváltás lehetősége fel sem merül. Az a hit, hogy mindenki muszlimnak születik, mélyen beléjük ivódott, sőt vallási kötelességük a meggyőzés. Ugyanakkor a már létező monoteista vallások hivatalosan szabadon gyakorolhatók. – Az Iszlám Állam józan belátás szerint az olajról szól, de erről szólt 1991-ben és 2003-ban az iraki háború is, „az uránköpenyes lövedékekkel együtt”. A „kalifától” a józan muszlimok távoltartják magukat, de azok, akik nem találják a helyüket, áldozatok, tudatlanok és még nőtlenek, könnyen elcsábulnak.
Az utolsó kérdés az volt, hogy Allah ugyanaz az Isten-e mint a keresztényeké. Erre nem lehet válaszolni. Az Allah szó egyébként azt jelenti, hogy Az Isten, ami hagyományosan az Isten tulajdonneve az iszlámban.

Előadásában Tüske László ismert vagy annak tartott tényeket új megvilágításba helyezett, és kevésbé nyilvánvaló összefüggésekre hívta fel a figyelmet. Köszönjük szolgálatát, jelenlegi bizottságunk nyílt üléseinek tartalmas záró alkalmaként is.

Szentpétery Péter

 

 

Nyílt Bizottsági ülés 2016. 04. 18.

Palkát letöltése: pdf

 

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Vallásközi és Dialógus Bizottsága

Látogatása a Magyarországi Muszlimok Egyházánál

 

Május 20-án a Vallásközi Dialógus Bizottság idén is látogatást tett a Magyarországi Muszlimok Egyházánál, eljött Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök az Ökumenikus Tanács alelnöke is. Jelen voltak a pénteki nagyimán, majd megbeszélést folytattak Sulok Zoltán Szabolcs elnökkel és Al-Sabai Abdulghani mecsetigazgatóval.

A beszéd (prédikáció) hivatalos szövege:

http://iszlam.com/predikaciok/2016/item/2399-szonoklat-a-kiemelkedo-hivo-nokrol-es-a-saaban-honaprol-2016-05-20

Fares seikh pénteki beszédének összefoglalója

A nők az iszlám vallásban megbecsült személyek, nem különböznek a férfiaktól, sőt voltak olyan nők, akik hitük és tudásuk, bölcsességük által hozzájárultak az egyistenhit vallásának és a muszlim közösségnek a fennmaradásához.

Az egyiptomi fáraó egyistenhívő felesége

Mózes (béke legyen vele) idején, az egyiptomi fáraó felesége, aki felnevelte Mózest, mit sem törődött az evilág kísértésével és gyönyöreivel, otthagyta a hatalmat, a tekintélyt és a rengeteg vagyont, és azok helyett az Allahban vetett hitet és Allah jutalmát választotta:

„És Allah példát állított azoknak, akik hisznek: a Fáraó feleségét, amikor azt mondta: „Uram! Építs nekem nálad egy házat a Paradicsomban, és ments meg Fáraótól és tetteitől, és ments meg az igazságtalan néptől!” (Korán 66:11)

Az egyiptomi fáraó felesége nem volt hajlandó hinni és engedelmeskedni férjének, aki azt állította magáról, hogy ő az isten, és Mózest (béke legyen vele) követte, aki ésszerű bizonyítékok alapján és csodákkal megerősítve hirdette, hogy ő Isten küldötte és hogy csak egyetlen Isten van akinek engedelmeskedni kell és alávetni akaratukat. A fáraó hívő felesége pedig bátrabbnak bizonyult, mint sok férfi a fáraó alattvalói közül, akik nem mertek ellentmondani a fáraónak, pedig tudták az igazságot. A fáraó megbüntette a feleségét, az egyistenhívő asszony azonban nem adta fel hitét, Allah pedig megjutalmazta a Paradicsommal.

Khadídzsa, a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) első felesége

A Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) 40 évesen kapta az első kinyilatkoztatást. Amikor elkezdődött a kinyilatkoztatás, és Allah küldötte remegve hazatért családjához, elmondta feleségének, mit látott a Hirá’ barlangban. “Takarj be, takarj be!” – mondta Khadídzsának, és mindig remegő szívvel ágyára feküdt. Hozott egy köpenyt, és beburkolta vele férjét. Amikor a rémülete alábbhagyott, Mohamed elmesélte neki, hogy mit látott és hallott. Khadídzsa megnyugtató szavakat mondott neki: „Allahra esküszöm, Allah nem hagy téged cserben, hiszen tartod a kapcsolatot a rokonokkal, segíted a szegényt és a szűkölködőt, nagylelkűen kiszolgálod a vendégeidet, és támogatod a balsors érte embereket, akik megérdemlik”. Ezután Khadídzsa elkísérte őt az unokabátyjához, Waraqához, aki keresztény írástudó volt Mekkában. Waraqa is megnyugtatta a Prófétát, és elmondta neki, hogy valóban Isten szólt hozzá. Később a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta Khadídzsáról: „Hitt nekem, amikor az emberek elfordultak tőlem az első időkben” A mekkaiak többsége nem hitt a Prófétának (Allah dicsérje és üdvözítse), de Khadídzsa biztosította arról az embereket, hogy igazmondó, és valóban Allah küldötte.

Áisa, a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) legfiatalabb felesége

Amikor leküldetett Allahnak a következő kinyilatkoztatása:

„Ó Próféta! Mondd meg a feleségeidnek: ’Ha az evilági életet óhajtjátok és annak díszeit, akkor gyertek, ellátást adok nektek, és elbocsátalak titeket szép elbocsátással” (Korán 33: 28)

A Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) felkínálta a válás lehetőségét feleségeinek, akik keveselték azt az ellátást, amelyet férjük biztosított nekik, mert más asszonyokkal vetették össze magukat, akiknek jobb módúak voltak a férjeik. A Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) azonban nem tudott többet adni, ezért azt mondta nekik:

„Ám ha Allahot és a Küldöttét, és a túlvilági lakhelyet óhajtjátok, akkor bizony Allah a jótetteket cselekvőknek közületek hatalmas jutalmat készít elő” (Korán 33: 29)

Amikor Allah ezt kinyilatkoztatta, akkor a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) először Aisához fordult: „Áisa! Mondok neked valamit, amivel kapcsolatban ne siess a válasszal, amíg nem kéred ki szüleid tanácsát”, és az előző áját olvasta fel neki. Áisa erre azt válaszolta: „Allah küldötte! Miért is kellene a szüleimtől tanácsot kérni ez ügyben? Allahot választom és a Küldöttét és a túlvilági lakhelyet”

Umm Szeleme, a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) felesége

Allah Küldötte tanácsot kért számos alkalommal feleségeitől. Például a hudajbija békekötés feltételei sok muszlim társa számára csalódást okozott, mert az egyik feltétel meghatározta, hogy nem teljesíthetik a zarándoklatot abban az évben. Vissza is akarták utasítani az egyezményt és be akartak vonulni Mekkába, azonban Allah Küldötte elrendelte nekik, hogy vágják le áldozati állataikat és lépjenek ki a zarándokok szent állapotából. A társak nem engedelmeskedtek, mire Allah Küldötte visszatért sátrába és megkérdezte feleségét, Umm Szalamát, hogy mitévő legyen. Az asszony azt mondta: „Ó Allah Küldötte! Vágd le áldozati állataidat és vedd le zarándoki ruhádat. Engedelmeskedni fognak neked". Azonnal kiment, késsel a kezében és levágta a bárányát. A társak elkezdték ugyanazt tenni, mert megértették, hogy nem fogja megváltoztatni döntését.

Egy alkalommal az uhudi csata után, amikor rengeteg muszlim meghalt és megsérült, Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) elhaladt egy nő mellett, aki elvesztette a férjét, a fivérét, és az apját is. Amikor közölték vele ezt a hírt, azt kérdezte: „De mi van Allah Küldöttével? Mit tett Allah Küldötte?” Azt mondták: „Allah Küldötte jól van, dicséret és hála illeti Allahot.” A nő azt mondta: „Nem hiszem el addig, amíg nem látom a saját szememmel.” A Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) életét fontosabbnak tartotta, mint a saját szeretteiét. Ekkor megmutatták neki a Prófétát (Allah dicsérje és üdvözítse), és a nő azt mondta: „Minden csapás eltörpül a Téged érhető csapás mellett.”

Ez is mutatja, hogy nem csak a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) feleségei tettek magas hitről tanúbizonyságot, hanem a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) női kortársai is.

Zeineb bint Dzsahs, a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) felesége

Zeineb hallotta, amint Áisa azt mondta: „Így szólt Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse): ’Az fog közvetlenül utánam meghalni, akinek a leghosszabb a keze”, és Áisa azt mondta: Zeineb halt meg először’ Valóban Zeinebnek volt a leghosszabb a keze, de nem fizikai értelemben, hanem mert mindenkinek segítő kezet nyújtott, és ő volt a leggyakrabban adakozó a Próféta feleségei közül.
Áisa is adakozó volt, hiszen volt, hogy egy datolyát is eladakozott, mert úgy gondolta, hogy bármilyen csekély is az adomány, Allah majd megsokszorosítja azt számára. Amikor pedig pénzt adott, akkor beillatosította és fölemelve adta a pénzt nem lefelé adta, mint aki szívességet tesz. Mikor megkérdezték miért illatosítja azt válaszolta, hogy Allahnak adja a pénzt.

Abú Talha felesége (Umm Szulejm)

Abú Talha medinai muszlim volt, aki mesés gazdagságra tett szert mielőtt muszlim lett, és fából faragott bálványt imádott, amelynek képes volt aranyékszereket áldozni. Ez a férfi feleségül akart venni egy Rumajszá nevű, iszlámra tért nemes erkölcsű, jó családból származó asszonyt. A férfi megkérte az asszony kezét, és felajánlott neki mindenféle ékszert és drágakövet, de a nőnek nem kellett az ilyen fajta nászajándék. Rumajszá egyetlen feltétele az volt, hogy a férfi hagyjon fel a bálványimádással, és szolgálja Allahot, az egyetlen istent. A férfit meggyőzte arról, hogy értelmetlen egy darab fát szolgálni, azt amit mások tüzelőnek használnak. Abú Talha elgondolkodott, majd úgy döntött muszlim lesz.
Abú Talhának született egy gyermeke Rumajszától, akit gyermeke után Umm Szulejmnek hívtak, de a gyermek megbetegedett, majd apja távollétében meghalt. Nem tudott erről a hírről Abú Talha. Umm Szulejm arra kérte az embereket, hogy ne mondják el a férjének, hogy meghalt a gyermekük, mert ő akarta közölni vele a halálhírt. Mikor Abú Talha hazatért, akkor a felesége ételt adott neki, a lehető legszebb ruhájába öltözött fel, majd miután Abú Talha megette az ételét, együtt hált vele.
Aztán azt kérdezte férjétől: Ó Abú Talha, mit mondanál arról, ha egy ember rábízná egy másikra a vagyonát, majd egy idő után visszakérné a tulajdonosa a vagyont. Vajon meglehetne-e akadályozni, hogy visszaadja az illető a tulajdonosnak a letétet? Abú Talha azt mondta: Nincs ehhez joga, a ránk bízott dolgot vissza kell adni. Azt mondta Umm Szulejm: Gondolj a fiadra úgy, hogy őt is Allah rábízta a családra, majd visszavette magához.
Abú Talha nagyon megharagudott a feleségére, és elment a Prófétához (Allah dicsérje és üdvözítse), és elmondta neki, hogy a felesége hogyan közölte vele a fia halálhírét. Azonban a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „Legyen Allah áldása reátok!” Feljegyezték, hogy Abú Talhának és feleségének később kilenc gyermekük született, akik egytől-egyig megtanulták kívülről a Koránt.

A Sá'bán (8. holdhónap) érdemei

Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) legeslegtöbbet Sá'bán hónapban böjtölt. Azt mondta Allah Küldötte erről a hónapról: „A Sá'bán hónap az a hónap, amelyről az emberek megfeledkeznek, amely Radzsab és Ramadán hónap közt van, és amely egy olyan hónap amelyben felemeltetnek a cselekedetek Allahhoz a Világok Urához, és én szeretem ha böjtölés közben emeltetik fel cselekedetem.”
Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „Bizony, Allah rátekint teremtményeire (az emberekre) Sá'bán hónap közepének éjszakáján, és megbocsát minden teremtményének, kivéve annak, aki istentársító vagy viszálykodó.” A hadísz egy másik változatában ez áll: „Ha eljön a Sá'bán hónap közepe, akkor Allah rátekint a teremtményeire, megbocsát a hívőknek és haladékot ad a hitetleneknek, és a gyűlölet embereit ott hagyja gyűlölködésükben, amíg el nem hagyják azt.”

Az említett hadíszokban a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) figyelmeztetett az Isten mellé társítás, a viszálykodás, a gyűlölködés és irigykedés veszélyeire, amely sajnálatos módon a muszlim világközösségben erősen elterjedt az utóbbi időkben.
A hadíszban említett társítás a legnagyobb főbűn, amelyet Allah nem bocsát meg:

„Bizony Allah nem bocsátja meg azt, ha társat állítanak neki, és ami ezen kívül van, azt megbocsátja annak, akinek akarja” (Korán 4: 116).

Ha valaki társítóként hal meg, az örökké bűnhődik a túlvilágon. Allah mellé társat állítani súlyos következménnyel jár, hiszen kárba vesznek a jó cselekedetek:

„Bizony, már megkaptad azt a sugallatot – és azok is, akik előtted voltak (a próféták közül) – hogy ha társat állítasz, akkor cselekedeteid kárba vesznek, s a vesztesek között leszel.” (Korán 39: 65).

A gyűlölködés és viszálykodás is akadályozhatja a megbocsátást, akkor is ha az illető nem követ el istentársítást. Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „A Paradicsom kapui megnyílnak hétfőn és csütörtökön, és megbocsáttatik minden szolgának, aki nem állít Allah mellé társat, kivéve annak, aki és testvére között viszály van, és ezt mondja Allah: „Adjatok haladékot kettejüknek, amíg ki nem békülnek”

Fontos ugyanakkor arra is odafigyelni, hogy Sá'bán első felének elmúltával nem szabad Ramadán „fogadásának” szándékával egészen Ramadánig böjtölni, mert Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „Ha elmúlt Sá'bán fele, akkor ne böjtöljetek!”
Nem szabad továbbá a Ramadán hónap kezdetét megelőző napon, az úgynevezett „kétséges” napon böjtölni. Azt mondta Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse): „Ne előzzétek meg Ramadán [böjtölését] egy vagy két nappal, kivéve azt, aki böjtöl [nyomós okból], az böjtöljön!” Ez azt jelenti, hogy tilos szándékosan egybekötni a két hónap böjtölését, és csak az böjtölhet Sá'bán utolsó napjaiban, akinek vallásilag indokolt ilyenkor böjtölnie (például ha még vannak pótolnivalója).

***

A beszéd összefoglalása után először a család helyzete került szóba. Az iszlámban a család eltartása a férfi dolga. Ő a család vezetője, nem parancsol, de megbeszéli a tennivalókat, ezért, ha bárki bármit akar, a férjjel kell beszélnie. A muszlim országokból származóknak bizony furcsa, hogy ha egy nyomtatványon az anyja nevét kérdezik, amikor az apáé a felelősség és a vezetés. Náluk az apa, a nagyapa és esetleg a törzs neve szerepel. A házasság szövetség, célja, hogy a Paradicsomba jussanak az emberek. A nőre nézve a vallási cselekmények ugyanúgy kötelezőek. Ha nincs védelmezője, kiszolgáltatott, megalázható. Ritka a második vagy többedik (legfeljebb négy engedélyezett) feleség, Indonéziában a férfihiány miatt viszonylag gyakori, Afrikában nem annyira jellemző. Európában a nem muszlimok sokszor valójában a poligámiát gyakorolják azzal, hogy feleségük mellett sokan szeretőt is tartanak. A muszlimok esetében a több feleség törvényesített formában, korlátok között tartva, kötelességekkel jár.
A látogatás idején az iszlám naptár szerinti nyolcadik hónap volt, a Sá’bán. A hónap közepén Isten különösképpen is megbocsát, két bűnt, a társítást és az embergyűlöletet kivéve. Ilyenkor megmenekülést kérnek attól, amiről tudnak, és bocsánatot azért, amiről nem. A társítás azt jelenti, hogy Isten mellett valaki, valami mást is hatalomnak ismer el, ennek több szintje lehetséges. Például ez is: „Itt nem merek imádkozni, mert félek az emberektől.” A haláltól nem kell félni, jön a maga idejében, „csak” az embernek rendben kell lennie Istennel. Isten megbünteti az öngyilkosságot, mivel a testet tőle kaptuk. Az önfeláldozás és az öngyilkosság között különbséget kell tenni, például Sámson esete. A repülőtéri öngyilkos robbantó nem megy a Paradicsomba, mivel békében más az önpusztítás megítélése. A háborút (amennyiben elkerülhetetlen) a hadszíntéren kell megvívni.
Fatvát, vallási szakvéleményt csak arra jogosult személy adhat ki. Ezt az iszlám teológiához, illetve a saríához kell mérni. A leghíresebb tudósközösség, a kairói Al-Azhar Egyetem fatváját Egyiptomon kívül sok helyen nem mindig fogadják el. A szaúdiak pedig például a törökökét nem stb. Megítélés kérdése, hogy ki mikor számít utazónak, (már a szomszéd faluban, vagy csak egy bizonyos távolságra a lakóhelyétől stb.) hiszen az utazókra az imádsággal, böjtöléssel kapcsolatban könnyítések vonatkoznak: összevonhat imákat és megszakíthatja a böjtöt. Imát viszont nem lehet kihagyni. A többértelmű helyzeteket alaposan meg kell vizsgálni. A siitáknál a Korán, a Próféta hagyománya, az imámok és az ész számít, ebben a sorrendben, de az utóbbi gyarló, és nem lehet mérvadó.
A vallásukat elhagyók megölésének is sokféle értelmezése lehetséges. A Korán szerint megölhetők, hiszen tulajdonképpen hazaárulásról van szó, ha az ország jogrendje és az iszlám egybeesik (de ilyen állam ma nem létezik). Halálos ítéletet csak bíróság hozhat, és ha a bűn nem száz százalékig bizonyított, az ítélet nem hajtható végre. Például egy nő vagy egy férfi paráznaságát négy hiteles tanúnak kell eskü alatt igazolnia. Ha nincs tanú, akkor a gyanúsított négyszer esküszik ártatlansága mellett és ötödikként Isten haragját kéri magára, ha hazudna. A vádló is négyszer esküszik, hogy igazat mond és ötödikként Isten haragját kéri magára, ha hazudna. S ezzel lezárul az ügy, nincs végrehajtható büntetés.
A saría tulajdonképpen sehol sem érvényesül teljesen: az iszlám országokban a jogrend a törzsi, az iszlám, a gyarmati és a modern jog keveréke, és a saría ma elsősorban a családjogban működik. Ami a gyilkosságot illeti: szándékos gyilkosságért kivégzés jár, nem szándékoltnál lehet egyezkedni az elhunyt családjával. Ez persze Európában nem működik. A nemi erőszakért az iszlám országokban halálbüntetés jár. Idős ember megsértését a járókelők nem tűrik el, a sértegető legalább felpofozásra számíthat (bár ez önbíráskodás, de jól mutatja az idősek általános tiszteletét). Az európai nagy port kavart esetek alapján általánosítani, hogy „ilyenek a muszlimok” igazságtalan. Az iszlámban is van többé-kevésbé szekularizáció, de a vallást nem lehet egyedül gyakorolni. A kalifa választott tisztség, ebből a szempontból a szaúd-arábiai királyság sem igazi muszlim állam.
Arra a kérdésre, hogy a Nyugaton a demokrácia ellen izgató imámokat hogyan értékelik, elmondták: valódi imám az, akinek megvan a megfelelő képzettsége. Sok önjelölt, képzetlen hitszónok van, akik visszaélnek a helyzetükkel, mivel az imádkozás vezetése még nem egyenlő a beszéddel („prédikálással”). Nyugaton a titkosszolgálatok „a képzetteket nyomják”, az önjelöltek pedig kihasználják ezt a helyzetet. Az iszlám szervezeteket békén kellene hagyni, viszont a „szabadúszóktól” el kellene venni a lehetőséget. Az állam által megkérdezett szakértők túlnyomórészt orientalisták, nyelvészek, nem pedig teológusok, ami sok félreértésre adhat alkalmat.
A tömeges migrációra vonatkozó kérdésre azt hallhattuk a vendéglátóktól, hogy nem örülnek annak, ha embereknek tömegesen el kell menniük a lakóhelyükről. A kamatszedésre vonatkozóan pedig, hogy azért tilos, mert igazságtalan, egy harmadik ember közbeékelődik, és ingyen él a másik kettő munkájából.
Végül, de egyáltalán nem utolsósorban előzetes megállapodás alapján röviden kifejtették az iszlám Jézusra vonatkozó tanítását. Jézus (Iszá) az iszlám prófétája, pontosabban küldötte: raszúl, ami azt jelenti: aki könyvet hozott. Az iszlám tanítása szerint 124 ezer próféta van, a Koránban közülük huszonöt szerepel név szerint. 315-en hoztak könyvet, azaz írott kinyilatkoztatást, ezek közül ötöt említ: Ábrahám, Mózes, Dávid, Jézus, Mohamed. Jézus az evangéliumot (indzsíl) hozta, amely eredeti formájában már nincs meg az emberek kezében. Az írott evangéliumokban Isten és ember szava összekeveredett.
A kinyilatkoztatások lényegüket tekintve ugyanazok, de nem véglegesek. Mohamed azonban a próféták pecsétje. A Koránt huszonhárom éven át nyilatkoztatta ki Isten – nem lehet benne emberi hiba. A tanítás szerint aki kétségbe vonja, írjon új Koránt, tíz új szúrát, egy új szúrát, egy új verset. A Korán mindennek összefoglalása, bármilyen fordítása pedig már nem egyenértékű az eredetivel, hanem csak értelmezés.
A Korán 4:157-158 szerint Isten felemelte Jézust, nem őt feszítették keresztre. „Kérdés, hogy most hol van? (egy prófétai tanítás szerint a negyedik égben.), de nem tudunk beszélni vele, és ő sem velünk.” Amikor a hamis messiás, az antikrisztus eljön, a hívők a Mahdi (aki egy igazságos vezető, s a neve Mohamed Abdullah, azaz a neve megegyezik a Próféta nevével) vezetésével Damaszkusznál harcolni fognak ellene. Jézus ekkor jön majd vissza, a Mahdi kéri, hogy vezesse a hívők imáját, de Jézus ezt rábízza, mondván, hogy a Mahdinak mondták az imára állítást (iqama), ezért ő legyen az ima vezetője. Majd tanúbizonyságot tesz magáról, vagyis az iszlámról, békés időszak követi, mindenki adakozik, és a világ végének eljövetelére készül. Jézus ezután valóban meghal, és az ítélet napja közeledik (mivel Jézus visszajövetele az ítélet napjának egyik nagy jele).
Az iszlám tanítása szerint a próféták emberek, Isten Ádámot porból teremtette, Évát férfiból, „Jézust nőből”, hiszen Isten mindenre képes. A 19. szúra elnevezése: Mária. Jézus úgy Isten szava, hogy Isten mondta: „Legyél!” (Korán 3:59; 19:35) Ezt a Szent Szellemmel, azaz Gábriel (Dzsibril) arkangyallal erősítette meg (2:87). Jézus és Mária is azonban csak emberek, a piacon jártak, „enni szoktak” (5:75). – Hadd jegyezzük meg: a Korán szerint a keresztények különösen is a társítás bűnébe estek, aki más isteneket társít az igazi Isten mellé, annak Ő megtiltotta a Paradicsomot (5:72; v. ö. 19:88-95). – Végül szóba került 5:116-117, amely szerint Jézus sohasem mondta, hogy őt és anyját még két istennek vegyék az igaz Isten mellé.

***

Valóban, a keresztények sohasem állították, hogy Jézus ilyesmit mondott volna. Katolikus tanítás szerint (is) az imádó tisztelet csak a Szentháromság személyeit illeti meg, így Máriát, aki teremtmény, nem. A muszlimok végérvényesnek, tehát elegendőnek tekintik a Korán Jézusra vonatkozó kijelentéseit (is), ezért nem tartják szükségesnek a bibliai szövegek vizsgálatát. De nem egy és nem kettő, magát kereszténynek/keresztyénnek nevező teológus is az iszlámhoz hasonló nézeteket vall(ott) az evangéliumról. Az ember Isten szavát is csak emberi szó formájában képes megérteni vagy elutasítani. Amúgy pedig emberek közötti párbeszéd csak a határok tisztázásával lehet teljes.

Szentpétery Péter

 

 

Joomla templates by a4joomla