• slide00.jpg
  • slide01.jpg
  • slide02.jpg
  • slide03.jpg
  • slide04.jpg
  • slide05.jpg
  • slide06.jpg
  • slide07.jpg
  • slide08.jpg
  • slide09.jpg
  • slide10.jpg
  • slide11.jpg
  • slide12.jpg
  • slide13.jpg
  • slide14.jpg
  • slide15.jpg

 

Nyílt bizottsági ülés, konferencia

2024. április 10. szerda 11 óra

Plakát letöltése: jpg / pdf

Facebook esemény: https://fb.me/e/3ltAQqF4r

 

 

 

Látogatás a szegedi iszlám közösségben


A Vallásközi Dialógus Bizottság tagjai: Szentpétery Péter bizottsági elnök, Fischl Vilmos ökumenikus főtitkár, Mészáros Kálmás, a Baptista Teológiai Főiskola rektora és Ötvös Csaba József, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Exarchátusának lelkésze október 20-án a Magyarországi Muszlimok Egyháza szegedi mecsetébe látogattak.

 

 

Az iszlám világ népességnövekedése és Európa jövője

 

  

 

A Vallásközi Dialógus Bizottság idei nyílt ülésének vendége április 18-án Dezső Tamás, az ELTE Assziriológiai és Hebraisztikai Tanszékének professzora, a Migrációkutató Intézet főigazgatója, assziriológus, hadtörténész volt. 2014 óta évente kétszer járt az iraki Kurdisztánban, volt az Iszlám Állam ellen harcolókkal a frontokon, és ásatásokat is folytat. Előadását Préd 3,1-8-cal kezdte, az utolsó verset kiemelve: „Megvan az ideje a háborúnak, és megvan az ideje a békének.” Hadtörténészként kiemelt területe a birodalomelmélet, ehhez szükséges a geopolitika, amely „művészet”, és a geostratégia, amely „csak” szakma. Az utóbbi alapüzenete Henry John Palmerston egykori angol miniszterelnök így idézett mondása (1848): Angliának nincsenek örök barátai, Angliának nincsenek örök ellenségei, Angliának érdekei vannak. Az elsőéves bölcsészhallgatók számára szemnyitogató, amikor elmondja, hogy a birodalmak üzenete a megfogalmazásban mindig erkölcsi, de valójában politikai, gazdasági érdekeket takar.

 

Látogatás a Kecskeméti Zsidó Hitközségnél

 

 

A Bizottság részéről Szentpétery Péter elnök, Fischl Vilmos MEÖT-főtitkár, Kovács Ábrahám, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanára, Mesterházy Balázs, a Kőszegi Evangélikus Oktatási Központ igazgatója és Mészáros Kálmán, a Baptista Teológiai Főiskola rektora június 6-án a Kecskeméti Zsidó Hitközséghez látogattak. A látogatás folytatása volt Róna Tamás főrabbi tavaly május 23-i előadásának. Róna Tamás rendszeresen szolgál az ökumenikus imahetet lezáró keresztény-zsidó imaórán, részt vesz és áldást mond a MEÖT augusztus 20. előestéjén tartott istentiszteletén.

 

Másodszori látogatás Zalaszántón

A Vallásközi Dialógus Bizottság képviseletében Szentpétery Péter elnök, Fischl Vilmos ökumenikus főtitkár és Gér András László református zsinati tanácsos október 25-én a zalaszántói Béke-sztúpához látogattak. A helyszínen csatlakozott hozzájuk Zichy Emőke keszthelyi református lelkész, majd Keszthelyen Honthegyi Zsolt evangélikus lelkész is. A Bizottság tagjai 2019-ben már felkeresték a helyet, és akkor megbeszélték a vendéglátókkal, hogy szeretnék megismételni a látogatást. (Az akkori beszámoló ide kattintva olvasható.)

Joomla templates by a4joomla