• fruits.gif
  • meot_slide0.jpg
  • meot_slide1.jpg
  • meot_slide2.jpg
  • meot_slide3.jpg
  • meot_slide4.jpg
  • meot_slide5.jpg
  • meot_slide8.jpg
  • meot_slide8b.jpg
  • meot_slide9.jpg
  • meot_slide10.jpg
  • meot_slide11.jpg
  • meot_slide13.jpg
  • meot_slide14.jpg
  • meot_slide15.jpg
  • meot_slide16.jpg
  • meot_slide17.jpg
  • meot_slide18.jpg

 

A MEÖT Vallásközi Dialógus Bizottságának látogatása Szigetváron

 

 

A Vallásközi Dialógus Bizottság tagjai szeptember 21-én Szigetvárra látogattak. A látogatás gondolata dr. Hóvári János turkológus, korábbi tel-avivi, kuvaiti és ankarai nagykövet, a jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend főtisztje, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem megbízott óraadója és a Károli Gáspár Református Egyetem docense, valamint a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. főigazgatója előadásának kapcsán merült fel, aki a Bizottság 2017. évi nyílt ülésének vendége volt. Ő volt 2016-ban a „Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566” Emlékév elnöke. Szigetvár a törökök szempontjából is kiemelten fontos hely, hiszen legnagyobb uralkodójuk, Nagy Szulejmán szultán itt halt meg, még a vár bevétele előtt. A bizottság tagjai az elmúlt évben először az előzmény, azaz mohácsi csata emlékhelyét keresték fel. 

 

A résztvevők az Apostoli Pünkösdi Gyülekezetben találkoztak Ginter Zsolt lelkésszel és feleségével, Katalinnal, továbbá a Szigetváron is szolgáló Macher Tivadar pécsi baptista lelkésszel. Zrínyi Miklós lovasszobránál a várban koszorúval adóztak a hősök emlékének, majd megtekintették a Vármúzeumot és úton hazafelé a Magyar-Török Barátság Parkot is.  

 

Szentpétery Péter   

 

A Magyarországi Bahá’í Közösség képviselőinek látogatása


A Magyarországi Bahá’í Közösség képviseletében Koczóh Péter, az Országos Szellemi Tanács tagja és Koczóhné Járay Erzsébet vallásközi referens június 11-én látogatást tett a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsánál. Az alkalom a Vallásközi Dialógus Bizottság majdnem pontosan egy évvel ezelőtti, 2017. június 12-i látogatásának folytatása volt. A vendégek elmondták, hogy tavaly ősszel ünnepelték Bahá’u’lláh születésének 200. évfordulóját. Tíz helyen tartottak megemlékezést: Budapesten öt helyszínen, Szentendrén, Gödöllőn, Szegeden, Sárváron és Nagykovácsiban, amely alkalmak nagymértékban hozzájárultak a közösségi élet megélénküléséhez. Idén áprilisban kilenc napos gyűlés keretében választották meg Haifában a 166 országból érkezett küldöttek öt évre az Igazságosság Egyetemes Háza, a bahá’í világközösség vezető testületének tagjait. 
Kérdésre válaszolva elmondták, hogy tagjaik nagy része középosztálybeli, ők a legaktívabbak. Ha valaki be akar lépni, akkor „kijelenti magát”, hogy tag akar lenni. El kell ismernie, hogy Bahá’u’lláh Isten küldötte. A rokonságtól, korábbi barátoktól, hagyományoktól nem kell elzárkózniuk. Minden vallásalapítót egyenrangúnak fogadnak el. Más vallásúakkal is köthetnek házasságot. Sok más közösséghez hasonlóan náluk is van fluktuáció, de a kilépőket, ha nincs akadálya, hajlandók visszafogadni.
Ez alkalommal is előkerült a vallásüldözés kérdése, főleg a muszlim országokban. Indonéziában az utóbbi időben nincs különösebb probléma, de a vallásalapító hazájában, Iránban és például Jemenben azóta is szomorú a helyzetük.
Az Ökumenikus Tanácsról, tagegyházairól és programjairól Fischl Vilmos főtitkár adott tájékoztatást.
A vendégek és a vendéglátók a tavalyihoz hasonlóan jó hangulatú beszélgetés során egyetértettek abban, hogy az elvallástalanodás, a hitbeli és erkölcsi kérdések elől való bezárkózás nincs jó hatással a társadalomra. Jobban meg kellene szólítani az embereket.

Szentpétery Péter   
Vallásközi Dialógus Bizottság elnöke 

 

  

Áttérés és szerződés
Látogatás a Magyarországi Muszlimok Egyházánál


A Vallásközi Dialógus Bizottság tagjai immár rendszeresen ellátogatnak a Magyarországi Muszlimok Egyházához. Így történt ez április 27-én is, amikor jelen voltak a pénteki imán, majd Sulok Zoltán elnök adott tájékoztatást. A pénteki beszéd témája az iszlám munkaerkölcse volt: az igazi muszlimnak tisztességes munkával kell gondoskodnia magáról és családjáról, hozzájárulnia a közösség jólétéhez, és ezzel is Allah dicsőségét szolgálnia.
Az ima után, előzetes megbeszélés alapján az áttérésről volt szó. A vendéglátó elmondta, hogy itt meg kell különböztetni a teológiai és a gyakorlati szempontot, amire a muszlim országokban ritkán kerül sor. Teológiai szempontból a hitehagyás a legfőbb bűnök közé tartozik. Allah prófétákat küldött, mindegyiket korlátozott időre, vagyis küldetésük a következőig tartott. Mohamed az utolsó, általa jött a végérvényes kinyilatkoztatás, ami azt jelenti, hogy a korábbiak hatályukat vesztették. Jézus után Mózest sem volt már kötelező követni. Itt a Koránból 5,3-ra hivatkozott: „Bizony leküldtük az Írást, és bizony megőrizzük azt.” Nincs már meg az az evangélium, amelyet Jézus hirdetett, a Korán viszont megmaradt. Nem kötelező követni („Nincs kényszer a vallásban…” 2,256), de Allah csak az iszlámot fogadja el. Minden mást hívőnek illetve hitetlennek kárhozat lesz a része, ezért a muszlimok nem térnek ki. Ábrahám, Mózes, Jézus stb. benne van a Koránban, amely elismeri küldetésüket, miattuk tehát nem kell Mohamedet megtagadni.
A hadísz szerint nem megengedett muszlimok vérének kiontása, csak házasságtörés, gyilkosság és hitehagyás esetén, ha az utóbbi a közösségtől elválik. Nem kötelező halálra ítélni (amit csak bíróság tehet), de ennek megvan a lehetősége. Ehhez valódi iszlám államra van szükség, amely megvizsgálja az illetőt az iszlám törvénykezés alapján. A hitehagyó tulajdonképpen hazaárulást követ el, a büntetés, de már a fenyegetettség az államot, a közösséget védi.
Arra a kérdése, hogy a muszlim bevándorlásnak Európa vagy más földrész kifejezetten célterülete-e, az elnök azt válaszolta: az iszlám semmit sem tart annak, amit a muszlimok kérnek, az az igazságosság és méltányosság. „Csupán” teológiailag azonban elmondható, hogy a muszlimok jogai muszlim vezetés alatt érvényesülnek teljes mértékben. A világ azonban nemcsak dar-al-iszlamra, iszlám területre és dar-al-harbra, a háború területére oszlik, ahol a muszlimoknak jogfosztottság vagy halál a részük. Van egy harmadik is, a dar-al-szulh, a szerződés területe, ez a muszlimok számára mindaddig megfelel, ameddig jogaikat gyakorolhatják. Magyarországon ez biztosítva van, és ezen ők sem kívánnak változtatni.
Szóba került a belgiumi helyhatósági választásokon induló iszlám párt alelnökével készített, vihart kavart interjú, amikor is a párt alelnöke nem volt hajlandó ránézni a műsorvezetőnőre. Ezt Sulok Zoltán is túlzásnak tartotta, azt viszont természetesnek, hogy a muszlimok is élni kívánnak a demokrácia lehetőségeivel.
Arra a kérdésre, hogy a keresztények másodrendű polgárok-e az iszlám többséggel szemben, elmondta, hogy ez nem igaz. Egy iszlám államban a (zsidók és) keresztények számára kötelező fejadót, a dzsizját minden munkaképes, dolgozó embernek fizetnie kell, a szegényeknek szánt adót, a zakátot (ami vallási kötelezettség, s így nem muszlimtól nem kérhető) viszont minden vagyon után kell fizetni, így azt nem csak munkaképes és dolgozó muszlimok fizetik.
Azokat a menekülteket, akik nem éltek működő államban, (például a szomáliaiakat) a vallás által lehet motiválni, rendszeres munkára szoktatni, például az (ünnepi) imára való készülődéssel nekik ez sikerült. A menekültek többsége hazamenne, ha belátható időn belül rendeződne a helyzet az adott országban, erre sajnos aligha van esély. A menekültek fele a világon hat országban él: Libanon, Jordánia, Törökország, Irán, Pakisztán, Dél-Afrika. Európában persze sokkal jobb bánásmódban és ellátásban részesülnek. Arra a kérdésre, hogy miért nem a gazdag iszlám országokba mennek, a vendéglátó elmondta, hogy Szaúd-Arábiában is egymillió szír van. A probléma, hogy a gazdag iszlám országok alapvetően törzsi társadalmak, és a törzsi rendszerbe egy kívülálló nem tud beilleszkedni. Szaúd-Arábiában is van szegénység, a menekültek ellátása problematikus, nincs a nyugatihoz hasonló infrastruktúra. Katarban és Kuvaitban is már a lakosság több mint fele külföldi, Katarban ez azt jelenti, hogy míg a lakosságnak csak tíz százaléka katari, harminc százaléka pl. indiai. A bevándorlók esetében a tulajdonszerzésnek lehetnek problémái, és nyugdíj sincsen a vendégmunkások számára.
Végül az elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a stabil muszlim közösségek képesek hatékonyan fellépni a szélsőségesek ellen. A különböző iszlám irányzatok, mozgalmak, egyesületek esetében szerinte nem az számít, hogy milyen hittételeket vallanak, melyik vallásjogi iskolához tartoznak, hanem, hogy milyen módszereket tartanak kívánatosnak vagy elfogadhatónak közösségükben és azon kívül.
*
Köszönjük Sulok Zoltán elnök úrnak a kereszténység és az iszlám közötti különbségek, ellentétek tisztázásához eddig nyújtott segítségét, és a jövőben is szeretnénk rá számítani. Az alapvető ellentét a végérvényes kinyilatkoztatásra vonatkozik. Számunkra a beszélgetés nyomán természetesen az a legfontosabb kérdés, hogy melyek a keresztények hitehagyásának okai és következményei a jelenben és következményei az örökkévalóságban.


Szentpétery Péter  

A migráció vallási aspektusai

Horváth-Sántha Hanga előadása

 

A Vallásközi Dialógus Bizottság idei, április 16-i nyílt ülésének vendége Horváth-Sántha Hanga, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója volt. Zilahon született, 1989-2015 között Svédországban élt, Stockholmban és Fribourgban, Svájcban végezte jogi tanulmányait, 2005-2009 között. Utána 2015-ig a svéd igazságügy-minisztériumban és országos rendőr-főkapitányságon foglalkozott a bevándorlók problémáival. 2015 óta él Magyarországon és dolgozik az intézetben. Fő szakterülete az iszlám radikalizmus, elsősorban Európában. 

Az előadás tartalmának rövid felvázolásában említette, hogy szinte minden témához fűződik egy-egy komolyabb terepkutatás: az elmúlt két évben végeztek Speidl Bianka kolléganőjével több kutatást, többek között Bécsben vizsgálták a másodgenerációs bevándorlók identitását, Németországban a keresztény menedékkérők helyzetét. Emellett végigjárták a balkáni útvonalat is, az „embercsempész-főváros” Izmirtől (Szmirna, Törökország) Idomenén, Görögországon és Belgrádon át.



A migráció vallási aspektusaival kapcsolatban a hangsúly napjaink egyik égető kérdésén volt: a muzulmán többségű országokból történő bevándorlás, illetve annak az európai társadalmakra gyakorolt hatása. A reguláris (és az irreguláris, illegális) migráció nem mostanában kezdődött, hanem a hatvanas-hetvenes években. Törökországból és Észak-Afrikából hívtak vendégmunkásokat a gazdasági fellendülést tapasztaló nyugat-európai országok, azzal a mögöttes szándékkal, hogy a munka elvégzése után hazatérnek. Az 1973-as olajválság után viszont sok vendégmunkás vált munkanélkülivé, de még így is jobb volt maradniuk Európában, később pedig az adott kormányok a családegyesítésüket is engedélyezték. Jellemzően a nagyvárosok peremén telepedtek le családjukkal együtt. Így keletkezett az a bizonyos első muzulmán generáció (ha nem vesszük számításba a 9. századot), akiknek ma nő fel a második és harmadik generációja. A második-harmadik generáció esetében jelentkeznek igazán a problémák, többek között az „identitás-vákuum” miatt. Ha beszélik is az adott ország nyelvét (az anyanyelvüket már talán nem), a kulturális-vallás szokások esetleg még jelen vannak hétköznapjaikban, és nincsenek igazán otthon, az identitásuk összes komponense nem tud egy koherens én-képpé alakulni,.  A nyugat-európai integrációs politika pedig nem (volt) képes arra, hogy egyértelműen ösztönzően hasson a konstruktív identitás és beilleszkedés irányba.

Az amerikai székhelyű kutatóintézet, a Pew Research adatai szerint jelenleg 24-25 millió, 4,9 százalék a muszlimok száma, aránya az Európai Unióban. Három lehetséges forgatókönyvet vázolnak fel 2050-re: ha megállna a bevándorlás, 7,4; ha a jelenlegi szinten maradna, akkor 11; ha fokozódna, elsősorban a családegyesítések miatt, akkor pedig 14 százalékra növekedne. A kutatóintézet szerint két érdekes tény állapítható meg az európai muszlimokról: átlagéletkoruk sokkal kisebb (32 év), mint az őslakos európaiaké (42), illetve a demográfiai jellegzetességekre való tekintettel ez a népcsoport nő a leggyorsabban.

Az identitás témájához fűződően mesélt a kutató egy Bécsben végzett kutatásról, melynek során 2016-ban az osztrák főváros egy X. kerületi iskolájában készítettek mélyinterjúkat 30 diákkal. Az iskolára többek között azért esett a választás, mert ide járt két fiatal bosnyák származású lány, akik az Iszlám Államhoz csatlakoztak. A tanulók 98 százaléka bevándorló, 90 százalék muszlim, főleg török és csecsen. Arra a kérdésre, hogy minek tartják magukat, döntően a vallási identitást adták meg, amely „hihetetlen öntudattal és büszkeséggel ruházta fel őket”. 

Az elmúlt évben az EU-ban 707 ezer menedékkérelmet adtak be, ez 43 százalékkal kevesebb mint 2016-ban, viszont emellett további 500 ezer menedékkérelem vár még elbírálásra, a jelentősen meghosszabbodott ügyintézés miatt (egyes német és svéd városokban 12-15 hónapig is elhúzódhatnak az elbírálások).  A legtöbben Szíriából, Afganisztánból, Nigériából, Pakisztánból és Irakból jönnek, és bár vallási hovatartozásukról nincs pontos adat – hiszen ezt önkéntes alapon lehet megadni a menedékkérelem benyújtásakor, de nem kötelező – feltehetően 90-95 százalékuk szunnita. Ha a pozitív elbírálás után azonnal nem kezdődik meg az alapos, hatékony integráció, akkor a tapasztalat azt mutatja, hogy jelentős nehézségekkel kell megküzdenie az adott befogadó társadalomnak. 

Az előadó a 2016-ban Berlinben, Bonnban és Wiesbadenben a keresztény menedékkérők között végzett kutatásából két példát emelt ki: több afgánnak, akik útközben tértek át, és mély személyes hitről tettek bizonyságot, súlyos hátrányokat, bántalmazásokat és fenyegetéseket kellett elszenvedniük társaiktól. A befogadó létesítményekhez felvett, arab nyelvtudásukért alkalmazott biztonsági őrök sem védték meg őket, hanem sok esetben szemet hunytak az említettek felett, illetve ők maguk is követtek el hasonlókat a keresztényekkel szemben. A német egyházak még nem beszélnek kellőképpen nyíltan erről a helyzetről, illetve a menedékkérők vallási alapú elkülönítésének szükségességéről, hiszen ez – az ő értelmezésükben – azt sugallhatná a külvilág felé, hogy Németországban  „nem érvényesül a vallásszabadság”. Egy afgán menedékkérő a Google-fordító segítségével közölte, hogy „az iszlám erőszakos, a keresztény vallás nem erőszak”. A keresztény menedékkérők az üres templomok láttán azt kérdezték: „Hol van a gyülekezet?” 

 

Az európai tapasztalatok után a vendég rátért napjaink egyik legfájóbb kérdésére: a közel-keleti keresztény közösségek helyzetére. A közel-keleti keresztény menekültek többsége a térségben marad, és minél előbb szeretne hazatérni. 2011-ben Irakban 700 ezer, Szíriában 1 millió 250 ezer keresztény élt, 2016-ban ez a szám 275 ezer, illetve és 500 ezerre csökkent, ma már valószínűleg még kevesebb. Az adott térségben a diktátorok többé-kevésbé megvédték a keresztényeket; pragmatikus (illetve a keresztény kisebbségek szemszögéből nézve kényszerű, de valamelyest biztonságot és kollektív jogokat garantáló) szerződést kötöttek velük, ami bizonyos jogokat tudott nekik biztosítani. Az amerikai megszállással „kezdődött a pokol”; a Szaddam bukása után keletkezett hatalmi vákuumban elszabadultak a radikális iszlamista indulatok, a nyugati megszállásért pedig ezek az erők a keresztény közösségeket okolták, ők lettek a bűnbakok. Az Iszlám Állam, bár szárazföldi területen jelentősen visszaszorította őket a nemzetközi koalíció, továbbra is hatásosan terjeszti propagandáját, többek között online magazinjain és videofilmjein keresztül. A „Dabiq” címet viselő online propaganda-magazin egyik száma kifejezetten a keresztényellenességet, illetve annak mögöttes okait fejti ki: „Break the Cross”, törd össze a keresztet. A korábbiakkal ellentétben az Iszlám Állam már nem arra próbálja ösztönözni híveit, hogy a közel-keleti hadszíntéren csatlakozzanak hozzájuk, hanem hogy inkább Európában maradva kövessenek el merényleteket. A civilek elleni merényleteknek megvan a maguk világosan levezetett, részben vallásjoggal érvelő, kegyetlen logikája, miszerint akár gyerekek is legitim célpontok lehetnek. Ezt példázza a tavalyi merénylet Manchesterben, amikor a merénylő egy gyerekekkel és fiatalokkal teli popkoncerten robbantott. Bin Laden ezt az arányosság elvének nevezte: ha a Közel-Keleten a nyugati beavatkozás civil (és gyerek…) életeket követel, akkor ugyanezt legitim elkövetni a nyugati társadalmakban is. Ezt az érvelést vitte tovább és tette magáévá az Iszlám Állam is.

Kérdésekkel kapcsolatban az előadó említette, hogy már 2005-ben a londoni metrórobbantást elkövető, ott született, egyetemet végzett pakisztáni származású merénylő is érdekes példája a dzsihádista erők identitás-teremtő erejére, aki arra hivatkozott a merénylet előtt, hogy a nyugatiak is „ezt csinálják az ő testvéreivel”. Ez azért érdekes, mert az iraki beavatkozásra célzott, pedig ő maga pakisztáni létére nem járt Irakban és nem beszélt arabul. 

A németországi török integrációval kapcsolatos kérdésre a kutató említette, hogy a jelenlegi kutatások szerint a törökök közül az alaviták jellemzően jobban beilleszkedtek munka, nyelv és tanulmányok szempontjából, mint a szunniták. A török származású német állampolgárok – identitásukra való tekintettel – még a harmadik generációsok körében is töröknek tartják magukat, nemrég készült felmérések szerint 60-65 százalékuk Erdogan híve. A németországi török mecsetekbe az imámok Törökországból érkeznek, ami bizony szintén jelentős gondokat okozhat az integráció szempontjából, vagyis hogyan tudjon tanácsot adni egy újonnan érkezett imám annak, akinek a családja már hosszú évtizedek óta ott tartózkodik, és aki többek között arra a kérdésre szeretne választ kapni, hogy miként lehet vallásos muszlimként élni egy szekuláris, liberális európai társadalomban. 

Az integráció kétoldalú folyamat. Az asszimilációt Európában várják el a legkevésbé. Viszont, ha a befogadó társadalom nem nyújt kapaszkodót, ha nem várunk el semmit, akkor – jogosan – azt mondják rólunk, hogy mi sem tiszteljük saját magunkat. A szegregáció a szélsőségeseknek kedvez. Egy szomáliai mondta el, hogy odahaza tevéket tartottak, és a száraz évszakban nagyon keményen kellett dolgozniuk értük, a megélhetésért, az esős évszakban azonban minden adott volt. Európában úgy élhet, mintha itt állandóan esős évszak lenne. Magyarországon persze nem olyan bőkezű a szociális támogatások rendszere mint Nyugat- és Észak-Európában. Egy tizenhét éves török fiú a bécsi kutatás során pedig ezt kérdezte: „Miért tiszteljünk benneteket? Nem jártok templomba, nem ismeritek a Bibliát. Jézus békés, és azt mondja, hogy szeresd az ellenségeidet. Nem véd meg.” 

Egy kérdésre válaszolva a kutató elmondta, hogy a csendes többség az európai muszlimok kétharmadát teszi ki, a maradék egyharmad a tapasztalatok szerint érdekelt a polarizált társadalom kialakításában, ahol a muszlim enklávéban önkéntes elkülönülésben élhetnek. Közülük kerülnek ki a szélsőségesek is általában, akik másokat toboroznak merényletek elkövetésére. Szintén az egyharmad az a kategória, akik általában az össz-muszlim közösség jogos képviselőinek kiáltják ki, és próbálják magukat mint egyedüli legitim tárgyalópartnert feltüntetni az adott kormány részére.  A csendes kétharmad pedig gyakran válik a szélsőségesebbek lekötelezettjeivé, hiszen ez utóbbi sport-, szabadidős és civil szervezeti támogatásban részesíti az előzőt. Erről olvasható egy aktuális tanulmány a Migrációkutató Intézet honlapján, amelyet az intézet marokkói származású munkatársa, Abdessamad Belhaj készített.
 


 

*

 
A sok érdekes – pontosabban jövőnket, a következő nemzedékek életét döntően meghatározó – információ, amint a résztvevők is kifejezték, mindenekelőtt a keresztény menekültek kérdésére irányította figyelmünket: „Hol van a gyülekezet?” Az európai keresztények miért nem büszkék (persze helyesen értve, 1 Kor 1,30-31) kereszténységükre? Miért nem büszkék például arra, hogy az apostolok, ill. az Újszövetség szerzői olyan meggyőződéssel írtak, mint senki más, aki valaha íróeszközt vett a kezébe? Mégpedig azért, mert jó, a legjobb, minden emberi képzeletet felülmúló okuk volt rá.

 

 

Szentpétery Péter

 

Nyílt bizottsági ülés 2018.04.16.

 

Kedves Testvérek!

Változó világunkban igen jelentős kihívásnak lehetünk tanúi az elmúlt néhány év óta. A migrációval összefüggésben felmerülhet bennünk a kérdés, hogy az iszlám mennyire terjeszkedik a világban, és hogyan hat a kereszténységre? A napi hírek is arról szólnak, hogy a közel-keleti keresztények üldözése egyre fokozódik. Sokan pusztán vallásuk miatt kénytelenek elhagyni otthonukat. Mivel számoljon a kereszténység?

Meghívott előadónk: Horváth-Sántha Hanga, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója. Az előadás címe: A migráció vallási aspektusai.

Tisztelettel hívjuk és várjuk nyílt bizottsági ülésünkre, melyet a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Vallásközi Dialógus Bizottsága szervez 2018. április 16-án, hétfőn 10:30-tól a MEÖT Székház (1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 3.) első emeleti Tanácstermében.

Plakát letöltése: pdf / jpg

 

 

Látogatás Mohácson


A Vallásközi Dialógus Bizottság képviseletében Szentpétery Péter bizottsági elnök, Fischl Vilmos ökumenikus főtitkár és Pataky Albert, a Magyar Pünkösdi egyház elnöke szeptember 22-én felkeresték a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyet. A látogatás gondolata dr. Hóvári János turkológus, korábbi tel-avivi, kuvaiti és ankarai nagykövet, a jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend főtisztje, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem megbízott óraadója és a Károli Gáspár Református Egyetem docense, valamint a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. főigazgatója előadásának kapcsán merült fel, aki a Bizottság április 19-i nyílt ülésének vendége volt. (Ld. alább az erről szóló beszámolót.) Ő volt az elmúlt évben a „Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566” Emlékév elnöke.  Nyilvánvaló volt, hogy Szigetvár előtt az előzményt, azaz Mohácsot kellene felkeresni. A látogatók az evangélikus parókián találkoztak Cairns-Lengyel Henriett mohács-siklós-magyarbólyi evangélikus és Kovács József pécs-mohács-szekszárd-őcsényi pünkösdi lelkésszel, akik az emlékhelyre is velük tartottak. A résztvevők a Bizottság képviseletében koszorút helyeztek el a „hősvértől pirosult gyásztéren”.    

 

 

Joomla templates by a4joomla