A főszerkesztő jegyzete 2026/02

Post festam et in vel sine festa!

Olvasóink körébe – sokszor belső tiltakozással kísérve – ismeretes az „ünnepes félév” fogalma. Ennek persze mentsége, hogy sok ünnep van az „egyházi esztendő” első felében és ezek között sok szakrális tartalmú. Ugyanakkor a „post festam” általánosan használt kifejezés mai tartalmában elsősorban nem temporálisan üzeni, hogy ünnep után vagyunk, hanem azt, hogy „elment egy lehetőség”, „elment a hajó”, „azon már túl vagyunk”, „annak már nincs jelentősége” etc. Sok eseménnyel kapcsolatban ez csak egy egyszerű ténymegállapítás, másokkal kapcsolatban sajnálatos vagy egyenesen tragikus ennek valósága. Az egyházi félévben (Advent–Szentháromság vasárnapja) kardinálisan szakrális tartalommal bíró szép ünnepeink közül csak a legfontosabbakat említem: Karácsony – „Az ige testté lett”, Vízkereszt – „Te vagy az én szeretett Fiam”, Virágvasárnap – „Íme, királyod jön hozzád…”, Nagypéntek – „Elvégeztetett!”, Húsvét – „Nincsen itt, mert feltámadt…”, Mennybemenetel – „Nékem adatott minden hatalom”, Pünkösd – „…kitöltök lelkemből minden halandóra…”.

Legyünk abban a jóhiszemben, hogy azok, akik szakrális ünnepeinket szakrális módon élték át, azok most nem post festam vannak, hanem in festa. Benne van a hitükben, reményükben és szeretetükben, tehát az egész életükben, hogy milyen felfoghatatlanul nagy dolgokat művelt/művel velünk Isten. Éppen ezért az ünnep maradandó és a naptári nap elmúltával szívükben él, szívüket élteti tovább. In festa telnek napjaik.

A csak kulturálisan keresztyén világban is szinte mindenki megemlékezett a maga szekuláris/világi módján a fenti ünnepek többségéről. Némelyiket morális értelemben, a másikat meteorológiai/szezonális értelemben, a harmadikat például folklorisztikus értelemben tette. Az ilyen ünnepek valóban elmúlnak.

Persze gondolatfoszlányokban bennünk élhetnek, de igazi hatásuk a hétköznapjainkban nincsenek. Úgy gondolom, hogy számukra a post festam állapot szó szerint megvalósul és ténylegesen sine festam élnek addig a következő jeles napig, amelynek vagy különös figyelmet szentelnek, vagy nem. Természetesen az abszolút szuverén Isten bárkit, bármikor megszólíthat akarata ellenére is. Ez a hívő embernek a legnagyobb reménysége és vigasza embertársait és a teremtett világot illetően.

Ebben az esztendőben talán elfogadható, ha a demokrácia ünnepének, a Választásnak is hangot adunk. Megtörtént, sokan éltek vele, akik élhettek vele. Azért is adok hangot ennek, mert hiszem, hogy Isten ajándéka az embernek az a szabadság, amellyel az életünk nagyobb részében választási helyzetben vagyunk és ez a választás az emberi méltóságunknak az egyik velejárója.

Amikor döntési helyzetben vagyunk egyben mindig választunk is.

Az isteni megajándékozottság idevonatkozó kijelentése pedig így hangzik: „Tanúul hívom ma ellenetek az eget és a földet, mert elétek adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is!” (5Móz 30,19) Az igéből kiderül, hogy ezt az ünnepet illetően nem lehetünk post festam, sőt sine festa sem, csak in festa. Jóslat helyett reményemet és bizodalmamat osztom meg, hogy nemzetünkben, önmagunkban és utódainkban Isten irgalma és kegyelme szerint élhetünk.

Bóna Zoltán