A főszerkesztő jegyzete - 2019/04

A genderről még egyszer

Az elmúlt lapszám főszerkesztői jegyzetében – amelyet e témában olyan magyar református hivatkozással fejeztem be, amely sokak számára reményteljes bizodalmat hordoz – azt ígértem, hogy a témát e keretben még folytatjuk. Ennek az ígéretemnek teszek most eleget.
Elismeréssel kell említenünk az Egyesült Metodista Egyházat, amely – globálisan csaknem 13 millió tagot számlál – ez év februárjában tartott „Generális Konferenciáján”, megerősítette, hogy LMBTQ személyeket nem szenttel lelkészi szolgálatra és értelemszerűen nem áldja meg az ebbe a csoportba tartozók házasságát.
Innen „balra” vannak az úgynevezett evangelikál és fundamentalista egyházak, majd messze „jobbra” a római katolikus, az ortodox és a monofizita egyházak, melyek mind radikálisan ellenállnak e „korszellemnek.” S a kettő között vannak azok a protestáns egyházak, melyek mindeddig elkerülték, elodázták a „status confessionalis” szorítását, vagy, mint a Magyarországi Református Egyház, tradicionális népegyházként vállalták a biblikus hitvallást e téren. Statisztikai ismereteink tükrében bátran kijelenthetjük, hogy a fölsorolt egyházcsaládok messze többségben vannak a keresztyénségen belül. Mindazonáltal sajnálatos, hogy éppen az északi világ jómódú, eredendően mélyen biblikus egyházai engedtek a korszellemnek – talán nem túlzás azt mondani – a Szentlélekkel szemben.
De miért is kell(ett) engedniük. Mi a kényszerítő erő? Két tényező világosan mutatkozik.
1. A modernség igényének kiszolgálása, amely egyházi mentalitás – nagyon helyesen – tárt karokkal várja a szekularizáció győzelmes tengeréből hozzájuk (vissza)térőket. Ugyanakkor a befogadó készséget demonstráló mentalitás – nagyon helytelenül – föláldozza a biblikus értékrendet, vállalva azt is, hogy ezzel a tradicionális tagjainak az elvesztésével fizet.
2. Intézményi aggodalom – nevezetesen, hogy az egyházszakadás miatti félelem okán, vállalnak föl olyan „gesztusokat”, amellyel egyszerűen megsértik önmaguk biblikus megalapozottságát és így szolgálatuk hitelességét. Nagyon nehéz megítélni, hogy társadalmi presztízsben és/vagy missziói sikerben ezek a liberális döntések „mennyit hoznak és mennyit
visznek?”.
Az viszont elég világos, hogy az ökumené terén csak visznek. Megnehezítik az ökumenikus kapcsolatokat az összes relációban. Egy konkrét példa a közelmúltból: A Mekane Yesus Etióp Evangéliumi Egyház (EECMY) Addisz-Abebában
tartotta tizenötödik zsinatát 2019. augusztus 20–24. között, ahol megerősítette elkötelezettségét, miszerint csak olyan egyházakkal működik együtt, amelyek értelmezik a házasságot. E határozat eredményeképp az EECMY fölmondta hosszú távú együttműködését a Presbiteriánus Egyházzal (PC(USA)), más egyházzal pedig emiatt föl sem tudja venni a kapcsolatot.
Ehhez hasonló esetek vannak a mögött a tény/jelenség mögött is, hogy mind az EVT, mind pedig az EEK tagsága csökkent az elmúlt években, pedig éppen az Európában gyökeret verő afrikai és ázsiai evangelikál és pünkösdi jellegű egyházak hozhattak volna egyfajta megpezsdülést például az EEK-ban. Ez a nem titkolt reménység sok esetben az egyneműek házasságához való viszony okán ment/megy a füstbe.
Az ortodox egyházak kilépése, tagságuk fölfüggesztése az EVT-ben és EEK-ban szintén részben, vagy egészben ezen a területen inkább bukik, mint áll. És itt nem csak a házassági, vagy papi áldásról és szentelésről van szó, hanem a gender-témakör mélységéről, az embernek, mint férfinak és nőnek a megítéléséről. „Krisztus fénye és az egyház” című előadásában, Kirill metropolita, az orosz ortodox egyház akkori külügyi vezetője, a Nagyszebeni Ökumenikus Nagyülésen, 2007-ben egyértelműen kimondta, hogy korábban a dogmatikai viták ellenére (szociál)etikai téren az egyházak egyet tudtak érteni, együtt tudtak nyilatkozni, esetleg cselekedni. Ma az etikai megítélésekben meglévő nagy különbség a nyugati és keleti egyházak között szinte ellehetetleníti az ökumenikus párbeszédet. Példának a gender-ügyet, a homofíliát és a bioetikát említette. (THSZ 2007. 201. o.) Utóda, Hillarion metropolita bizonyára ugyanígy gondolja.

Bóna Zoltán és a DC Ökumenikai szekciója