A főszerkesztő jegyzete 2022/04

Európa és az egyházak

címmel tartotta a Theologia Szemle szerkesztőbizottsága legutóbbi nyilvános, tematikus ülését október 14-én, ez alkalommal Bécsben a Magyar Kulturális Intézetben. Erről, ennek tartalmáról e lapszámban még olvashatunk.
Most azonban az alábbi néhány sorban az említett konferenciától is bizonyára inspiráltan azokat a gondolataimat osztom meg, amelyek az európai integráció kezdetével, folyamatával és jelenlegi állapotával kapcsolatosak. Teszem ezt természetesen úgy is, mint aki az Európai Egyházak Konferenciája Egyház és Társadalom Bizottságának keretén belül egyházam megbízásából is az Integrációs Bizottság munkájában részt vettem több mint egy évtizeden keresztül a csatlakozást megelőzően és azt követően is.
Ha a kezdetekre gondolunk, nem kerülhetjük el Robert Schumannak, Franciaország akkori külügyminiszterének híres megállapítását: „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz”. Azok a vezető politikusok: Robert Schuman, Alcide De Gasperi, Konrad Adenauer, Charles de Gaulle etc., akik azon dolgoztak, hogy az alig elcsendesült II. világháborús fegyverek újra meg ne szólaljanak Németország és Franciaország között, mind ezt vallották. Tehát az Európai Uniónak, ahogy ma mondjuk, vagy Közösségnek, ahogy korábban mondák, egy keresztyén alapú békeprojektumát indították el először 6 ország részvételével, amely mára 27 ország uniója lett. Természetesen ezt a békeprojektumot gazdasági együttműködések elősegítésével kívánták megvalósítani. Európa persze még mindig sokkal nagyobb, mint az Európai Unió országainak összessége, de azért mégiscsak egy Európáért aggódunk, vagy egy Európát veszélyeztetünk. Erre a legjobb példa az, hogy amikor az Unió szomszédságában két nem-tagország harcol, akkor egyrészt az egyiknek az oldalán sok Uniós ország harcba száll, másrészt pedig az egész Unió issza keserű levét a háborús konfliktusnak.
Ezzel együtt nagyon elszomorító, hogy a háborúba „pénzzel, paripával és fegyverrel” beszállóknak ki nem jön a száján a „béke” szó! Az csak hab a tortán, hogy Nyugat-Európa olykor a keresztyén ellenességig ragadtatja magát az individuális szabadságjogok abszolutizálása érdekében. Tehát keresztyén etikai motivációt nem is várhatunk Nyugat-Európától a béke érdekében. Más szóval az alapító atyák mindkét vágya látszik az eltűnésig marginalizálódni. Az egyik a békesség, a másik a keresztyén testvériség. Békességről a meghatározó politikusok közül csak Ferenc pápa, a magyar miniszterelnök és kormánya beszél.
Nem lehet nem látni, hogy az eredeti keresztyén békeprojektum enyhén szólva bukásra áll. Az alapító atyáknak a dilemmája negatíve eldölni látszik. A Theologiai Szemle „szemléletével” azonban ez nem lehet zárszó. Volt már Európa mélyponton, például a Harmincéves háborúban. A hívő ember tudja, hogy sok van az emberre bízva, sok van a kormányokra bízva, sok van kormányok szövetségeire bízva, de egyikre sem minden! Ilyen körülmények között vannak jelen agyongyötörve, támadva és provokálva a keresztyén értékek ma is Európában. Hiszem, hogy így van jelen a békevágy is minden jóérzésű ember szívében, és ez a kettő Isten tervéből jön, s így győzedelmeskedni fog.

Bóna Zoltán