Archívum
Az egyházak és a katonai erők előtt álló kihívások, az együttműködés lehetőségei
MEÖT-NKE közös konferencia
„Ezerszer is igen!” – Vasárnap kezdődik a házasság hete

Azonnal közölhető! Sajtóközlemény
„Ezerszer is igen!”
Vasárnap kezdődik a házasság hete
Budapest, 2021. február 4. – Hazánkban tizennegyedik alkalommal – idén a járványhelyzet miatt rendhagyó módon – rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. Most elsősorban online előadásokkal és beszélgetésekkel, párkapcsolat-építő játékkal, szerelmes kalandtúrákkal, szentmisékkel várják a szervezők az érdeklődőket. A már húsz országban jelen lévő mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek. A február 7. és 14. között zajló országos rendezvénysorozat házaspár nagykövete Pálúr János orgonaművész és felesége, Pálúr Kornélia. A központilag szervezett programok fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.
Bővebben: „Ezerszer is igen!” – Vasárnap kezdődik a házasság hete
Felkészítő videó – Világimanap 2021 Vanuatu
A 2021. esztendőben - a hatályos járványügyi szabályok miatt - nincs mód a Világimanap előkészítő konferenciájának személyes jelenléttel való megtartására.
A gyülekezeteket, nőcsoportokat a MEÖT Női Bizottsága keretén belül működő imanapi munkaközösség e videóval segíti a március 5-i alkalomra való felkészülésben.
A videó ide kattintva érhető el!
K Ö Z L E M É N Y
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa tagegyházai az alábbi módon tartják az istentiszteleteket a következő időszakban.
Református Egyház: Május 2-től nyitnak a templomok
Evangélikus Egyház: Májustól személyesen megélhetjük az Istentiszteleti közösséget
Baptista Egyház: Május 10-től nyitnak az imaházak
Pünkösdi Egyház: Az MPE Egyháztanácsának határozata
Metodista Egyház: Gyülekezetenként döntenek a vezetők az istentiszteletek online vagy fizikális megtartásáról.
Anglikán Egyház: Május 23-tól nyit az Anglikán Egyház, addig online térben vannak az istentiszteletek.
Bolgár Ortodox Egyház: Tartanak szent liturgiát, de kérik, hogy csak az egészségesek menjenek.
Moszkvai Patriarchátus: Tartanak szent liturgiát, de kérik, hogy csak az egészségesek menjenek.
Konstantinápolyi Patriarchátus: Tartanak szent liturgiát, de kérik, hogy csak az egészségesek menjenek.
Román Ortodox Egyház: Tartanak szent liturgiát, de kérik, hogy csak az egészségesek menjenek.
Szerb Ortodox Egyház: Tartanak szent liturgiát, de kérik, hogy csak az egészségesek menjenek.
Megfigyelő Együttműködő Tagegyházunk:
Magyar Katolikus Egyház: Közlemény






