• slide00.jpg
  • slide01.jpg
  • slide02.jpg
  • slide03.jpg
  • slide04.jpg
  • slide05.jpg
  • slide06.jpg
  • slide07.jpg
  • slide08.jpg
  • slide09.jpg
  • slide10.jpg
  • slide11.jpg
  • slide12.jpg
  • slide13.jpg
  • slide14.jpg
  • slide15.jpg

 

.

Régen fölgyulladt már bennem a vágyakozás, hogy elmélkedjek törvényeiden, és megvalljam neked ezen a területen is: mennyit tudok és mennyit nem tudok. Valljam világosságod első nyomait és sötétségem maradék zugait, amíg erőd majd meg nem szünteti gyöngeségemet.

Augustinus, Vallomások

 





Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér,
Csak titkon érző lelke ohajtva sejt:
Léted világít, mint az égő
Nap, de szemünk bele nem tekinthet.

(Berzsenyi Dániel: Fohászkodás, részlet)

 

 

A Theologiai Szemle "lektorált folyóirat"-ként került regisztrálásra.


A Theologiai Szemle 2012. szeptember 14-től a Magyar Tudományos Művek Tárában "lektorált folyóirat"-ként kerül regisztrálásra.
Ez a szakfolyóiratunknak egyrészt a tekintélyét fejezi ki, másrészt pedig azzal a következménnyel jár, hogy a tanulmányi rovatban megjelenő írások a tudományos fokozat megszerzésének folyamán kredit pontokat nyernek. A Szemle rovatainak a tartalmi természetéből is következik, hogy a lektorálási kötelezettség és az ezzel járó előnyök csak a tanulmányi rovatban megjelenő írásokra vonatkoznak.

Régi indokolt elvárásnak tesz eleget ez a regisztráció.

 

 

A főszerkesztő jegyzete 2023/04

Mindig van lejjebb

kesernyés-cinikus-beletörődő mondást ötven éve hallom és olykor bizonyára mondom is. A híreknek szintén ötven éve vagyok tudatos fogyasztója, s most cirka három éve azt érzem, hogy ez a kettő nagyon összetalálkozik. Az alábbi deszcendens fölsorolásban bár van egy általános morális kritika, de nincs az egyes elemek között morális megkülönböztetés. Természetesen semmilyen analizálásra nem vállalkozom, de úgy érzem, a történelemnek ez a folyamata lehetőséget ad, hogy a történelem Urától származó, történetileg punktuális eseményről és annak spirituális folyamatba fordulásáról valljak.

Három éve vettük a hírt, hogy egy szomszédos nagy országban az őshonos kisebbségek társadalmi igazságtalanságokat szenvednek el, egyikük azonban kifejezetten brutális tortúrákat is. Az újabb hír az volt, hogy ez utóbbiak anyaországa agresszíve fegyveres támadást intézett az ország ellen. Majd azt is, hogy több mint ötven másik ország úgy támogatja a megtámadottat, hogy a háborús folyamat minél hosszabb legyen ahelyett, hogy a békét segítené elő. Az agresszort pedig úgy szankcionálja, hogy az mindenkinek többet árt, mint az agresszornak… Aztán a világnak egy másik sarkából az a hír jön, hogy váratlanul terrorista támadás ért egy országot, azonnal cirka 5000 ember halálát okozva, amivel párhuzamosan brutális behatolások, csecsemők, gyermekek, asszonyok legyilkolása és túszejtések történnek. Az ellencsapás sem kíméletes, talán nem is tud az lenni, mert egyrészt a terroristák kórházak, iskolák, mecsetek alatt/mellett állítják fel katonai bázisaikat, másrészt egy olyan városról van szó, ahol különben is szinte embertelen zsúfoltságban éltek az emberek. A politikai állásfoglalások vegyesek, ami szinte természetes. De tömegek jelennek meg az utcán és neves egyetemeken – ahol rémísztő antiszemita megnyilvánulások mellett –, úgy támogatják a terroristák népét, hogy óhatatlanul ezzel a terroristákat is támogatják. A sornak biztos nincs vége, a jövőt nem látjuk, de a lapzárta okán ezen a ponton mondjuk ki, hogy ilyen mélységek közepette élünk a 21. században.

A 130. zsoltár vigasztalása azonban most is érvényes. A mélységből lehet kiáltani a kegyelmes Úrhoz. És itt nincs vége! Mert a jó hír az – a sok rossz hír közepette –, hogy bár mindig van lejjebb, de nincs olyan mélység, ahova az Úr ne jönne utánunk kegyelmes szeretetével. Ez történt az első karácsonykor is. A 40. zsoltár ennek az esztendőnek adventjében is bátorító: „Várva vártam az Urat és ő lehajolt hozzám…”. Aki várja az Urat, aki az Urat várja, annak lesz Adventje, mert az Úr megérkezik, akármilyen mélyen is vagyunk! Egyébként úgy gondolom, hogy ma mélyebben vagyunk, mint a betlehemi istálló. Azt pedig hiszem, hogy nem tudunk olyan mélyre süllyedni, hogy az isteni kegyelem ne emelne föl éppen az aktuális mélységeinkből.

Bóna Zoltán

 

 

 

 

 

 

TARTALOMJEGYZÉK 2023/04


A FŐSZERKESZTŐ JEGYZETE

BÓNA ZOLTÁN: Mindig van lejjebb . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 194


SZÓLJ, URAM!

BÓNA ZOLTÁN: Ünnepszervezés – ünnepromlás – ünnepszerzés . . 195


TANÍTS MINKET, URUNK!

MULANDÓSÁG, TRANSZCENDENCIA, IDÔTLENSÉG A KORAI ZSIDÓ IRODALOMBAN
FRANCIS M. MACATANGAY: Győzelem a halál fölött Tóbit könyvében . . . 196

Fordította: Balla Ibolya

AZ ÓGÖRÖG SÍRFELIRATOK HALÁLSZEMLÉLETÉNEK NÉHÁNY ASPEKTUSA
LEDÁN ISTVÁN: „Senki sem halhatatlan!” . . . . . . . . . . . . . . . . . 201

LEDÁN ISTVÁN: „Uram, adj békés alvást!” A zsidó sírfeliratok halálszemlélete . . . 215

MÉSZÁROS KÁLMÁN: „Az religióért ne szidalmaztassék senki!” A Tordai Vallásbéke (1568) és az anabaptisták . . . 228


KITEKINTÉS

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ: Felekezeti béke . . . 237


ÖKUMENIKUS SZEMLE

EURÓPA KRITIKUS KÉRDÉSEI BIBLIAI TEOLÓGIAI REFLEXIÓKKAL

Köszöntők:

VENYERCSAN PÁL . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 240
BÓNA ZOLTÁN . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .241
KECSKÉS PÉTER . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .241
GUBIK LÁSZLÓ: Európa visszaszerzése . . .. 242

Főelőadások:

KRÁNITZ MIHÁLY: A migráció bibliai-teológiai aspektusa . . 244
SOMOGYI ALFRÉD: A kisebbségi lét bibliai-teológiai aspektusai . . 248

Záróáhitat és imádság:

BÚZA ZSOLT . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 250
BERCZ AMÁLIA . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 251


KÖNYVSZEMLE

PETRÓ LÁSZLÓ: Az „életre hangolt” dogmatika . . . . 251
Gaál Botond: A keresztyén tanítás rendszere

EGERESI LÁSZLÓ SÁNDOR: Angelika Berlejung (fôszerkesztô):
Encyclopedia of Material Culture in the Biblical World . . . . . . . . . . . . . . . .254

 

 

 

 

Absztraktok 2023/04

 

Ünnepszervezés – ünnepromlás – ünnepszerzés


Menjünk el Betlehembe, és nézzük meg azt, ami ott történt, amit az Úr tudtunkra adott.

Lk 2,15b

December telve van ünnepnapokkal, amelyek között ha valaki nem talál egyet sem kedvére valónak, az szomorú pszichikai eset, egyenesen tragédia. Nagy baj az, ha valaki nem érzékeny a fájdalmakra, mert tűzbe nyúl és falnak megy, de az az érzelmi, szellemi sivárság is keserves, ha valaki ünnepelni nem tud és a decemberi bőségben is azt érzi, hogy egyik sem vonatkozik rá. Szóval jó dolog ünnepelni és bizonyára ezzel minden olvasó egyetért.
Sok népszerű névnap van e hónapban, amelyek közül kiemelkedik Miklós vagy a Karácsonyhoz szorosan kötődő Ádám, Éva, István, János és Szilveszter. Az egész hónapnak, Advent okán van valami emelkedettsége és ez alatt nyilván nem az irracionális, sőt életveszélyes költésekre és az egymást letaposó, sokszor arrogáns és mindenhez méltatlan vásárlási láz eseményeire gondolok. Sokkal inkább a jószándékú igyekezetekre, amelyek mögött legtöbbször humán szeretet van és persze sokakból nem hiányzik az istenszeretet valósága sem. Ezek vezetnek Karácsony napjaihoz, de nem becsüljük le a szilveszteri hálaadást, az új esztendei könyörgést és az ezekhez kapcsolódó mulatságokat, kulturális/zenei élmények lehetőségeit sem. És persze – miként nekem – sokaknak még a születésnapja is decemberben van. Beláthatjuk, hogy ezek egyikének sem mi vagyunk a szerzői, de mindegyiknek mi vagyunk a szervezői, néha olyan „odaadással”, hogy az eredeti tartalmat is kedvünkre változtatjuk vagy egyszerűen elveszítjük. Ennek a kísértésnek – bárcsak ne így lenne – ki vagyunk téve mindannyian.

Az „ünnep” szavunk eredetéről tudjuk, hogy az az „üdv-nap” fogalomban gyökerezik. Valami olyan napot jelent, amihez emelkedettség, különlegesség, eredendően az embert, a teret és az időt meghaladó érték jelenik meg számunkra. Persze immáron ezt a szót bátran használjuk elvilágiasodott, „földhözragadt” értelemben is. Egyszerűen valami rendkívülien jó napot értünk alatta. Jó dolognak gondoljuk a születésünkre való emlékezést, az egyediségünk – régebben a keresztségünk – kifejezését névnapkor etc. Ilyenkor jobb a szó, jobb az étel, jobb az ital, jobb a modor, egyáltalán szebb az élet. És persze ajándékozunk. Ez is kifejezi, hogy az ünneplésben benne van a külső jóság, hiszen nem magunknak veszünk ajándékot, hanem egymásnak. És legtöbbször az ünnepségeket is nem magunknak szervezzük, hanem másoknak. Amiben megint benne van az, hogy a szervezés a miénk, de az ünnep szerzése máshonnan fakad. Hosszan sorolhatnánk az ünnepi formákat: meglepetésparti, vendégség, meghívás, szellemes ajándékozások, amelyek aztán, különösen is Karácsonykor, túlmutatnak a szűkebb köreinken és társadalmi akciókká válnak jótékonyságban, gyűjtésekben, a rászorulók iránti segítőkészség gesztusaiban. Mert az ünnepszerző vágyunk szilánkjai sokakban öntudatlanul is még élnek és így az ünnepszervezésük messzire nyúlóan jelenthetnek jobb, szebb, gazdagabb, kedvesebb napot, napokat akár ismeretleneknek is.
Így van ez egész konkrétan a családban, így van ez a gyülekezetben, így van ez a társadalomban. A szülők és gyermekek együtt várják az iskolai szünetet. Ha szerencsések, olyan helyen dolgoznak, ahol december közepétől „megáll az élet”, a termelés, a szolgáltatás január első hétfőéig. Ajándék az iskolai szünet, ajándék a „leállás”, amelyek mellé a még szerencsésebbek még az év végi jutalmat, év végi munkahelyi, társas programokat is kapnak. Az ajándék attól ajándék, hogy kívülről jön, hogy gesztus van mögötte, a hívő ember számára pedig Istentől jön és kegyelemnek nevezzük időben és azon túl egyaránt.

Szóval szervezzük az ünnepeket a szűk családtól kezdve, gyülekezeteken át, széles össztársadalmi köröket is elérve annak tartalmát illetően is a „saját képünkre és hasonlatosságunkra”. Pedig nem illik megfeledkezni az ünnepeltről és az ünnepelt életének forrásáról sem. Jó esetben a statisztikákból tudjuk, hogy az emberek többsége többre vágyik, mint amit saját maga képes megszervezni. Vannak keservesen látványos karácsonyi tragédiák. Önpusztító karácsonyi magányok. Brutálisan kriminális esetek. De sokan, akik idáig nem jutnak nem csak a mosatlanok és száradó bejglik alatt roskadoznak, hanem a csalódottság és hiányérzet alatt is, mert valami mindig hiányzik és ami elromolhat az el is romlik, sőt amit elronthatunk, azt sokszor el is rontjuk. És ilyenkor, bár igaz, de sovány vigasz, hogy ilyen az élet. Ilyenkor válik nyilvánvalóvá az az igazság, hogy az ünnepszervezésben nincs garancia az ünnep beteljesedésére. Ezt nevezhetjük ünnepromlásnak, sőt őszintén, ha benne a saját és embertársaink szerepét is látjuk, ünneprontásnak.

Pedig ennek nagyon nem kellene így lenni és nincs is így, ha nem érjük be a szervezés kétes kimenetelű feladatával, hanem van figyelmünk az ünnep Szerzőjére is. Ez általában is igaz, Karácsonykor pedig különösen. Lehetnénk egy kicsit szerényebbek, engedelmesebbek, nyitottabbak annak érdekében, hogy hagyjuk, hogy megérintsen bennünket az az emberfeletti/isteni jószándék, amelynek kapcsán a helyreállításnak, a végső megoldásnak, más szóval a megváltásnak, az igazi ünnepnek, az üdv-napnak a mélységeit és magasságait élhetnénk meg/át.

E jelenségre, hogy hazánkban is sokkal többen szervezik a maguk Karácsonyát annál, mint akik tudják vagy akarják tudni a Karácsony igazi eredetét, értelmét, forrását, lényegét nincsen mentség, de van egy – bár kicsit furcsa – magyarázat: mi is történt Karácsonykor? Isten önmagát humanizálta, emberré lett, persze megtartva isteni lényegét. A Fiúban maga Isten nyugodott a jászolban, menekült Egyiptomba… Az isteni hatalom volt jelen a Fiúban akkor, amikor keresztre ment, amikor a poklok mélységeit járta, amikor feltámadt és amikor „felment a mennyekbe”. Mára mind ebből pedig a (valamikori) keresztyén világ tömegeinek számára csak annyi marad, hogy Karácsony a mienk, emberi dolog, a feladatunk pedig, hogy azt minél „humánusabban”, minél profánabban és minél profibban megszervezzük.

Persze készíthetünk sok-sok jó ajándékot szeretteinknek, de tudjuk azt, hogy mi vagyunk a megajándékozottak attól, Aki nem kárhozatra, hanem időben boldogságra, azon túl beteljesedésre teremett bennünket. Szabad szerveznünk, de nem kellene elfelejtenünk, hogy a Karácsonynak a tartalma éppen az, hogy amire mi nem vagyunk képesek, ami a mi kezünkben nagyon törékeny és nagyon romlandó, azt a mindenható Szeretet szerzi és ajándékba adja nekünk.
Kedves dolog, hogy az évszázadok során a gyermekek kerültek a karácsonyi ünneplés centrumába. De ez sem véletlen. „Menjünk vissza a kályháig”, Betlehemig, s tudjunk a betlehemi Gyermekről és fogadjuk őt, Aki az emberiség és konkrétan a mi számunkra a legnagyobb ajándék. Ez az ajándék hitben, reményben és szeretetben teheti igazi, romolhatatlan ünneppé a karácsonyunkat, minden ünnepnapunkat, sőt a leghétköznapibb hétköznapjainkat is.
Sok ajándékot adunk és sokat kapunk. Ezek azonban csak akkor szereznek nekünk és másoknak ünnepet – üdv-napot –, ha az üdvözítő betlehemi Gyermeket kérjük, várjuk, fogadjuk és adjuk tovább legnagyobb ajándékunkként.

Bóna Zoltán

Mulandóság, transzcendencia, időtlenség a korai zsidó irodalomban

címmel tartotta aktuális ülését a Magyar–Dél-afrikai Tanulmányi Csoport, ez alkalommal Pápán 2023 október 9-12 között. A Tanulmányi Csoport eredendően két teológiai műhely kooperációjaként indult, de az intézményeket, sőt az alapító országokat – Magyarországot és Dél-Afrikát – meghaladóan kibővült. Így a cirka 25 előadást – nagyobb részben személyes jelenléttel, kisebb részben online – nem csak magyarországi és dél-afrikai és persze nem csak református, hanem számos országból, számos intézményt és felekezetet képviselő előadók tartották. A megnyitón a jelenlévőket a házigazda Pápai Református Teológiai Akadémia rektora, dr. Németh Tamás, valamint a dél-afrikai North-West University ókori nyelvek tanszékének igazgatója dr. Risimati Hobyane köszöntötte.

A konferencia során a részvevők tihanyi kirándulás keretében ismerkedtek a magyar kultúrával, a dunántúli táj szépségével és természetesen ez alkalommal nyílt igazán lehetőség személyes beszélgetésekre, ismerkedésre a szűk értelemben vett teológiai témát is meghaladó eszmecserére.

Az alábbiakban dr. Francis Macatangay A halál legyőzése Tóbiás könyvében című előadását közöljük, dr. Balla Ibolyának, a konferencia főszervezőjének fordításában. A szerző a Houstoni Szent Tamás Egyetem teológiai fakultásán tanít, úgy is mint aki ismert kutatója Tóbiás könyvének.

Tekintettel arra, hogy nyilvános konferenciaanyagról van szó, az absztraktoktól és a lektori ajánlás kötelező csatolásától a szerkesztőség eltekint. (a főszerkesztő)

 

Az ógörög sírfeliratok halálszemléletének néhány aspektusa

Az alábbi két írásban ismét a mulandóságról, a halálról, illetve annak legyőzéséről lesz szó – Ledán István kutatása alapján – ahogy ez a téma megjelenik az antik zsidó és görög sírfeliratokban. Ledán István három írásából már egyet közöltünk a megelőző számban, amely az orvosok sírfeliratairól szólt. A szerkesztői munka gyarlósága okán sajnálatos módon ahhoz a cikkhez nem a megfelelő kopfot csatoltuk. Erre mentségünk nincs, magyarázatunk van, de annak immáron nincs jelentősége. Viszont e három írás tartalmának nagyon is komoly üzenete van az újszövetségi kérügma számára is. A szerzőtől hibánkért elnézést kérünk, az írásokat továbbra is az olvasók figyelmébe ajánljuk! (a főszerkesztő)

 

„Senki sem halhatatlan!”

Tanulmányomban csaknem harminc ógörög sírszöveget mutatok be, mely által egy meglehetősen átfogó keresztmetszetét kapjuk a hellenizmus, illetve a korai császárkor halálszemléletének. Tanulmányomban vázaltosan kitérek arra is, hogy miként viszonyultak az újszövetségi szerzők, illetve az újszövetségi emberek a halálhoz, hogyan értelmezték a halált, és milyen reménységgel tekintettek a halálon túlra. Az ógörög sírfel iratokból kirajzolódó halál-(és élet)szemlélet, illetve annak egybevetése az újszövetségi halálszemlélettel hozzásegít annak megértéséhez, hogy milyen ellenállásokba, milyen alapvető „világnézeti” sorompókba ütközött a korabeli keresztény misszió, és hol mutatkozott szükség arra, hogy az olykori-gyakori görög reménytelenséggel, „túlvilági pesszimizmussal” szemben felmutassa a Krisztusban való élet halálon is átívelő reménységét. Ugyanakkor látszanak azok a pontok is, ahol a kereszténység nehézség nélkül kapcsolódhatott az általa megszólított emberek vágyaihoz és egzisztenciális igényeihez. A pszichológia nyelvén szólva akár még azt is mondhatjuk, hogy a különféle pogány pozitív túlvilági elképzelések, melyeknek közös nevezője a halál utáni intenzív boldogság reménye olyan mintázatok az emberi lélekben, melyek, mindenféle tudatos vagy öntudatlan kölcsönzés nélkül, a keresztény kérügmában is szükségképpen jelen voltak.

In this study, I present and analyse almost 30 ancient Greek funeral inscriptions, which provide a a kind of cross-sectional view of Hellenistic attitudes towards death. I have also sketched out how the New Testament’s authors and people understood death, and with what hope they looked beyond it. The view of death that emerges from the Greek funeral inscriptions and its comparison with the view of death in the New Testament helps us to understand the resistance that the Christian mission sometimes encountered and helps us to see where it was necessary – facing the Greek hopelessness and pessimism – to show the hope of post-mortem life in Christ. At the same time we can also see the points at which Christianity could relate without difficulty to the desires and existential needs of the people it addressed. Psychologically speaking, we might even say that the various pagan positive ideas of the afterlife, with the „common denominator” of the hope of intense happiness after death, are patterns or even archetypes in the human psyche which, without any conscious or unconscious borrowing on the part of NT authors, were necessarily present in the Christian kerygma as well.

 

„Uram, adj békés alvást!”
A zsidó sírfeliratok halálszemlélete

A zsidó sírfeliratok tematikailag és motívumokban szoros hasonlóságot mutatnak a (pogány) görög sírfeliratokkal. A zsidó sírfeliratokban is találkozunk Hádésszal (és Hádésszal mint alvilági lokalitással), Léthével, a Moirákkal, a csillaggá válás gondolatával, a lélek halhatatlanságával és a halál mint álom gondola tával. Két szembetűnő különbség van. Az első az, hogy a görög sírfeliratokban nem találjuk a (testi) feltámadás nyomát, a második pedig az, hogy a görög (és különösen a latin) sírfeliratokra igen jellemző cinikus nihilizmus, vagyis az a gondolat, hogy az ember a semmiből a semmibe kerül a halál után, gyakorlatilag hiányzik a zsidó sírfeliratokból. Az is kiderül a szövegekből, hogy – legalábbis a Kr. e. 3. század és a Kr. u. 3. század közötti időszakban – a feltámadás-hit korántsem volt monopólium helyzetben a zsidók körében. A feltámadás-hit mellett valós lehetőségek voltak a lélek halhatatlansága (esetleg a feltámadás-hittel kombinálva), az asztrális halhatatlanság (csillaggá válás), sőt a Hádészba való leszállás gondolata is. A szadduceusok feltámadás-tagadása az Újszövetségben tehát korántsem volt elszigetelt jelenség, és a feltámadásba vetett hit sem volt a "jó zsidó" egyértelmű jellemzője. Láthatjuk, hogy a feltámadásba vetett hit nagyon kevés sírfeliratban jelenik meg kifejezetten, bár valószínűleg "implicit" módon jelen van sírfeliratokban, amelyek alvásról/álomról, jó osztály részről beszélnek, arra kérik Istent, hogy emlékezzen meg a halottakról, vagy bátorítják a halottakat, hogy bízzanak/legyenek bátrak. Feltűnő, hogy azok a szövegek, amelyek a halálról mint álomról beszélnek, többnyire Rómára (Itáliára) és kisebb mértékben Palesztinára jellemzőek, és és szinte egyáltalán nem jelenik meg ez a gondolat az egyiptomi diaszpórában. Ez utóbbi helyen a feliratok főként a lélek halhatatlanságáról és a Hádészba való leszállásról beszélnek. Végül ezek a sírfeliratok egyfajta nekrológok is. A szövegekben megjelenő erények és „erénylisták jelzik, hogy miként élt a jó zsidó, milyen életideálok jellemezték a zsidó közösségeket. Ám ezek a sírszövegek elsősorban talán mégis azt mutatják, hogy zsidó férfiak és nők hogyan szeretettek volna tovább élni a halál után, vagy milyen perspektívákkal készültek a halálra.

The View of Death in the Ancient Jewish Funeral Inscriptions Abstract Not surprisingly the Jewish epitaphs show a close thematic and motif similarity to the (pagan) Greek epitaphs. In the Jewish epitaphs we also encounter Hades (and Hades as an underworld locality), Lethe, Moira, the idea of becoming a star, the immortality of the soul, and the idea of death as sleep. There are two striking differences. The first is that in the Greek epitaphs we do not find any traces of (bodily) resurrection, and the second is that the cynical nihilism that is quite characteristic of Greek (and especially Latin) epitaphs, i.e. the idea that one goes from nothingness to nothingness, is virtually absent in Jewish epitaphs. It is also clear from the texts that, at least in the periodbetween 3rd centuries BC and 3rd century AD, the resurrection belief was by no means a monopoly among Jews. In addition to the resurrection belief, were real options the immortality of the soul (possibly combined with the resurrection belief), astral immortality (becoming a star) and even the idea of descending to Hades. The latter may have been based on Old Testament notions of Sheol, obviously 'contaminated' to some extent by Greek ideas. The Sadducees’ denial of the resurrection in the New Testament was therefore by no means an isolated phenomenon, nor was belief in the resurrection a clear characteristic of the 'good Jew'. We can see that resurrection belief appears explicitly in very few tomb inscriptions, although it is likely 'implicit' infuneral inscriptions which speak of sleep, good portion, or ask God to remember the dead, or encourage the dead to trust/be brave. It is striking that the texts that speak about death as sleep are mostly specific to Rome (Italy) and to a lesser extent to Palestine, and that this idea is almost absent in the Egyptian diaspora. In the latter place, the inscriptions are mainly about the immortality of the soul and the descent into Hades. Finally, these epitaphs are also a kind of necrology. The virtues and lists of virtues in the texts are an indication of how a good Jew lived, or of life ideals which characterised Jewish communities (respect for the law, honourable marriage, purity/piety, love of family, wisdom, high offices). But perhaps above all, these epitaphs show how Jewish men and women wanted to live after death, or what perspectives they had in front of the death.

 

Mészáros Kálmán
„Az religióért ne szidalmaztassék senki!”
A Tordai Vallásbéke (1568) és az anabaptisták

Az előző számban részletesen és több írást közölve emlékeztünk meg a Baptista misszió 500 éves évfordulójáról. Helyszűke miatt az alábbi írást – ami szintén a Magyar Tudományos Akadémián történt ülésen hangzott el – ebben a számban közöljük.
Nem tudom és nem is akarom eltitkolni, hogy a Baptista500-nak újabb felemelő rendezvénye volt Tovább Jézussal címmel november 19-én 17:00 órakor a Papp László Sportarénában. Szívet, lelket felemelő és gazdagító dicsőítésbe, nagykórussal, szimfonikusokkal előadott evangéliumi énekekbe és hiteles tanúságtételekbe ágyazottan nyertünk bepillantást az anabaptista egyházatya, Hubmayer Baltazár és hitvese életébe és mártírhalálába. Will Graham, Billy Graham unokája evangelizációs szolgálata a tékozló fiúról sok száz többnyire fiatal szívét érintette meg, akik boldogan jöttek a színpad elé ezzel is kifejezve „életük legnagyobb döntését”.

Az Öröm – Ünnep – Jó hír című rendezvény a Baptista Világszövetség elnökének, az Európai Baptista Szövetség főtitkárának és a Magyarországi Baptista Egyház elnökének köszöntésével, valamint záró dicsőítő énekekkel ért véget. (a főszerkesztő)


Szászfalvi László
Felekezeti béke
Az elôadás a Keresztény Civil Szervezetek Országos Fórumán hangzott el a Parlament Felsőházi termében 2023. május 11-én (a főszerkesztő)


Európa kritikus kérdései bibliai-teológiai reflexiókkal

címmel és a „…hangozzék szavam a völgyből: Fel a hegyre, magyar!” – Duray Miklós – mottóval került megrendezésre a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Theologiai Szemle című folyóiratának szerkesztőbizottsága, a Szövetség a Közös Célokért társulás,
valamint a Pest Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ szervezésében, a pozsonyi Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központban, 2023. október 27. pénteken 17:00 –19:30 óra között.
A programot dr. Bóna Zoltán elnök/főszerkesztő moderálta és köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a teológiai gondolatok nyilvánvalóan nincsenek sem az egyházakba, sem a templomokba bezárva és talán éppen a civil szféra az, amely elsősorban figyelmet fordíthat a kritikus kérdések teológiai aspektusára.

Házigazdai köszöntőt Venyercsán Pál, a Liszt Intézet igazgatója mondott, amelyet az alábbiakban közlünk.
A Theologiai Szemle szerkesztőbizottságának elnöke dr. Korányi András egyetemi tanár szintén azt hangsúlyozta, hogy nevezett folyóirat nem zárható, nem zárandó a teológusok elefántcsont-tornyába, hanem általában és e konferencia konkrétan szélesebb körnek az érdeklődésére igényt tarthat.

A társszervező Szövetség a Közös Célokért elnökének, Gubík Lászlónak távollétében Hideghéthy Andrea, a szervezet ügyvezető igazgatója köszöntötte a jelenlévőket és az Esterházy Akadémia egyik diákját kérte fel arra, hogy olvassa fel az elnök úr előadását/köszöntését, amely szintén az alábbiakban olvasható.

A köszöntők sorát a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztályának vezetője dr. Kecskés Péter zárta, megerősítve a civil szerveződések, valamint az egyházak és egyházi intézmények/szervezetek együttműködésének fontosságát. Köszöntését szintén az alábbiakban találjuk.

A főelőadások sorát A migráció bibliai-teológiai aspektusa címmel dr. Kránitz Mihály római katolikus teológus nyitotta meg. Őt követte A kisebbségi lét bibliai-teológiai aspektusa címmel dr. Somogyi Alfréd református teológus előadása. A záróelőadást pedig dr. Ötvös Csaba ortodox teológus tartotta Háború és béke bibliai-teológiai aspektusa címmel. Természetesen e dokumentáció tartalmi lényegét adják az alábbiak szerint.

A záróáhítatot dr. Buza Zsolt pozsonyi református lelkipásztor tartotta, amelynek keretében Bercz Amália a pozsonyi római katolikus gyülekezet tagja mondott záróimádságot. E buzdító gondolatokat is közöljük.
A konzultáció dr. Fischl Vilmos MEÖT főtitkár köszönetmondásával és a Himnusz eléneklésével zárult. (a főszerkesztő)

 

 

 

 

 

 

 

 

Joomla templates by a4joomla