Archívum
"A felséges Istenhez kiáltok, Istenhez, aki mellém áll." Zsolt 57,3
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) tagegyházai korlátozásokat vezettek be az istentiszteleteiken. Amíg nem látogathatóak az istentiszteletek, addig arra kérjük a híveket, hogy még inkább nézzék tagegyházaink honlapjait és Facebook oldalait, ahol lelki tartalmú írásokat olvashatnak és áhítatokat nézhetnek valamint hallgathatnak naponta.
Isten áldjon bennünket ebben az időszakban!
Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke
Dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a MEÖT főtitkára
ÜNNEPI KÖSZÖNTÉS ÉS KÉRÉS
Kedves Testvérek!
Napokon belül országszerte ünnepelni fogjuk a világimanapi alkalmat, amelyre idén Zimbabwe asszonyai készítették el a liturgiát. Bemutatkozó soraikból, imádságuk szövegéből fény derül arra, hogy milyen nehézségek között kell élniük mindennapjaikat. Ők mégis Krisztusba vetett optimizmussal tekintenek a jövőjük felé. Az imanapra készülve így bíztatják magukat és a március 6-án rájuk figyelő keresztény közösségeket szerte a világban: „Zimbabwe soha többé nem lesz már ugyanaz!” Áttörésben reménykednek, hogy ez az alkalom hatással lesz majd életükre, befolyásolja majd a politikai döntéshozók gondolkodását. Bizonyosságuk, hogy a tehetetlenségből talpra áll beteg társadalmuk, és ” járhatnak”, sőt Isten elé járulhatnak, aki áldásokat tartogat népük számára.
Imádkozzunk, hogy ez a változás valóban megtörténjen Zimbabwében!
De, könyörögjünk mindazokért az emberekért, akiknek gyógyulásra, szabadulásra van szüksége: bűnökből, testi-lelki terheikből!
Isten áldása legyen a Testvérek imanapi együttlétén!
A hazai világimanapi alkalmat előkészítő ökumenikus Női Bizottság (MEÖT) nevében pedig szeretném kérni azokat a gyülekezeteket, keresztény közösségeket, ahol az alkalmat megtartják, hogy küldjék el néhány mondatos beszámolójukat (ha lehet fotókat is mellékelve) a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!
Köszönettel vesszük a Testvérek fáradozását, amely egyben segítség a számunkra abban, hogy a világszervezetnek (Nemzetközi Világimanap) elküldhessük országunk jelentését.
MEÖT Női Bizottsága nevében:
B. Pintér Márta ev. lelkész
elnök
Kelj fel és járj!
Készülünk a március 6-i világimanapra

Budapest – Jézus jól ismert, a Bethesda tavánál egykor elhangzott felszólítása 2020. február 1-én bátorításként hatott a világimanapi előkészítő konferenciára érkezett közel 150 résztvevő számára. Valamennyien azért gyűltek össze a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának székházában, hogy ötleteket meríthessenek a gyülekezetükben a március első péntekén tartandó imanapi alkalomra. A házigazda teendői e sorok írójára, a MEÖT Női Bizottságának elnökére hárult. A vendéglátást a Budai Református Egyházközség fiataljai és a Lónyai Utcai Református Gimnázium diákjai segítették nem kis lelkesedéssel.





