A migráció és Európa jövője
A Vallásközi Dialógus Bizottság nyílt ülése
Április 15-én, a Vallásközi Dialógus Bizottság idei nyílt ülésén fenti címmel, a bevándorlás és kontinensünk viszonyáról tartott előadást Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, a Migrációkutató Intézet korábbi igazgatója. A tavalyi évben az ülés vendége Horváth-Sánta Hanga, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója volt, akinek előadását a résztvevők nagy tetszéssel fogadták, így kézenfekvő volt, hogy az idei évben az intézet alapítóját hívjuk meg. Orbán Balázs a Migrációkutató Intézet létrehozatalának körülményeiről elmondta, az Intézet 2015-ben „fantasztikus kollégákkal”, de a hazánkra nehezedő migrációs nyomás miatt „a legsötétebb órákban” alakult meg. Mindez pedig nem volt egyszerű folyamat, hiszen a migráció összefüggéseinek, tudományos kutatásának közegét Magyarországon korábban még senki nem alakította ki. Az Intézet létrejötte óta elért eredményeiket így foglalta össze: „Minden, amit feltételeztünk, amit mondtunk, és amit tagadtak, bejött; a valóság rárúgta az ajtót a hagymázas ideológiára.”
Az Intézet létrehozásának szükségességét az adja, hogy megváltozott az a történelmi környezet, amelyben elődeink éltek. Napjainkban tömeges népvándorlás zajlik, az elmúlt két évszázadban, 6-7 nemzedékre visszatekintve nem találkoztunk hasonlóval. Ma az emberiség több mint 3 százaléka, vagyis körülbelül 260 millió ember él máshol – akár legálisan, akár illegálisan –, mint ahol született. Ez a szám az elmúlt tizenöt évben drasztikus mértékben növekedett – hiszen ezeknek az embereknek a száma megkétszereződött –, így beszélhetünk ma ilyen arányról, annak ellenére, hogy az ENSZ becslése szerint ennek a szintnek az elérése 2050-re lett volna várható. Ekkorra viszont ma már 500 millió fővel számolnak azok tekintetében, akik máshol élnek, mint ahol születtek, de a korábbiak fényében könnyen elképzelhető, hogy majd erről a becslésről is kiderül, hogy hibás előrejelzés volt. Jelenleg világszerte 25 millió elismert menekült van.
Ha ennek a folyamatnak a területi megoszlását nézzük, elmondhatjuk, hogy Európa az egyik leginkább érintett kontinens a népvándorlásban, mivel a 260 millió bevándorló egyharmada itt él – ebben persze az Európai Unió más tagállamaiba költözött magyarok is benne vannak. Ha aktuálpolitikai kérdéseket szemlélünk, láthatjuk, hogy a Brexit is hazug módon ekörül forgott, mivel az ottani politikusok nem tettek különbséget a közép-kelet-európaiak és az Európán kívüliek között, holott teljesen más társadalmi beágyazódottságról beszélhetünk esetükben.
Ha a különböző kritikus hangokra figyelünk, mondhatnánk, hogy a zöldhatáron át menekülők felkarolása morális kötelezettségünk, de be kell látni, hogy 2015-ben – amikor 106 országból érkeztek hazánkba –, a többség a legliberálisabb felfogás szerint sem volt valódi menekült. Ehhez hasonlóan a jelenlegi migránsok 70-90 százaléka sem tekinthető valódi menekültnek, csupán illegális bevándorlónak.
A jelenleg irányadó, azaz még 20. századi szabályozás idejétmúlt, így az európai jog elavult elvek alapján tesz különbséget e két kategória között. Sőt, Nyugat-Európa láthatóan nem is akar különbséget tenni, hanem úgy tűnik, hogy „érdekelt az álszent magatartásban”, amelyet az utóbbi évek migrációs politikájában folytatott.
Vegyünk példaként három várost, Kabult (Afganisztán), Damaszkuszt (Szíria) és Kadunát (Nigéria). A szírek menedékkérelmét az Európai Unióban átlagosan még ma is magasabb arányban fogadják el, mint az afgánokét vagy a nigériaiakét, miközben minden háborús szenvedés ellenére Damaszkusz még mindig messze a legélhetőbb város az említettek közül. Be kell látni, hogy például Afganisztánból (is) fiatal, erős férfiak jönnek Európába, akik valahonnan összegyűjtik az embercsempészeknek fizetendő pénzt. Az EU álszent magatartása abban is megnyilvánul, hogy aki erre nem képes – például az illető nagyszülei –, azzal nem foglalkoznak. Ha pedig ilyen ellenérvek mentén a morális érvelés már nem tartható, akkor a migrációpártiak érvrendszere átvált gazdasági területre, eszerint szükség van a munkaerőre az Európai Unió határain belül. Ez az állítás ugyan önmagában igaz, azonban mégsem állja ki a valóság próbáját, hiszen ezen bevándorlók képzettsége, munkaerő-piaci alkalmassága sokkal alacsonyabb, mint a kelet-közép-európaiaké, ráadásul az utóbbiak rendszerint nem viszik magukkal a családjukat – így biztosan csak meghatározott ideig maradnak –, valamint az azonos társadalmi-kulturális gyökerek miatt nem is generálnak feszültséget a befogadó államban. A liberálisok és az Európai Unió intézményei is gyakran hivatkoznak arra, hogy a nyitott kapuk politikája növeli a GDP-t, azt azonban nem veszik figyelembe, hogy az államnak anyagilag támogatnia kell a migránsokat, így fogyasztásuk növekedése mögött részükről nincs tényleges gazdasági teljesítmény, ugyanakkor terhelik a szociális ellátórendszer intézményeit. Éppen ezért a német gazdaság idei várható egy százalék körüli növekedése technikai értelemben már recessziónak számít.
Amint arra már korábban kitértünk, a migrációpárti erők azt a mítoszt is terjesztik, hogy kulturális, társadalmi kohézió szempontjából nincs különbség a mai migránsok és a korábbi vendégmunkások között. Ezzel szemben a korábbi évtizedekben érkezők még többé-kevésbé nyitottak voltak a befogadó állam iránt, nem volt erős csoporttudatuk, tisztában voltak vele, hogy a fennálló rendhez kell alkalmazkodniuk. Éppen ezért teljesen félrevezető az ötvenhatos magyarokkal való mai összehasonlítás, hiszen ők egyénileg és legális úton érkeztek meg külföldre, kivárva a befogadó országok engedélyét. Visszatérve a bevándorlókra, elmondható, hogy bár néhány évtizeddel ezelőtt még sikeresnek látszott az integráció, azonban a második-harmadik nemzedékkel kapcsolatban hasonló problémák merültek fel, mint az újonnan érkezőkkel. Mivel annakidején a volt gyarmatokról érkezetteknek szociális, társadalmi ugrást és lehetőséget jelentett a bevándorlás, hálásak voltak és lojálisak a befogadó államhoz. A második-harmadik generációs bevándorlók azonban egyre inkább elkülönülnek – az iszlám vallás expanzív jellegének erősödésével összhangban –, és ezzel párhuzamosan felerősödnek a befogadó államot kritizáló hangok a csoporton belül. A most Németországba érkezőknél – saját bevallásuk szerint – két százalék alatti a nyelvtudás, miközben a német gazdaságnak ma elsősorban a szolgáltatások területén van szüksége képzett munkaerőre. Így tehát „az integrációra, asszimilációra rácsukhatjuk az ajtót”.
Konrad Adenauer mondta az európaiakról, hogy ugyanazon égbolt alatt élünk, de más a horizontunk. Nyugat-Európa kérdése a migrációval kapcsolatban az, hogy miként kezeljük, hogyan oldjuk meg? Mi ezzel ellentétben pedig azt mondjuk, hogy nem akarunk ugyanoda jutni, mint ők. Ebben sohasem lesz egység, de az álláspontok kölcsönös elismerése lehetséges, és a nyugat-európaiak bármennyire is negatívan viszonyulnak hozzánk, vannak kérdések, amelyekben közös érdekünk lenne az együttműködés, így például az illegális migrációval szembeni zéró toleranciát közös érdekből gyakorolhatnánk.
Ha pedig a valódi megoldási módokról beszélgetünk, a Kormány álláspontja világos, a migrációs kérdésben felmerülő morális kötelezettség azt jelenti, hogy a segítséget kell helybe vinni, mivel ott tízszer-hússzor annyit ér, miközben az senkinek sem jó, ha a problémát hozzuk ide. Ugyanakkor azt látnunk kell, hogy a nemzetközi szervezetek és a nyugati államok egy része által folytatott segélyezés sokszor gazdasági érdekből történt és történik. Éppen ezért meg kellene állítani a segélyek általi piacszerzést és politikai befolyásolást, hiszen ezzel nem növelik az adott ország népességmegtartó képességét, így nem érhetik el a segélyezés eredeti célját sem.
Előadását követően Orbán Balázs kérdésekre válaszolva elmondta, hogy akárkinek is érdeke a tömeges migráció, még szervezettség nélkül is tapasztalható az azzal összefüggő nyomás, és gazdasági, környezeti okokból évtizedekre biztosított az utánpótlás. A Gallup Intézet kutatása szerint jelenleg 710 millió ember tervezi elhagyni a lakóhelyét, többségük pedig a szubszaharai Afrikában él, ahol néhány évtized múlva a népesség megduplázódik. Minél távolabb vannak az indulók Európától, annál kevésbé szervezettek, de előbb-utóbb kialakulnak a lehetőségek arra, hogy csoportban vagy migránskaravánná szerveződve próbáljanak belépni az Európai Unióba. A Szaharán való átkelés a helyi hadurak kezében van, korábban a fegyver- és drogkereskedelem volt a legjövedelmezőbb, manapság azonban az embercsempészet vált az elsődleges illegális bevételi forrássá. Miközben a görög- és törökországi migránskaravánok szervezésében a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) is érdekeltek, a magyar, úgynevezett Stop Soros-törvény értelmében az illegális migráció szervezése, támogatása hazánkban bűncselekmény. Ha Görögországban is ez lenne a helyzet, akkor Thesszalonikiben nem lett volna szükség rendőri beavatkozásra.
Azonban az Európai Unióban továbbra is a bevándorláspárti irányzat érvényesül. Ennek példája volt a svéd miniszterelnök nyilatkozata, amely szerint Magyarországtól uniós forrásokat kellene elvenni, mivel fellép az illegális migráció ellen. Azonban a birodalmi „leviatán” logikájának érvényesülésével, diktálásával veszélybe kerülnek az EU alapvetői vívmányai. Az EU alapító atyái is megosztottak voltak abban, hogy a 20. századi világégésekért a nacionalizmus-e a felelős vagy pedig a nemzetek feletti, birodalmi ideológiák. Ma azonban az EU vezetésének többsége birodalompárti, a harmadik világbeli migráció pedig tipikusan ennek a birodalomépítésnek az eszköze. Miközben az már világosan látszik, hogy az illegális migráció ellen a nemzetállamok tudnak hatékonyan fellépni, nem pedig a brüsszeli intézmények; ez utóbbiak éppen ezért akarják elvenni a hatásköröket nemzetállami szintről. Mindennek ellenére, a magyarok túlnyomó többsége elkötelezett az EU mellett – amire büszkék lehetünk –, de kritikusak vagyunk a mostani vezetéssel szemben, amely aláássa a tagállamok közötti bizalmat is.
A migrációs nyomásra visszatérve az előadó elmondta, hogy 2015 óta a Közel-Keleten, Afrikában és Európában végigjárta a migrációs útvonalak fontosabb állomásait, és látta, hogy az érkezők többsége milyen körülmények közt él. Nyilvánvaló, hogy humánusan kell kezelni a helyzetet, de minél vonzóbb az ellátás a befogadó államokban, annál inkább erősödik a migráció. Ezért is fontos – ahogyan azt korábban említette – a helyben valós segítség, a magyar Kormány éppen ezért indította el a Hungary Helps programot, illetve alapította meg azóta a hasonló nevet viselő ügynökséget a helyi közösségek vezetői, illetve államközi kapcsolatok révén.
Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy hívő emberekben sokszor visszatetszést kelt, amikor indulatokat gerjesztve „a” migránsról, mint fenyegetésről beszélnek, pedig az egyház tanításában hangsúlyos az egyén méltósága, a vendég rámutatott: római katolikusként talán még inkább tapasztalja ez utóbbi hangsúlyozását. A társadalmi jelenségek vizsgálatát azonban nem csak mikroszinten, de makroszinten is el kell végezni. Például a házasság és a gyermek nem vállalása egyénileg érthető, de az állam akkor is azt mondja, hogy az a jó, ha a lehető legtöbb ember él családban. Saját magunkban kell helyretenni a problémát. Az állam az ország népéért felelős, az egyes ember pedig magáért, családjáért, nemzetéért is. Ami a migránsokat illeti: nyilván nem minden egyes egyénről mondható az el, hogy befogadása károsan hatna az adott társadalomra, de makroszinten maga a migrációs jelenség annál inkább káros. Ehhez kapcsolódóan pedig arra vonatkozóan, hogy nem túlzott-e az ijesztgetés, válaszképpen a saját nemzedéke felől közelítette meg a kérdést: hangsúlyozta, hogy a politikai döntések megváltoztathatatlanná, visszafordíthatatlanná teszik a jövőt. Németországban a ma zajló vitákat már a hetvenes években kellett volna lefolytatni. Nekünk most kell – nekünk most még van lehetőségünk – megtenni ezt, méghozzá a 2015-ös tapasztalatok alapján. A migráció létező probléma, amellyel a nyugati civilizáció minden tagja találkozik. Akkor is, ha Kazincbarcikán (még) nem probléma, de Birminghamben már igen.
Arra reagálva, hogy a volt gyarmattartók kiemelten felelősek lennének korábbi gyarmataik népeiért, utalt rá, hogy számukra is mintaszerű lehetne a Hungary Helps program tevékenysége. A segélyezés, mint már az előadásban is említette, csapda, hiszen a helyi ipart elsorvaszthatják, az állam pedig a multicégek által kerül kiszolgáltatott helyzetbe. Arra a felvetésre, hogy az EU nem egyszerűen a nemzetállam versus birodalom elve alapján működik, hiszen a nyugati, különösen a nagy államok mindig tudják érvényesíteni a saját érdekeiket, példaként említette két német lehetséges racionális vitáját. Meg tudják vitatni, hogy mi a jobb: szabad, egyenlő nemzetek közössége, vagy Európai Egyesült Államok, abból kiindulva, hogy mi a német érdek. Két magyar nem tud ilyesmiről vitatkozni, hiszen az Európai Egyesült Államok mellett nincsenek magyar érvek. Egy birodalomnak mindig van centruma és perifériája, mi pedig nem akarunk a perifériára kerülni.
A Brexit is azt mutatja, hogy az emberek többsége nem azért támogatta a kilépést, mert buta, hanem mert érzi, hogy van oka félteni a szuverenitását. A magyar kormány megértette, hogy mit vár tőle a nemzet. Éppen ezért tette egyértelművé azt az álláspontot, hogy aki illegálisan jön ide, addig nem léphet be Magyarországra, illetve az EU-ba, amíg a helyzete nem tisztázódik, ebben elengedhetetlenek a tranzitzónák is. Az integrációs befogadó állomások – Bicske, Debrecen – nem szolgálták ezt a célt, Magyarországnak nem érdeke ilyen táborokat fenntartani. Nem az ideérkezők integrációjára, hanem az állampolgáraink védelmére és a helyben segítésre kell koncentrálnunk, ismételte meg befejezésül Orbán Balázs államtitkár.
*
Az előadás idején fogalmunk sem volt a Notre Dame aznap esti, azaz nagyhét hétfői égéséről. Még kevésbé a húsvét vasárnapi, több száz halálos áldozatot követelő, keresztények elleni srí lankai terrortámadásokról. Milyen hatással vannak, lesznek az ilyen események az európaiak, különösen a nyugat-és észak-európaiak – jelenleg a bevándorlók átlagánál jóval lazább – „csoporttudatára”, közöttük az európai keresztényekére? Európának (is) segítenie kell a világ más részein élőket, ez nem vitás. „Csak” az a kérdés, hogy segítségnek együtt kell-e járnia az önfeladás – az előadó kifejezését idézve – „hagymázas ideológiájával”.
Szentpétery Péter
Fókuszban a migráció
Budapest – A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) meghívására „Migráció és Európa jövője” címmel tartott előadást Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az ökumenikus tanács székházában, április 15-én.
A MEÖT Vallásközi Dialógus Bizottsága szervezésében megrendezésre kerülő nyílt bizottsági ülést Fischl Vilmos MEÖT főtitkár és Szentpétery Péter, a bizottság elnöke nyitotta meg.
Az iszlám modernizációs törekvései
Tüske László előadása
Április 18-án Tüske László orientalista, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója volt a Vallásközi és Dialógus Bizottság mostani ciklusban utolsó nyílt ülésének vendége. Mint mondotta, az iszlám modernizációs folyamataiban alapvető problémát jelent, hogy az iszlám nem vagy csak nagyon nehezen tud összhangot teremteni évszázadokon át őrzött alapjai és a modernitás között. Rámutatott azonban, hogy jelentős ilyen irányú törekvésekkel is találkozhatunk.
Bevezetésül az öt kötelesség, pillér (hitvallás, imádság, böjt, alamizsna, zarándoklat) közül a zarándoklatot emelte ki, annak illusztrálására, hogy milyen alapokkal kell számolni az iszlám megértése tekintetében. A zarándoklat Mekka és Medina szent helyeire irányul, ahol Mohamed próféta, Ibrahím/Ábrahám és Ádám tetteire – az alapító eseményekre – emlékeznek. Mohamed Ibrahim/Ábrahám eredeti vallásának helyreállítását tűzte ki célul, mivel szerinte azt a zsidók és a keresztények meghamisították, és eltérítették eredeti mondanivalójától. Az alapító üzenet abban áll, hogy Ibrahim/Ábrahám a monoteizmus felismerője, megtalálója, és így vele kapcsolatban jelent meg először az iszlám szó, önmaga Allahnak való alárendelése, más szóval, behódolás Allah akaratának jelentésben. Ez arabul a millat (vagy dín) Ibrahim/Ábrahám”, azaz Ibrahim/Ábrahám vallása. Ibrahím/Ábrahám a mekkai Kába építője, aki a gyermeke feláldozására is kész.
Ádám a Paradicsomból való kiűzetés után megbánta bűnét, és bűnbocsánatot nyert a Mekka közelében fekvő Arafát tetőn. Erre emlékezve minden muszlim zarándok a szertartás sorozat adott napján bűnbánatot tart az isteni megbocsátás reményében. Ez az „életgyónás” spirituális megtisztulásként elementáris élményt jelent minden résztvevő számára, s ezzel kapcsolódik össze, hogy mindenki a zarándoklat alatt viselt ruhában (ihrám) kíván eltemetkezni. Az Ádám által elnyert bűnbocsánat az ember eredeti természetének (fitra) felel meg, ami nem fér össze az iszlám oldalán az áteredendő bűn fogalmával (vö.Korán 30,30).
A Korán és a prófétai hagyomány (hadísz) megkérdőjelezhetetlen forrása a muzulmán hívők életvezetésének. Az iszlám első századaiban teológiai viták folytak a Korán (kalám Allah, azaz Allah beszéde) teremtett vagy teremtetlen mivoltáról. Ha feltennénk, hogy öröktől fogva létezik, akkor ezzel azt állítanánk, hogy Allah mellett van egy másik örök létező. Ez ellentétben áll a szigorú monoteizmussal. A mutazila teológiai iskola ezért teremtettnek tekinti a Koránt. Az asarita irányzat képviselői szerint a Korán Allah belső lelki beszéde (kalám nafszi).ami a teremtett hangokban jelenik meg a világ számára, de a „hogyan”-ra nem lehet rákérdezni (bilá kajfa).
Naszr Hámid Abú Zajd huszadik századi egyiptomi irodalomtudós révén újra fellángolt a vita, aki a kommunikációelmélet alkalmazásával elemezte a Koránt. A vallás védelme címén feljelentették, bíróságra került az ügye. A bíróság nem tudott dönteni a racionális kutatás jogának megítélésében, viszont az írásaiban megfogalmazódó nézetek alapján hitét elhagyónak/feladónak (murtadd) tekintették és ezért muzulmán hívő feleségét elválasztották tőle. Manapság a Korán örök volta megkérdőjelezhetetlen. Hasonló véleményt hangoztatott Abdolkarím Szorús iráni tudós is: a Korán értelmezése attól függően szélesebb vagy szűkebb, hogy az emberiség mennyi ismerettel rendelkezik a világ dolgait illetően. Amellett érvel, hogy különbség van a vallás és a történelemben változó vallásismeret között, és az utóbbit nem lehet abszolútnak tekinteni, és nem lehet kisajátítani a síita klérus révén. Hiszen az így létrejövő politikai alakulat (a teokratikus állam) előbb-utóbb diktatúrába fordul.
A mai világban újra szerephez jut az idzstihád, azaz a mindennapi élet problémáinak a Korán szerinti, a vallási felkészültség, értelmezéstörténet ismeretében való tudós értelmezése. A X-XI. század fordulójára az idzstihád kapui bezárultak, nem volt több lehetőség a szabad(abb) értelmezésre. De a XIX. századi Egyiptomban meg kellett nyitni őket, például a dohányzással kapcsolatban. Arról van szó, hogy az iszlám világában a hagyomány részévé próbálják tenni az aktuális újdonságot, és így legitimizálják azt magával a hagyománnyal. Az eljárást az alapokhoz való kapcsolásnak, retradicionalizációnak, „újrahagyományosításnak” nevezzük.
Az iszlám alapvetően ortopraxis, azaz, döntően arról szól, hogyan kell élni, a négy fő szunnita vallásjogi iskola, továbbá a síitáké is ezzel foglalkozik. Fő cél tehát a védelem: a vallásé, az emberi életé, a racionalitásé, a családé, a vagyoné. A muszlim akkor érzi magát biztonságban, ha muszlim főhatalom alatt élhet, azaz, a politikai berendezésben szabadon érvényesülhet az isteni törvény (saría). Ez az oka a világ kettéosztásának iszlám házra és a háború házára. Ezért el kellett költözniük a reconquista sikere után Spanyolországból és Magyarországról is a török hódoltság alóli felszabadítást követően. Manapság azonban változott a helyzet. Nyugat-Európában az első generációs munkavállaló muszlimok még haza készültek. A második generációtól kezdve azonban már komoly vallásjogi problémák adódtak: például hova temessük az elhunytakat, hogyan öltözködjünk vagy kire szavazzunk stb. Ezekre válaszul, a vallásjog céljainak szem előtt tartásával és az iszlám immár globális jellegének figyelembe vételével, valamint a híveket szorító körülmények kényszerét érzékelve kidolgozták a nem muzulmán főhatalom alatt élő muzulmán kisebbségek vallásjogát (fiqh al-aqallijját). Az idzstihád új értelmezése erre is lehetőséget adott.
A kairói Al-Azhar Egyetem a szunnita világ szellemi központja, a középutas mérsékelt iszlám képviselője, nemzetközi tekintélye komoly befolyást biztosít neki távoli országokban is. 2011 óta egyre határozottabban támogatják a modernizációt Egyiptomban. A vallás és a politika szétválasztása mellett állnak, de nem a társadalmat és a vallást akarják elkülöníteni, hanem a politikát és a vallást, így nem a szekuláris, hanem a polgári állam megvalósítását tartják kívánatosnak. 2013-ban a Muzulmán Testvérek hatalmát megbuktató mozgalom mellé álltak.
Az európai iszlám, „euroiszlám” talán legjelentősebb képviselője a svájci születésű, egyiptomi származású Tariq Ramadan oxfordi professzor, akinek nagyapja a Muzulmán Testvériség megalapítója volt. A húsz-harminc éves családosok európai iszlámját vizionálja, akiket le kíván választani az „anyaországok” vagy a szalafista szaúdi befolyásról. Ez nem könnyű, hiszen Európában az európai „Prométheuszok és Faustok” lázadnak, miközben a muzulmánok (ilyen értelemben Ibrahim/Ábrahám követői) alávetik magukat Allah akaratának.
Kérdésekre válaszolva az előadó a modernizációval kapcsolatban többek között elmondta: ma fel lehet függeszteni bizonyos törvényeket, de Mohamed próféta tekintélye akkor is megkérdőjelezhetetlen. Az emberi jogok nyilatkozata kapcsán a muszlimok részéről a vallásváltás lehetősége fel sem merül. Az a hit, hogy mindenki muszlimnak születik, mélyen beléjük ivódott, sőt vallási kötelességük a meggyőzés. Ugyanakkor a már létező monoteista vallások hivatalosan szabadon gyakorolhatók. – Az Iszlám Állam józan belátás szerint az olajról szól, de erről szólt 1991-ben és 2003-ban az iraki háború is, „az uránköpenyes lövedékekkel együtt”. A „kalifától” a józan muszlimok távoltartják magukat, de azok, akik nem találják a helyüket, áldozatok, tudatlanok és még nőtlenek, könnyen elcsábulnak.
Az utolsó kérdés az volt, hogy Allah ugyanaz az Isten-e mint a keresztényeké. Erre nem lehet válaszolni. Az Allah szó egyébként azt jelenti, hogy Az Isten, ami hagyományosan az Isten tulajdonneve az iszlámban.
Előadásában Tüske László ismert vagy annak tartott tényeket új megvilágításba helyezett, és kevésbé nyilvánvaló összefüggésekre hívta fel a figyelmet. Köszönjük szolgálatát, jelenlegi bizottságunk nyílt üléseinek tartalmas záró alkalmaként is.
Szentpétery Péter
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Vallásközi és Dialógus Bizottsága
Látogatása a Magyarországi Muszlimok Egyházánál
Május 20-án a Vallásközi Dialógus Bizottság idén is látogatást tett a Magyarországi Muszlimok Egyházánál, eljött Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök az Ökumenikus Tanács alelnöke is. Jelen voltak a pénteki nagyimán, majd megbeszélést folytattak Sulok Zoltán Szabolcs elnökkel és Al-Sabai Abdulghani mecsetigazgatóval.
A beszéd (prédikáció) hivatalos szövege:
