TARTALOM

A FÕSZERKESZTÕ JEGYZETE

BÓNA ZOLTÁN: A genderről még egyszer . . . 194

SZÓLJ, URAM!

FABINY TAMÁS: Kívül tágasabb . . . 195

TANÍTS MINKET, URUNK!

HODOSSY-TAKÁCS ELŐD: Régészet és Biblia: az első száz év . . . 196
CSABAI ÁGNES: Jezábel halála. Hnum contra Jahve – az egyiptomi-zsidó konfliktus Elephantiné szigetén . . . 204
REPELIK GÁBOR: Arám a Népek táblájában (1Móz 10) . . .  218
KODÁCSY TAMÁS – INHOFF MONA: Halogatott reménységben . . . 224
KISS JENÔ: A csomópont-létezés és velejárói . . .  229
CSEPREGI ANDRÁS: Hatalom, erőszak és megváltás Walter Wink teológiájában . . .   235

KITEKINTÉS

Eucharisztikus tudományos konferencia

FEKETE KÁROLY: Az úrvacsora értéke és jelentősége a református teológiában . . . 239
SZEBIK IMRE: Az úrvacsoráról szóló teológiai felfogás és az úrvacsora gyakorlata az evangélikus egyházban . . . 245

ÖKUMENIKUS SZEMLE

GULYÁS GERGELY: Hit és értelem együtt teremt kultúrát . . .  247

KÖNYVSZEMLE

Ökumenikus Könyvest – 2009

SZATMÁRI GYÖRGYI: Simon Tamás László: Közelítések az Újszövetséghez . . . 249
E. KÖKÉNYES ZSUZSA: Cserbik János – Tonhaizer Tibor: Európa Bibliája . . .  250
OROSZ GÁBOR VIKTOR: Reformátori iratok új kiadásban . . .  251
JÓZSA GYÖRGY ZOLTÁN: Cselényi István Gábor: A Szentlélek anyai arca . . .  252

Absztraktok 2018/01

Legéndy Kristóf
Menekülés a tiszta létbe

Az értékek valóságát vizsgálja ez a rövid értekezés, a 20. századi művészet törekvésein keresztül. A művészet azért alkalmas erre, mert nem valamely konkrét szempontból hasznos, hanem egyetlen funkciója, hogy a tárgy által meghatározott értelmezési körön belül különböző jelentéseket tulajdonítsunk neki. Így kíván rámutatni és elvezetni az ember személyes valóságából származó értékítéletekhez, illetve a létezés és a valóság lényeges különbségéhez. Az elmúlt 200 év kulturális tapasztalatait elemezve igyekszik eljutni a nyugati gondolkodásmód és életvitel megváltozásának okához, illetve igyekszik feltárni az egyre gazdagabban kibontakozó szekuláris társadalom elfordulását a valóságtól, és menekülését a tiszta létezésbe. A teológiai és filozófiai utalások hivatottak elmélyíteni a témát, és a kulturális élet minden területére érvényes következtetések levonására sarkallni az olvasót. A létezés és a valóság kapcsolatának négy lehetséges stádiumában élhet az ember, ebből a negyedik az, amit a szerző helyesnek és kívánatosnak tart, amikor a létezés kihívásait és a valóság követelményeit egyaránt figyelembe vesszük, harmóniát teremtve a szükségletek és az erkölcsi követelmények között.

This short dissertation evaluates the reality of values through the endeavours of Art in the 20th century. Art is opportune for this, as it is not useful from a definitive perspective, rather its sole function, that a variety of meaning can be derived from the piece from within the sphere of interpretation defined by the object. This is how it attempts to identify and draw away from a person’s bias towards values based on their own reality, or rather the crucial difference between existence and reality. By analysing its cultural experiences over the past 200 years, it attempts to arrive at the reason for the transformation of the western mentality and way of life, respectively, it tries to reveal the ever increasingly evolving rejection of reality by secular society, its withdrawal into pure existence. The theological and philosophical references caused inspiration to expand on the topic, and to prompt the reader to draw conclusions from all of life’s cultural areas. A person can live in the four possible stages of relationship between exiting and reality. Of which the fourth is what the author deems to be correct and desirable, when we take into consideration the challenges of existing and the requirements of reality create harmony between needs and moral demands.

Sebján Farkas Zsolt
Molinizmus: Isten szuverenitásának és az ember szabad akaratának egyensúlya?

Az egyháztörténelem folyamán a keresztény teológusok mind Isten szuverenitását, mind az ember döntési felelősségét fontosnak tartották, azonban a két igazságot különböző módon értették, és különböző mértékben hangsúlyozták. Ez alapján a 16.századra két jelentős tábor alakul ki: az arminiánusok, akik főként az ember szabadságát tartották fontosnak, és a kálvinisták, akik leginkább Isten szuverenitását emelték ki. Bizonyos teológusok azonban nem tudták elfogadni egyik rendszert sem, és új utakat kerestek ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Többen közülük a molinizmus mellett döntöttek, amely Isten mindentudásának egy különös aspektusán alapuló filozófiai/teológiai rendszer. Ezen teológusok szerint a molinizmus megvalósítja Isten szuverenitásának és az emberi szabadságnak a Szentírás által kijelentett egyensúlyát.

A molinizmus nevét Luis de Molináról (1535–1600), egy Katolikus reformátorról kapta, és Isten ún. köztes tudásán alapszik. A köztes tudás révén Isten nem csupán azt tudja, hogy egy szabad akarattal rendelkező személy mi mindent tehetne egy adott szituációban, hanem azt is tudja, hogy az a személy pontosan mit tenne egy adott szituációban. Ezen tudás alapján Isten megteremtette a világot, amelyben szuverén módon mindent Ő irányít, miközben az emberek szabad döntéseket hoznak. Más szóval, Isten a köztes tudása által olyan világot teremtett meg, amelyben a felelősséggel felruházott teremtmények pontosan azt teszik szabadon, amit Ő előre meghatározott. Bár a molinizmus több kérdést is felvet, mégis mint lehetséges teológiai rendszer, megbontja a Kálvinizmus és Arminianizmus status quo-ként emlegetett dichotómiáját, és bemutatja, hogy e két megközelítésen kívül létezhetnek más lehetséges magyarázatok is.

Molinism: the balance between God’s sovereignty and man’s free will?

Throughout church history, Christian theologians affirmed both God’s sovereignty and man’s responsibility, but they understood and emphasized the two truths differently. Therefore, by the 16th century, two significant camps had developed: Arminians who mainly emphasized man’s freedom, and Calvinists who accentuated God’s sovereignty. However, certain theologians could not accept either system, and searched for new theories concerning this question. Several of them decided to embrace Molinism, which is a philosophical/theological system based on a unique aspect of God’s omniscience. These theologians believe that Molinism accomplishes the balance between God’s sovereignty and man’s freedom as it is revealed in Scripture.

Molinism is named after Luis de Molina (1535–1600), a Catholic Reformer, and it is based on God’s middle knowledge. By His middle knowledge, not only does God know what a person with free will could do in a certain situation, but He also knows what that person would actually do in that situation. Based on this knowledge, God created the world, in which He sovereignly governs everything, while people make free decisions. In other words, by His middle knowledge God created a world, where responsible creatures freely do exactly what He has predetermined beforehand. Though Molinism raises numerous questions, yet as a viable theological system, it breaks the dichotomy of Calvinism and Arminism and demonstrates that there could be other solutions for God’s sovereignly and man’s responsibility.

Országh István
A Volkskirche-kérdés a két világháború közötti német protestáns teológiai diskurzusban

A két világháború közötti Németországban izgalmas ekléziológiai diskurzus zajlott az egyház szekularizációval való viszonyrendszeréről. Az álláspontok érintették az úgynevezett „népegyház” relevanciájának kérdését is. A népegyház fogalma a 19. században még programként jelentkezik, a terminust a 20. századi diskurzusban azonban egyre inkább empirikus, leíró jelleggel használják. Az állam és az egyház szétválasztása után útkeresés indult meg az egyház berendezkedését illetőleg, melynek legfőbb perspektívája a szekularizációhoz való viszonyrendszer konstruktív feldolgozása volt. A vita során felvetődött a népegyházi formának a kiváltása a szabadegyházi forma (Freikirche) által. A kérdés mind a liberális teológia, mind a dialektika teológia, mind az ortodox luteranizmus körében széleskörű elutasításra talált, ami inspirálhatja a mai ekléziológiai diskurzust is.

Between the two world wars an exciting ecclesiological debate took place in Germany concerning the Church’s relation toward the tendencies of secularization. The theoretical positions included references to the question of the so called Volkskirche. While the notion of People’s Church appears as a general concept in the 19th century, in the 20thcentury the term is merly used in a descriptive, empiric way. Following the dissolution of state and Church a new question arose about the Church’s character. The most dominant perspective in achieving this task was the attempt to work out a constructive relationship between the Church and the secularized world. During thesediscussions it was suggested that the structure of Volkskirche be replaced with that of Freikirche. This suggestion was met with widespread rejection from liberal, dialectic andorthodox Lutheran theologians alike. This debate should inspire present discussions about the Church’s structures.

Kliszek Németh Noémi
Az egyházi humanitárius szervezetek szerepe a katonai egészségügyben válságkezelésben
Lellisi Szent Kamill élete és példája

A történelmi egyházak és a hozzájuk kapcsolódó karitatív szervezetek sajátos helyzetüknél fogva kiemelkedő szerepet játszottak a humanitárius tevékenységek terén. Mivel az emberiségnek gyakran kell szembenéznie válsághelyzetekkel, háborúkkal, így ezek a szervezetek felelősek azért, hogy mind a katonák, mind a civil sérültek fizikai és lelki ellátásban tevékenyen részt vegyenek. Tanulmányomban azt vizsgáltam meg, hogy az egészségügyi katonák védőszentje, Lellisi Szent Kamill élete és példája hogyan járult hozzá a későbbi évszázadok alatt kialakult keresztény humanitárius segítségnyújtás gyakorlatához, valamint az ezen eszme alapján létrejött karitatív szervezetek jelenkori működéséhez.

Traditional churches and their charitable organisations have always played a key role in humanitarian activities. Since humanity must often face crises and wars, we cannot ignore the fact that these groups actively look after the physical and spiritual needs of wounded civilians and soldiers alike. My paper examines how the life and example of Saint Camillus de Lellis, the patron saint of medical soldiers, influenced the development of Christian humanitarian assisstance and the operations of those contemporary charity groups which have a similar motivations.

TARTALOM - 2018/1

A FÕSZERKESZTÕ JEGYZETE
BÓNA ZOLTÁN: A Reformáció 500. évfordulója . . . . . . . . . . . . . . . 2

SZÓLJ, URAM!
KÁDÁR ZSOLT: Az örök igazság szolgálatában . . . . . . . . . . . . . . . . 3

TANÍTS MINKET, URUNK!
NAGY JÓZSEF: Paul Tillich a végső dologról és a végső dolgokról . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4
LEGÉNDY KRISTÓF : Menekülés a tiszta létbe . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9
SEBJÁN FARKAS ZSOLT: Molinizmus: Isten szuverenitásának és az ember szabad akaratának
egyensúlya? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 14
ORSZÁGH ISTVÁN : A Volkskirche-kérdés a két világháború közötti német protestáns
teológiai diskurzusban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 19
KLISZEK NÉMETH NOÉMI: Az egyházi humanitárius szervezetek szerepe a katonai egészségügyben, válságkezelésben . . 27

KITEKINTÉS
LABORCZI PÁL: Pénz és erkölcs avagy a biblikus gazdaság alapjai . . . . . . . . . . 33

ÖKUMENIKUS SZEMLE
Milyen legyen Európa jövője?
Az EEK nyílt levele az európai egyházaknak és partnerszervezeteknek, valamint felkérés párbeszédre és konzultációra
Fordította: Bölcskei Erzsébet . . . . . . . . . . . . . 42
A MEÖT Szociáletikai Bizottsága: A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának reflexiója az EEK nyílt levelére . . 55

KÖNYVSZEMLE
APOSTAGI ZOLTÁN: Szociáletika – nem csak teológusoknak . . . . . . . . . 56
BORSI ATTILA: Gaál Botond: Kálvin ébresztése A reformátor teológiai öröksége az egyetemes
tudományművelés nézőpontjából . . . . . . . . . . . 58
BOLVÁRI-TAKÁCS GÁBOR: Szatmári Emília: „Közegyházi életünk sodrában” . . . . . . . . . . . . 61

A főszerkesztő jegyzete - 2020/02

A Trianoni Békediktátum

centenáriuma kapcsán eszünkbe juthat az a biblikus történelemszemlélet, ami szerint az Isten iránti hűtlenség csapást, az Isten iránti hűség áldást és szabadulást hoz. Ennek csak egyik példája a babiloni fogság és szabadulás. Ebben a szemléletben természetesen helye van az „Isten ostora” szerepet hordozó kívülálló népeknek. Ezt a szemléletet látjuk olyan jeles személyiségek írásaiban is, mint Károli Gáspár és Kölcsey Ferenc. A 20. századi reformátori, vagy akár római kegyességben viszont már nem, vagy csak alig jelenik meg ez a szemlélet például Trianon kapcsán. Helyette a „nem nem soha” teljesen jogos, de nagyon fájdalmas indulata van, ami 100 év alatt nem hozott békességet a magyar lelkeknek.
Továbbá azon tűnődöm, hogy vajon milyen inspirációk/motivációk lehettek a döntéshozók és a várományos kedvezményezettek fejében lelkében. A történelem Urának szándéka, vagy akarata, akár kérdésként azon az oldalon egyáltalán fölmerült? Otto von Bismarcknak tulajdonítják azt a mondást, hogy egy orszagot nem lehet a „Hegyi beszed” alapjan kormányozni. Ezzel a kijelentéssel a neoliberalizmus mentén forszírozott szekularizmus kontextusában részben egyetérthetünk, anélkül, hogy belemennénk a theokrácia kálvini, vatikáni, vagy muszlim értelmezésébe. Általános konszenzus van abban is, hogy nincsen önmagában vallásos, keresztény vagy muszlim politika. Ugyanakkor a politikusok
aktivitása mögött bizonyára van valamiféle világnézet, moralitás, spiritualitás, értékrend etc., amely biblikus, sőt evangéliumi gyökerű és tartalmú is lehet(ne).
A fönti megállapítások egyrészt azt üzenik, hogy a Trianoni Diktátumnak a biblikus/creformátori értelmezése nem lett általánosan vallott a vesztesek részéről. Másrészt, hogy Trianon teológiai mérlegelése a győztesek és kedvezményezettek szempontjából nagyon ingoványos, mondanám elkerülendő vállalkozás. Harmadrészt pedig azt, hogy legitim igyekezet a politikai döntések mögött keresni a politikus elvi motivációját, értékrendjét, különösen is, ha a döntés az úgynevezett konstantinuszi éra Európájában született.
A történelem Urába vetett hittel szemléljük a történelmet, de ebből nem következik, hogy világosan látjuk, hogy a teremtő és megváltó Isten földjéért: országokért, hegyekért, völgyekért, folyókért és tengerekért egymást pusztító népek mikor melyikének az oldalán
áll az Úr. Ráadásul azt is tudjuk, hogy inváziók, megszállások, háborús megpróbáltatások
lehetnek büntetések és egyben gondviselő, megmentő korrekciós eszközök az Atya kezében.
A győztesek pedig csak puszta ostorok ugyanott.
E főszerkesztői jegyzet keretében nem kívánok isteni akaratot fölfedezni a Trianoni Döntéshozás egyik elemében sem – csupán az aktualitás okán néhány (quasi)teológiai gondolatot osztok meg túl az egyetlen idevonatkozó íráson, amit remélem a jövőben még számos követ – de úgy gondolom legitim megkérdezni, hogy a döntéshozás folyamatában és a döntéshozók fejében/lelkében fölmerültek-e teológiai/bibliai-etikai szempontok. A markáns válaszom az, hogy primér módon nem, mert:
– úgy rajzolták a térképet, mintha a föld az övék lenne;
– a bosszú kategóriájában fosztottak és osztottak;
– a kedvezményezettek méltatlan (kár)örömmel fogadták a (rag)adományt;
– a vesztesek részéről is elmaradt az őszinte, önvizsgáló bűnbánat.
Laikusként úgy tűnik, hogy a trianoni döntőket – nem is beszélve az aláírók hosszú soráról – sokkal inkább jellemezte a tudatlanság, felelőtlenség, irracionalitás, félrevezetettség, lelkiismeretlenség etc. mint valami megfogható immanens vagy transzcendens logika.
S ennek következménye nem csak a térképrajzolásban nyilvánul meg, hanem az azóta eltelt száz esztendő mindennapos társadalmi igazságtalanságaiban, tényszerű diszkriminációiban is, nem beszélve a 2 világháború európai ős-okáról, amely szintén Trianonban keresendő.

Bóna Zoltán

A főszerkesztő jegyzete - 2019/02

Európai választás – Keresztény kultúra

E kettőről, e két fogalom összefüggéséről sokat hallottunk az elmúlt hónapokban és bizonyára számunkra beláthatatlan távlatokig ez így lesz a jövőben is. Nagy a tét nem vitás és az összefüggés is nyilvánvaló. Az európai kultúra alapja a biblikus, zsidó-keresztyén tanítás és főleg annak, hitgyakorlata, pietása, spiritualitása, etikája, művészete. A teológia/tanítás, a hitélet, a kegyesség és az emberi együttélés szabályait meghatározó biblikus moralitás együtt képezték/képezik azt a gyökeret, amelyből az európai kultúra a maga megfoghatóságában és megfoghatatlanságában kinőtt és az európai társadalmaknak

– bizonyos mértékig a gazdasági és politikai berendezésektől függetlenül viszonylag stabil értékrendet, ha úgy tetszik kultúrát adott. Persze ez sosem volt homogén éppen az említett politikai/ideológiai miliő, vagy éppen a felekezeti dominancia kapcsán. Az első esetben ezt az alapot a direkt egyházi és indirekt kulturális fölépítménnyel együtt Nyugaton a szekularizáció praktikus/ateista/liberális fajtája, Keleten pedig a szekularizáció ideológiai/ateista/diktatórikus fajtája tépázta. És persze az adott európai kultúra azt is világosan jelezte, hogy az adott országban római, protestáns, vagy ortodox a felekezeti többség. Ezzel együtt Európa keresztyén identitása megérte az ezredfordulót.

Az elmúlt két évtizedben erősödtek föl, teljesen érthető módon, a defenzíven aggódó hangok a keresztyén oldalon, és az offenzíven diadalmas hangok a liberális oldalon. De ekkor még sokak számára egyfajta tisztes biztatást jelenthetett a habermas-i értelembe vett posztmodern kultúra, amelyben az egyházak – lehetőleg ökumenikus összefogásban – egyenrangú félként, a premoderni szuperioritásukat bár elvesztve, de a modernkori inferioritásuktól szintén megszabadulva, mindenkivel egyenrangú partnerként vívhatták volna szép harcukat. Ezt a „nemes versenyt” megítélésem szerint három jelenség zavarta meg. Az első, hogy a liberalizmus az önkényesen értelmezett és brutális arroganciával bevezetett „PC” fogalmával fölülírta a posztmodern „sportszerűségét”. A második, hogy az iszlám létszámbeli előretörése naiv ábránddá minősített mindenfajta integrációs reménységet. A harmadik a legszomorúbb, hogy a (nyugat)európai ecclesia militans szinte minden támadást megelőzően letette a fegyvert.

Ebben a helyzetben teljesen érthető és üdvözlendő, ha politikai programként jelenik meg a keresztyén kultúra/moralitás iránti ragaszkodás. A probléma viszont abban van, hogy a keresztyén kultúrának és moralitásnak, tehát a keresztyén értékeknek a tápláló, éltető gyökérzete, amint fentebb írtuk, a keresztyén teológia és pietás/spiritualitás. A hit-tan, a kegyesség, a lelkiség azonban primer módon nem lehet a politikai kommunikáció tartalma. Ha pedig ezek nem erősödnek, akkor a kultúra és moralitás, mint eddig, tovább gyöngül hasonlóan egy generátor nélküli akkumulátorhoz és egy gyökerétől megfosztott fához.

Úgy tűnik tehát, hogy az egyházak ébredésére és ébresztésére is nagy szükség volna. A letett „fegyvert” föl lehet venni. Ahol még nem tették le, marokra lehet fogni. A kultúrát tápláló élő hitet az egyházak hivatottak munkálni. Vegyük komolyan az Európai Unió jogelődjét alapító atyák vízióját, amely szerint: „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz!” De még jobb, ha Krisztus Urunk megbízatását vesszük (újra) napi feladatként magunkra: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet…” (Mt 28,18b). Kezdjük, új elkötelezettséggel, a magyar néppel és folytassuk Európa szerte. Az európai keresztyén kultúra csak ezen a megújult gyökéren tud gyümölcsözően megerősödni.

Bóna Zoltán