Palesztinok és zsidók együttélése

véleménycikk

Hosszú ideje érlelődik bennem a gondolat, hogy az Izraelben élő “palesztinok” elnyomásáról írjak. Most, hogy az arab világ nagy része forrong és az elnyomás, a diktatúra ellen utcára vonulnak, gondoltam, nézzük meg, tényleg elnyomásról beszélünk-e Izraelben?
Először is tisztázzuk, kik is azok a palesztinok.
A Kr.e.XII. századból van róluk az első írásos emlék, egyiptomi feljegyzésekben a mai Gáza környékén éltek, az Égei-tengeri hajós népek voltak, tehát Európa irányából jöttek, magyarul filiszteusoknak hívjuk őket. Idővel több és nagyobb területet szerettek volna, mint amivel rendelkeztek, ezért az akkor már itt élő zsidókkal háborúztak többször is. Átmenetileg a frigyládát is megszerezték, Góliátról is tudjuk, hogy filiszteus volt, akit az ifjú Dávid győzött le. Saul, a zsidók első királya többször megütközött velük, utolsó elveszített csatáját követően önkezével vetett véget életének a Gilboa hegyén. Delila is filiszteus volt, aki rávette Sámsont, hogy elárulja erejének a titkát.
Az Ószövetségi történetekben sokszor találkozunk a filiszteusokkal, állíthom, hogy a velük való együttélés sok mindenben alakította, formálta a zsidóságot. A Kr.e.VI. századra eltűnnek, vagy beolvadnak más népek közé.

A palesztin név újbóli feltűnése már Hadrianus császárhoz és a Bar Kochba vezette felkeléshez köthető. Kr.u. 132-135 között került sor a második zsidó háborúra a rómaiak ellen (az első Kr.u. 70-ben a II. szentély lerombolásával kezdődik és Kr.u. 73-ban Masada elestével, zsidó vereséggel végződik). Mai kutatások szerint az akkori római birodalom egyik legnehezebb belső háborúja volt, a rómaiak súlyos vereségeket szenvedtek a kezdetekben, három légiót kellett bevetniük, míg az első zsidó háborúban csak egy légió vett részt. A zsidók gerillaharcokat folytattak, ami nagyon megnehezítette a reguláris haderők dolgát. Herodionban (Heródes Jeruzsálemen kívüli palotája), a feltárásokat követően jól láthatóak azok a földalatti alagutak, amelyekben észrevétlenül elbújhattak a zsidó lázadók, innen előbújva könnyedén hátba támadhatták az ellenséges római csapatokat. Amíg azok feleszméltek és rendezték a soraikat, újra eltűntek a lázadók a földalatti alagutakban, majd váratlanul ismét lecsaphattak a rómaiak seregére. Ennek a harcmódnak köszönhetően három évig elhúzódtak a harcok és csak Kr.u. 135-ben sikerült a rómaiaknak végzetes győzelmet aratniuk a Bar Kochba vezette zsidó lázadók felett. A hosszúra nyúló harcok felbőszítették Hadriánusz császárt, aki a zsidók egykori ellenségéről, a filiszteusokról Palesztinának nevezte el az egész Júdeának nevezett területet. A korábbi Júdea provinciát (aminek Jézus korában Poncius Pilátus volt a helytartója), a Közel-Kelet ezen részét ezután Szíria-Palesztina néven emlegetik. Hadriánusz császár Jeruzsálemet leromboltatta, majd katonai városként építteti újra a X. légió számára, és egy kis egészséges egoizmussal átkereszteli Aelia Capitoliara (Isteni Aelius, Aelius jelentése: nap, napfény), ez az ő családneve (Publius Aelius Hadrianus). A zsidóknak megtiltja a városba való belépést és letelepedést.
A következő korokban még egy rövid ideig használják a nevet, de azután szép lassan feledésbe merül. Júdea területét a Bizánci Birodalom uralja egy időre, majd az Arab-félszigetről idejövő arabok foglalják el, tőlük veszik át a hatalmat a mamelukok, a X. század végétől a XI. század végéig, egy bő évszázadig a keresztes lovagok hódítják meg a területet, akiket az arabok űznek ki. Régészeti feltárásokra támaszkodva kijelenthetjük, hogy a II. zsidó háborút követően csak Jeruzsálemben szűnik meg teljesen a zsidó jelenlét, az ország többi részében, különösen az északi országrészben folyamatosan vannak kisebb, nagyobb zsidó települések, közösségek. A Kapernaumban látható Fehér Zsinagógát az V. században építette a környék zsidósága. Az
1517– 1917 közötti négy évszázadban az Oszmán Birodalom gyakorolja a hatalmat a területen. 1535-ben I.Szulejmán szultán rendeletére elkezdték újjáépíteni Jeruzsálem falait. Már az Oszmán Birodalom megjelenése előtti időkből vannak feljegyzések arról, hogy a mamelukok korában Jeruzsálembe visszaköltözhettek zsidók és keresztyének is. Nem voltak teljes jogú tagjai a városnak, megkülönböztető ruházatot kellett viselniük, de vallásukat szabadon gyakorolhatták. Az Oszmán Birodalom uralma alatt a zsidók és keresztyének jelenléte folyamatos volt Jeruzsálemben. Ezekben a korokban egyáltalán nem találunk feljegyzést palesztin elnevezésről.

Palesztin megnevezés az első világháborút követő kiegyezést követően jelenik meg újra, amikor a britekhez mandátumot (felügyeleti jogot) kapnak Közel-Kelet ezen részén. 1917-től kezdődő mandátumuk idején az egykori Júdeát Palesztinának nevezik el. A britek minden itt élőt palesztinnak neveznek, az arabokat palesztin araboknak, a zsidókat palesztin zsidóknak, ami egészen a mandátum végéig, Izrael állam megalakulásáig így is maradt.
A brit mandátum ideje alatt legnagyobb példányszámban megjelenő zsidó napilap a The Palestine Post volt. 1948. május 14-én ebben az újságban olvashatunk egy terjedelmes cikket Izrael államának megalapításáról. Az 1950-es évek végéig az arabok számára a palesztin megnevezés kizárólag csak a zsidókat illette meg, ha egy arabra ezt a megnevezést használták, vérig sértődött. A helyzet a hidegháború során változott meg radikálisan, amikor a Szovjetunió befolyása az arab országokban megerősödött. Ekkor kezdődött az Izrael területén élő arabok nemzeti öntudatra ébredése.

Nézzük meg, kik is a mai palesztinok, honnan származnak?
Az Oszmán Birodalomban (1517-1917) a Szentföld területe több tartományra volt felosztva, de egyiket sem nevezték Palesztinának. Napóleon hadjáratakor (1799) és utána, a 19. század elején is csak 250 ezer arab élt a mai Izrael és Jordánia területén (tehát nem csak a mai Izrael területéről van szó, itt még kevesebb). A mai palesztinok többsége a zsidók visszatérésével együtt, a Brit mandátum létrejöttével (olcsó munkaerő behozatala) az Arab-félsziget, valamint Szíria és Egyiptom irányából érkezett. Jól alátámasztják ezt a tényt a mai arab lakosság családnevei, amelyek Egyiptomhoz vagy Szíriához köthetőek. Ebből levonhatjuk azt a következtetést, hogy nem lehet a mai palesztinokat összefüggésbe hozni a Kr.e. VI. században eltűnt filiszteus népcsoporttal. A filiszteusok az Égei-tenger partvidékéről származtak, a mai palesztinok túlnyomó többsége az Arab-félszigetről származik.
Brit iratokból kiderül (1936 Peel-nyilatkozat), hogy a területen az arab lakosság száma sokkal gyorsabban nő, mint azt a természetes szaporulat indokolja, történik mindez a nagy számú bevándorlás, betelepedés miatt, amit az angolok és zsidók általi munkahelyteremtés, pénzkereseti lehetőség fokoz.
Az arabok a terület feletti jogot fegyveresen akarták érvényesíteni, az első nagy megmozdulás az 1936-39-es arab felkelés volt, amely a britek és a zsidók ellen irányult. Ezután a II. világháborúban Mohammad Amin al-Husayni vezetésével a németekkel szövetkeztek, és arról folytattak tárgyalást, hogy az itt élő zsidókat hogyan lehet megsemmisíteni.
Amikor 1947. november 29-én az ENSZ 181-es határozatban megállapította egy zsidó és egy arab állam létrejöttét, ők ezt akkor is elutasították, és egy 15 hónapos háborúba taszították a zsidókat, akik az ENSZ - határozatot örömmel fogadták, és hajlandóak voltak az osztozkodásra. E háború közben 1948. május 14-én Ben Gurion kikiáltja a független zsidó államot, végül győztesen kerül ki a harcokból, nagyobb területhez jutva, mint amit eredetileg, az ENSZ felosztás szerint kapott volna és kész volt elfogadni.
Ezek után az addig sem felhőtlen kapcsolat még jobban megromlott, amit a környező és távolabb fekvő arab és nem arab országok is igyekeztek, igyekeznek a maguk javára kihasználni Izrael állam és a zsidók ellen, bármilyen áron.

A bármilyen ár azért megalapozott, mert történelmükhöz hozzátartozik több más történet is, amit a világ szívesen felejt el, de néhányat fontosnak tartok kiemelni. Abdullah jordán királyt egy palesztin merénylő ölte meg 1951-ben, a még Jordánia által megszállva tartott jeruzsálemi Templom-hegyen, a palesztin szabadságharc keretében. A következő történet az 1970-es fekete szeptember néven ismert. Ez azért is fontos, hogy lássuk, hogyan viszonyulnak más arabok a palesztinokhoz. Őfelsége Husszein jordán királynak elege lett Arafat és palesztin barátainak szervezkedéséből és 1970 szeptemberében megtorló akciót szervezett, amelyben közel 3500 palesztint mészárolt le a jordán hadsereg, és több tízezernek kellett elmenekülnie. (Fontos adat, hogy Jordánia lakosságának még mindig kb. 60-70% palesztin, tehát akár azt is mondhatjuk, hogy létezik már egy palesztin állam.) Ez a szíreknek is lehetőséget adott saját belső politikai erőpróbára, valamint Jordánia és Izrael elleni erőpróbára, a palesztinok megmentőjének szerepére. Csak végül a palesztinokat ők sem kezelték egyenlő félként, és menekülttáborokba kényszerítették őket, a legalapvetőbb emberi jogok megadás nélkül. Nagy részük ma is Libanon déli részén él táborokban, embertelen körülmények között, mivel ütőkártyaként használják őket Izrael ellen a világban, azt állítva, hogy Izrael nem engedi vissza a palesztin menekülteket a jogos lakóhelyükre.
Ezenkívül még egy adat - az 1979-es egyiptomi-izraeli békeszerződés során, amikor Izrael visszaadja a Sínai-félszigetet Egyiptomnak, amit 1967-es háborúban foglalt el, a jelenlegi Gázai-övezetet is vissza akarják adni Egyiptomnak, hiszen 1967-ig az ő fennhatóságukhoz tartozott. A békeszerződésben Egyiptom kijelenti, hogy nem fogadja vissza a Gázi-övezetet, és az ott élő palesztinok maradjanak Izraelben, mert nekik nem kellenek, ugyanis jól ismerték az ottani állapotokat.

Ezt az hosszú bevezetést azért tartottam fontosnak, hogy megtudjuk, honnan van a palesztin név és a jelenleg magát palesztinnak nevező nép, valamint hogyan viszonyulnak hozzájuk a saját arab testvéreik.

A következők arról szeretnék beszélni, milyen az arab zsidó együttélés a jelenlegi Izrael területén.

Az Izraelben élő muzulmánok nagy része izraeli állampolgár, teljes körű jogokkal rendelkezik, parlamenti és önkormányzati választásokon választhat és választható. De van egy részük, akik csak izraeli lakosok, mivel az 1948-as államalapítást követően megtagadták az izraeli állampolgárság felvételét, így szavazati joguk nincs, de szabadon tanulhatnak, vállalhatnak munkát. Saját arab iskolákba járhatnak, nem kötelező héberül megtanulniuk, ezért nagyon sokan nem is beszélik az ország egyik hivatalos nyelvét. Az oktatásban, hivatali helyeken, valamint a hétköznapi életben az arab ugyanolyan hivatalos és használt nyelv, mint a héber. Mindenhol vannak arab nyelvű ügyintézők, nyomtatványok és feliratok, vannak arab tv- és rádiócsatornák. Az egyetemeken pozitív diszkriminációban részesülnek, kevesebb ponttal is felveszik őket arab származásuk miatt ugyanazokra a helyekre, ahova a zsidóknak el kell érni a jóval magasabban megállapított ponthatárokat. Rengeteg palesztin orvos, ügyvéd, mérnök, számítástechnikus stb. van Izraelben, akik rendesen praktizálhatnak. A parlamentben (Kneszet) is jelen vannak az arab pártok.
Számtalan izraeli utam során rendszeresen kerültem kapcsolatba arab étterem-és szállodatulajdonossal, vezetővel, busz-, ill. taxitulajdonossal vagy sofőrrel, szállodai recepcióssal és palesztin idegenvezetővel. Az óváros boltjai mind arab tulajdonban vannak.

A palesztinok utazhatnak külföldre, ha izraeli arab, akkor könnyen, ha a palesztin területekről van, akkor ténylegesen megterhelőbb ez a feladat az alapos biztonsági vizsgálatok miatt, amit teljesen megértek, nem kellemes és megalázó is lehet, de még is utazhat, és ha ez nincs kedvére, akkor Jordániába fél-egy óra alatt átér, és onnan minden probléma nélkül, izraeli ellenőrzés nélkül utazhat.
Arabok bárhol vásárolhatnak lakást Izraelben, még a zsidó városok többségében is (itt vannak bizonyos korlátozások), akár Tel -Avivba is beköltözhetnek, bérelhetnek lakást, és meg is teszik. Az arab falvak házainak 50 %-a Izraelben építési engedély nélkül épült, mivel ők a terület kisajátítását ősapáik jogán teszik, és ennek ellenére nincsenek ezek a házak lerombolva, a lakosok kiköltöztetve, sőt ez a folyamat napjainkban is ugyanígy folyik, nagyon ritkán fordult elő, hogy Izrael állama lerombolta volna az engedély nélkül épített házat.

Az ENSZ-ben van külön egy a palesztinok számára létrehozott és működtetett szervezet, amihez hasonló semmilyen más menekült csoportnak (kurdok, örmények, koszovóiak, indiánok, tibetiek stb.) nem adatott meg a világban. (Tudnunk kell, hogy az ENSZ megalakulásakor az egyik első megoldandó ügy a zsidó állam kérdése volt, ezért kaphatott a 600 ezer palesztin menekült ilyen "előkelő" helyet a világban.)

Végül beszéljünk egy kicsit a Palesztin Autonóm Területekről (Gáza teljes és Ciszjordánia egy része, az "A" jelű területek), ami teljesen palesztin fennhatóság alatt áll. Itt ismét van egy csavar. Egyik arab állam sem adott területet, de még jogokat sem a palesztinoknak, sőt mint írtam, Jordániában sokakat legyilkoltak, Szíria táborokba küldte őket, Egyiptomnak nem kellettek a békekötéskor. Izrael az egyetlen állam, amely adott nekik területet, kivonult ezekről a területekről, létrehozhatták államukat.
Betlehemben, ami palesztin terület, izraeli be sem léphet. Építettek a főtéren, a Születés temploma mellett egy nagy épületet, amit Világbéke Központnak neveztek el – World Peace Center, az épület bejáratától pár méterre két nagy hirdetőtáblán mutatják be a rosszindulatú, gyilkos, antiszemita, Izrael által palesztinok ellen folyamatosan elkövetett bűneiket. Ennyit a békéről, szeretetről.

Azok a hangok erősödtek fel, hogy Izrael betört a Gázai övezetbe és bombázott, de arról senki nem beszél, hogy miért. 2021. májusában Gázából több mint 1400 rakétát lőttek ki Izraelre. Ha egy évre leosztjuk ezt a számot, akkor közel vagyunk a napi 4 rakétához. Ha Beer - Sheva városát vesszük, ami kb. 60 km-re van a Gázai-övezettől, akkor az itt élőknek 18 másodpercük van arra, hogy rakétatámadás esetén elérjenek az óvóhelyre. Ugyanezt a távot 3 vagy 5 másodperc alatt kell megtennie valakinek, ha Askhelonban vagy Asdódban lakik.

2023. október 7-én hajnalban úgy támadták meg Izrael, hogy nem tettek különbséget az ott talált személyek között, gyereket, nőt, idős személyt, fiatalt, mindenkit legyilkoltak, aki útjukba került. Ezek után feltehetjük a kérdést, hogy jogos-e a Gáza ellen folytatott háború?
Az első válasz az lenne, hogy jogos, mert egy ilyen merényletet nem lehet megtorlás nélkül hagyni. A mindenkori izraeli kormány számára elengedhetetlenül fontos az állampolgárainak a megvédése. Még az elhurcolt halott személyeket sem hagyják az ellenség kezében, mindent megtesznek, hogy a holtesteket is hazaszállítsák és otthon temessék el.
A második válasz a kérdésre már nem ennyire egyértelmű, mert Gázában négy hónap leforgása alatt több mint 20 ezer civil személy veszítette életét. Ez megengedhetetlen, fájdalmas gyilkosság. Mint ahogy az is megengedhetetlen, és gyávaságra vall, hogy a gázai lázadók, terroristák (nézőpont kérdése) a civilek mögé bújva próbálják távol tartani az izraeli haderőt.
Ebben a harcban visszatérhetünk a Bar Kohba által vezetett II. zsidó háborúhoz, ahol a zsidók folytattak elszánt gerillaharcot az elnyomó rómaiakkal szemben. Az eredmény mind a két esetben a megsemmisítés, ami látszólag csendet teremt, közben pedig sok elfojtott sírás és sikoly tartja fenn továbbra is a feszültséget a térség lakói között.

Végül a Palesztin Autonóm Tartomány területén élő keresztyének helyzetéről osztanám meg személyes tapasztalatomat. Palesztina több településén jártam keresztyén templomban. Minden alkalommal a helyi keresztyénekkel is szerettem volna találkozni. Szerettem volna részt venni a helyiek miséjén, liturgiáján, de nem tudtam helyi keresztyén közösséggel találkozni. A Betlehemi Paradise szálloda tulajdonosa Ciszjordániában élő keresztyének kézműves termékeit forgalmazza. Az ő elmondása alapján tudom, hogy az elmúlt két évtizedben nagyon sok helyi keresztyén menekülni kényszerült szülőföldjéről, és a közösségi szertartásaikat csak nagyon visszavonultan tartják meg, mert félelem van bennük a szélsőséges muzulmánoktól. Ugyanakkor a keresztyén szent helyekre érkező zarándokokat előszeretettel szolgálják ki a palesztin vendéglátósok, hiszen megélhetést jelentenek számukra.
A betlehemi Születés templomához nagyon szép legenda fűződik. A IV. században építették. Az első templomot a samaritánusok rövid időn belül leromboltak. A VI. századra visszaépítették a templomot, ami a Szentföld legrégebben fennálló temploma. A térségben garázdálkodó perzsák nem rombolták le, mert a templombelsőt díszítő mozaikképek ábrázolásán ugyanolyan ruhákban ábrázolták a napkeleti bölcseket, amilyent a perzsák is hordtak. Ezért békén hagyták a templomot. A mamelukok betörésétől a templomot az egyik oszlopban fészkelő darazsak mentették meg. Amikor ott járok, mindig az jut eszembe, hogy ma azért nem rombolják le az ott élő szélsőségesek, mert jövedelemforrást látnak benne.

Az idei világimanap a palesztinokért hív imára. Én azt mondom, hogy az idei és a mindenkori imanap mind a két félért kell, hogy imára hívjon.
A béke létrejöttének csak ott van meg a feltétele, ahol az egymással szembenálló felek öklei elernyednek és kinyúlnak a szembenálló felé, hogy megfogják a másik kezét. Ugyanúgy, mint a legtöbb konfliktushelyzetben, nemcsak az egyik fél a felelős. Mindkettőnek ugyanarra az isteni segítségre van szüksége, hogy megtalálja magában a békét, és tovább tudja adni a másik embernek.

Balázs Attila