textus: Ef 1,15-19

"Én tehát, miután hallottam az Úr Jézusba vetett hitetekről és a bennetek minden szent iránt megnyilvánuló szeretetről, 16szüntelenül hálát adok értetek, amikor megemlékezem rólatok imádságaimban; 17és kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt; 18és világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok, milyen reménységre hívott el titeket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között, 19és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön. Minthogy hatalmának ezzel az erejével munkálkodott Krisztusban"

A média korában el sem tudjuk már képzelni, micsoda hatása és ereje volt egy levélnek korábban a közösség életében. Ma, amikor órák alatt legyőzzük a távolságokat modern járműveinkkel, az utazás természetes része életünknek. És ha nem tudunk elmozdulni, a mobil telefon segítségével sms-t vagy e-mailt írunk, melyet a másik fél szinte azonnal megkap. Ezért már bizonyos értelemben le is szoktunk a levélírásról. Az első században nagyon fontos szerepe volt az elküldött leveleknek. Nem véletlenül őrizték, másolták, adták tovább a generációk, mert a levélváltás a kommunikáció fontos csatornája, sokszor a találkozás egyetlen eszköze volt régen nem látott barátok, közösségek, gyülekezetek között. Pál apostol is sokat használja ezt az eszközt, hogy az általa alapított gyülekezeteteket pásztorolja, és kérdéseikre, gondjaikra evangéliumi válaszokat fogalmazzon meg

Az efezusiaknak címzett levél valószínű egy körlevél lehetett eredetileg, melyet a városhoz közeli közösségeknek is szánt Pál, hogy osszák meg egymással. Ezért találunk benne olyan kevés megnevezett személyt és a közös múltra való konkrét utalást. A fogoly Pál Rómából úgy ír, hogy az mindenki számára szóljon. Az egységes egyházról való vízióját megosztva erősíti, biztatja az önállóan szerveződő, belső nehézségekkel küzdő gyülekezeteket a hatvanas évek elején. Ezért szokták a levelet az egyház levelének is hívni. A levél tanítása Istenről magasszintű teológiát képvisel. Mivel nem tudunk olyan személyt ebből a korból, aki Pálhoz mérhető ismerettel meg tudta volna fogalmazni ezt a levelet, akár az ő nevében is, ezért nem osztjuk sok tudós véleményét, aki a levélben egy Pál tanítványai által összeállított írást lát.

1. A levél földrajzi környezete, az ott élők, a gyülekezet hite és szeretete

Efezus a kisázsiai római provincia fővárosa volt az ókorban (Ázsia provincia néven). Lakosságát 350-500 ezerre becsülik. A birodalom negyedik legnagyobb városaként, az Égei-tenger jelentős kikötőjeként fantasztikus kereskedelmi forgalmat bonyolított le. Már korán az Artemisz istennő, a termékenység, a vadászat, istene kultuszának központjává vált. A vallási szertartásokhoz jelentős kézművesipar, gyógyítás és varázslás is kapcsolódott, melyet a rómaiak támogattak. Az ApCsel 18,24-19. fejezetek számolnak be az ottani keresztyén közösségről, Pál tanítói és gyógyítói munkásságáról, az ötvösök okozta zavargásról. A városban élő zsidó és nemzsidó eredetű gyülekezet az akkori társadalom minden rétegéből képviselt tagokat. Voltak rabszolgák, szabadok, gazdagok és szegények, és a felsőbb osztályokhoz tartozó férfiak és nők egyaránt. Így volt ez a környező kisebb településeken is, ahová tovább terjedt a keresztyén hit, lásd a Kolosséi és a Filemonhoz írt levél. A Filemon 1,4-6 versek gondolatmenete hasonlóságot mutat az efezusi levél felolvasott verseivel.

2. A szakasz magyarázata

Természetes hogy Pál a távolból rajta tartja szemét a szívéhez közelálló gyülekezeteken és levélben bátorítja őket. A felolvasott szakaszunk a levél bevezető részéhez tartozik. Valójában egyetlen hatalmas körmondat része. Az apostol figyelme az Istent dicsőítő első egység után a közösség felé fordul, és a róluk hallott jóhírekre hivatkozva hálát ad értük. Azért imádkozik, hogy mélyebb Isten ismeretre jussanak, megmaradjanak az elhívásukból fakadó reménységben a jövőt illetően, és rácsodálkozzanak Isten hatalmára személyes életükben.

Az első, amit hallunk tőle, a hálaadás szava. A távolság ellenére a közösség hitének és szeretetének híre van a világban. Ez ma is elmondható az imanapi tajvani közösséggel kapcsolatban. Bár Tajvan számunkra szinte a világ vége, és kevesen vannak közöttünk, akik valaha is eljutnak oda, mégis az imanap révén meghallgatva az ottani keresztyén testvérek történeteit, értesülünk hitükről és szeretetükről, ami minket is hálaadással tölt el. Lám ez az imanap egyik áldása, hogy összekapcsol minket egymással, és évről-évre lehetővé teszi számunkra, hogy dicsérjük Istent hatalmáért, aki a világ más tájain is munkálkodik, hitet ébreszt, sebeket kötöz, reményt ad a csüggedőknek.

15-16. v.

Pál megszólítja a címzetteket, akiket teljes értékű keresztyéneknek tart és információt kapott róluk megbízható forrásból. Az apostol számára az említett két jegy a hit és a szeretet jelzi az egyház, Isten kihívottainak közössége jelenlétét a világban. A hűség Krisztushoz és szeretet az emberek iránt, a kettő egymástól elválaszthatatlan. Mit ér a remeték hűsége, ha kivonulnak az emberi közösségekből a pusztába? Vagy gondoljunk az egyház inkvizíciós cselekedeteire, mint negatívumokra, melyek ma is sokakat távol tartanak a hittől. Az igazi keresztyének egyképpen szeretik Krisztust és felebarátaikat, hiszen Urunk iránti szeretetüket csak úgy tudják megmutatni, ha szeretik fele barátaikat – írja Balikó Zoltán kommentárjában. Egyetlen egyház sem tartozik az elhívottak népéhez, habár rendelkezik bámulatos teológiai rendszerrel, ragyogó épületekkel, gazdag liturgiával, precíz szervezettel, de hiányzik belőle a felebarát iránti szeretet. Bárkik legyünk, protestánsok vagy ortodoxok, anglikánok vagy rómaiak, szabad egyháziak, liberálisok, fundamentalisták, pünkösdiek vagy baptisták, valamennyien ezen a mércén méretünk meg. Jaj nekünk, ha híjával találtatunk. A hálaadás és emlékezés ráirányítja figyelmünket Isten nagy tetteire életünkben, és ez az alapja valójában Isten megismerésének is. Izrael népe első tanúskodása, Istenről a hála szava, amikor visszaemlékezik az Úr szabadító tetteire. Visszatekintve Isten szabadító tetteire, mélyül el bennünk az ismeret, a szeretet, a hűség ahhoz, aki előbb szeretett minket. A hálás szív nyílik meg a bölcsesség és kinyilatkoztatás lelke előtt.

1:17 től 19 versek: kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt; 18és világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok, milyen reménységre hívott el titeket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között

A hálaadó himnusz után a közbenjáró imádság következik. Ez nélkülözhetetlen imádságainkban is. A mi Urunk Jézus Krisztus. Istene megfogalmazás csak itt fordul elő Pálnál. Ezzel a megfogalmazással valószínűleg Isten fenségét akarja kiemelni Pál. Számára mindennél fontosabb, hogy olvasói bepillantást nyerjenek az üdvösség teljességébe, ezért kéri számukra a Szofia/bölcsesség és az Apokalüpszis/ kinyilatkoztatás, leleplezés lelkét. Érdekes a Szívünk szeme /lelki szemetek kifejezés. A belső emberről van szó, akinek szívében található a megismerés centralis szerve. Ez a személyiség középpontja, a megtérés tárgya is: Isten új szívet ad a kőszív helyett. Ehhez fordul a kinyilatkoztatás és nem az értelemhez. Az emberi ész és ráció tehetetlen és vak mindazzal szemben, ami kinyilatkoztatás és nem filozófia. Barth Károly szerint szemeink megnyílása szükséges hogy ismét arra tekintsünk, amit maga Isten tesz velünk és rajtunk és saját eszméinken túl végre a reménység örök célját lássuk magunk előtt.

A múltért való hála után az előretekintés bölcsessége, és bizodalma lesz fontos kérés az apostol számára. A reménység (elpisz) szó itt nem a megszokott profán értelemben szerepel, nem arról van szó, ami megtörténhet, de nem szükségképpen. Itt a remény együtt jár a bizalommal, amely feszülten várja az ígéret beteljesedését. Ez az Isten ígéretére néző bizalommal teli várakozás – lásd 37,5 zsoltár 6 verse: Hagyd az Úrra útadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik. Íme az Isten az én szabadítóm, bízom és nem rettegek, mert erőm és énekem az Úr. (Ézsajás 12, 2 ) A remény nem a fantázia szüleménye hanem Krisztuson tájékozódik. A hit, remény és a szeretet tipikusan Páli kifejezés, azt tartalmazza, hogy Isten minket milyen csodálatos jövőre hívott el Krisztusban. Az elhívásunk a reménységre irányul. Ebben az elhívásban valósul meg az igaz megismerés a Bölcsesség lelke által.

19 vers a megvilágosodott szív felismeri Isten mindenhatóságát, a Feltámadás erejét. Pál célja, hogy olvasói elé tárja Isten erejét és hatalmát szinte kifejezhetetlen nagyságában. Pál imádságában kéri címzettjei számára a bölcsesség lelkét hogy egyre mélyebben ismerjék meg Isten kinyilatkoztatását

Nekünk is folytonos növekedésre előbbre jutásra van szükségünk. Ma ez fontos amikor sokan kételkednek és világméretű a reménytelenség és a szorongás Nekünk kell hirdetnünk, hogy az emberiség és világunk nem végső pusztulása felé rohan hanem a beteljesedés felé. A feltámadás Isten erejének döntő bizonyítéka. Isten erősebb a bűnnél, halálnál. A kormányhídnál áll. Az Isten kezében van mindannyiunk sorsa. Ő a történelem Ura, végül mindent jó végre visz. A mai kereszténységnek egyik legdrágább kincse ez az élő reménység, amivel szolgálhatunk másoknak, ezért együtt kell könyörögnünk az apostollal, hogy nyíljon meg szívünk szeme és fogadjuk el és lássuk meg mindazt amit Isten végbe visz világunkban. A mi bátor bizalmunk és élő reménységünk a feltétele annak, hogy gyógyuljon világunk és terjedjen a reménység és a bizalom

A tajvani asszonyokat is ez a remény élteti, segíti minden nap. Összekapcsol velük és egymással bennünket a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja, akitől a Bölcsesség lelke jön. Ahogy Pál Rómában, úgy mi itt Magyarországon átélhetjük ezt az egységet a közöshitben, gyakorolhatjuk a szeretetet egymás iránt, és szolidaritásunk kifejezésével a tajvani testvérek iránt is, amikor most értük is imádkozunk ezen a napon.

Gerőfiné dr. Brebovszky Éva