• slide00.jpg
  • slide01.jpg
  • slide02.jpg
  • slide03.jpg
  • slide04.jpg
  • slide05.jpg
  • slide06.jpg
  • slide07.jpg
  • slide08.jpg
  • slide09.jpg
  • slide10.jpg
  • slide11.jpg
  • slide12.jpg
  • slide13.jpg
  • slide14.jpg
  • slide15.jpg

 

Világimanapi beszámoló – Bocskaikert


Imádkozni öröm

 
Minden év március első péntekén ünnepeljük az Ökumenikus Világimanapot. Így volt ebben az évben is a Bocskaikerti Református Misszió Egyházközségben, ahol az ima fontosságáról tettünk tanúbizonyságot szép számmal.

A nehéz helyzetek idézik elő az ima szükségességét és annak megtapasztalását, ami napjainkban nagyon is aktuális, hiszen a szomszédságunkban háború dúl.

Az imanap anyagát a Tajvan-i nők készítették elő melynek mottója: „hallottam az Úr Jézusba vetett hitetekről”. Tajvan világszerte az „Orchideák Királyságaként” ismert. A mi asztalunkon is ott pompázott ez alkalommal a csodás rózsaszínű orchidea az ő tiszteletükre.

Áhitat

Efézus 1:15-16.


Ez a kiragadott vers, amit a tajvani nők választottak, tulajdonképpen Pál Apostol imádságának egy része. Tehát, nekünk is úgy kell rá tekintenünk, mint imádságra.

Pál hálás. ISTENNEK! Nem az efezusiaknak, hogy milyen ügyesen, kitartóak és rendíthetetlenek voltak. Sokan úgy gondolják ma is, hogy ha valamiben meg tudunk maradni, ha kitartunk az elveink, értékeink mellett, az a magunk érdeme. Lehet az efezusiak közt is voltak, akik igy gondolkoztak. Pál ezért is emeli ki, hogy Istennek hálás! Imádságban hordozza őket, s hálát ad azért, hogy Isten megőrizte őket Jézus Krisztus ismeretében. Mert Isten segítsége, ereje nélkül képtelenek lettek volna a kisértések közepette megállni.


Az imanap története dióhéjban


Az imanap gyökerei a 19. századra nyúlnak vissza, amikor sokan imádkoztak Észk-Amerikában az egységért és a század végén különböző felekezetek a missziói munkáért imádkozva létrehoztak egy közös imanapot. É-Amerikában a Nők ökumenikus Missziói mogalma 1926-ban hívta fel az embereket, hogy tartsanak világimanapot, így az első imanap 1927-ben került megtartásra. világszerte. A keresztyén nők megértették, hogy egyenlő partnerek, egy világra kiterjedő testvériség tagjai, akik megoszthatják egymással örömüket és bánatukat.

 

textus: Ef 1,15-19


"Én tehát, miután hallottam az Úr Jézusba vetett hitetekről és a bennetek minden szent iránt megnyilvánuló szeretetről, 16szüntelenül hálát adok értetek, amikor megemlékezem rólatok imádságaimban; 17és kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt; 18és világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok, milyen reménységre hívott el titeket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között, 19és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön. Minthogy hatalmának ezzel az erejével munkálkodott Krisztusban"


Készülünk a Világimanap ünneplésére

Előkészítő konferencia 2023. február 4-én

Az aznap országszerte tomboló szélvihar sem tudta kedvét szedni azoknak, akik már korábban jelentkeztek, hogy részt vesznek az ökumenikus központunkba meghirdetett világimanapi előkészítő alkalmon. Mintegy hetvenöten gyűltek össze asszonyok és férfiak Miskolctól Győrig , hogy ízelítőt kaphassanak Tajvanról és megismerhessék az idén, a tajvani nők által készített imanapi liturgia részleteit.

 

Világimanap Tajvan  

Letölthető dokumentumok 2023

 

1. Felnőtt liturgia (pdf)

2. Könyvjelző (60x130mm) (pdf / jpg1 / jpg2)

3. Plakát (A3) (jpg / pdf)

4. Borítókép (jpg)

5. Előkészítő konferencia plakát (jpg)

6. Énekek (kották és felvételek) (zip / Google Drive)

7. Gyerekliturgia / munkafüzet (pdf)

8. Istentisztelethez diasor (pptx / pdf)

9. Országismertető szöveg (docx / pdf)

10. Országismertető diasor (ppt / pdf)

11. Országbemutató rövid diasor (pptx / pdf)

12. Országbemutató rövid videó (mp4)

13. Kvíz (pptx / pdf / szemetes videó mp4)

14. Receptek (pdf)

15. További receptek (docx / pdf)

16. Pillanatkép a tajvani előkészítőről (mp4)

17. a Művész bemutatása (mp4)

18. Tajvan puzzle térkép (jpg)


Minden fájl megtalálható az alábbi Google Drive mappában is:

https://drive.google.com

 

 

 

Joomla templates by a4joomla